hvg.hu: Az Ön könyve – A Jó és a rossz közgazdaságtana – megmentette a közgazdászok tekintélyét Csehországban, vagy végképp leszámolt a velük szemben táplált illúziókkal?

Tomáš Sedláček: Ez a könyv provokációból született, hogy megváltoztassa a mindig is unalmas vitákat a növekedésről, hatékonyságról, hasznosságról stb. Igyekeztem a feje tetejére állítani azokat a dolgokat, amelyeket szentnek vagy olyannak tartunk, amit a legkevésbé kérdőjeleznénk meg. Ha az teljesen rendben van, hogy egyházakat cégekként vizsgálunk, amit a közgazdászok gyakran meg is tesznek, akkor fair lehet ugyanez fordítva: amikor közgazdászokra és vállalatokra tekintünk úgy, mintha vallási csoportok lennének, teli hittel, reménnyel, félelemmel, vétekkel, hiedelemmel és szektákkal.

Mindent egybevetve sokkal durvább reakciókra számítottam a könyv megjelenése után. Úgy gondolom, hogy a közgazdászoknak most bizonyos mértékű bűntudatuk van, ezért szerencsés voltam, hogy bár 12 évvel ezelőtt kezdtem írni, a könyv jó pillanatban jelent meg (2011-ben került a boltokba – a szerk.). Akkoriban amúgy is elkezdték megkérdőjelezni a közgazdasági megközelítésünk, módszertanunk és filozófiánk alapjait, és azt is szemünkre vetették, hogy magunk is mitológiát teremtünk.

hvg.hu: A könyve végigvezeti az olvasókat a világtörténelem nagy korszakain, melyekben mind felleli a közgazdaságtan nagy kérdéseit – noha maga a közgazdaságtan is a saját kezdeteit csak Adam Smith-ig vezeti vissza.  Mit keres leginkább a múltban?

T. S.: Azok vagyunk, amiken keresztülmentünk és ahogy ezeket az eseményeket elmagyarázzuk, elhelyezzük mind individuális, mind közösségi szinten a belső pszichológiai hitstruktúránknak megfelelően. Ha újra tudod értelmezni a keretet, akkor meg is tudod változtatni. Előbb azonban meg kell értened azt, hogyan is áll össze a régi rendszer. Ezt úgy lehetne példával érzékeltetni, hogy még azelőtt ott vagyunk a konyhában, mielőtt a kész étel rákerül az ezüsttányérra. A történelem tanulmányozása olyan, mintha egy tömegfilm elkészítését követnénk végig. Honnan vették a kosztümöket? Ki találta ki a forgatókönyvet? Egy filmben minden mesterséges, hogy a végső hatás valósnak tűnjön.

Wikipedia / Perper tui

Tulajdonképpen a történetek emberei vagyunk. Ezzel töltjük napjaink nagy részét: elmesélünk és meghallgatunk történeteket. Egyesek számokkal, mások tudományos anyagokkal, ismét mások pedig fénykarddal, angyalokkal, vagy power point prezentációkkal vannak teli. Mindenki a saját ízlésének megfelelően.

Természetesen a könyvem úgy mesél el történeteket, ahogy én szeretek történeteket mesélni. Régi mítoszokkal, hiedelmekkel, filozófiával, melyeket újabbakkal kombinálok, mint például Marx elméleteivel, vagy A Gyűrűk Urából, Star Warsból, esetleg A harcosok klubjából vett hasonlatokkal. Szándékosan keverem a tömegkultúrát a "magassal". A ma érvényes általános módszertani megközelítés lényege, hogy viccet csinálunk a korábbi hiedelmekből. Én megfordítom ezt: a modern közgazdaságtant állítom pellengérre – pont azért mert közgazdász vagyok – és a múlt módszereit, illetve bölcsességét komolyan veszem. Igyekszem a viccet komolyan, a közgazdasági szigorúságot pedig lazán venni.

hvg.hu: A könyve az értékválasztást, a közjó hangsúlyozását a közgazdaságilag racionális elé helyezi, ahogy gyakran a politika is teszi. A közgazdasági racionalitás a politika szemében sok esetben csak fékező, dekonstruktív erő, ami nem arra jó, hogy valami megvalósuljon, hanem arra, hogy ne jöjjön létre. Nem akart sosem inkább politikus lenni? Hogyan hatott Önre a politika közelsége, amikor különböző szerepben volt tanácsadó?

T. S.: Kész vagyok segíteni, de nem akarok politikus lenni. Vicces, hogy rendkívül gyakran megvetjük a politikusokat, ugyanakkor azt gondoljuk, hogy az a legmagasabb pozíció, ahol ők vannak. Nem gondolom, hogy a politika mindenkinek való, és azt, hogy rengeteg dolgot kell tudnod, rendkívül mélyen elsajátítanod ahhoz, hogy jó politikus legyél. Néhány politikust ismerek, a többséget egyáltalán nem, és vannak olyanok, akiket nem is akarok megismerni. Most úgy vélem, hasznosabb tudok lenni így, szabadon és semmilyen pártpolitikához nem kötötten.

hvg.hu: Mennyire sikerült meghonosítania a hazájában azt az elképzelését, hogy nincs szükség robusztus növekedésre, elégedjünk meg azzal, amink van, élvezzük, amit megteremtettünk? Elhiszi ezt Önnek a politika?

T. S.: A növekedés lassan lekerül a végső dicsőség talapzatáról. Legalábbis vannak erős kérdőjelek. Van hezitálás. A fiskális politika irányába tett lépések pedig a politikusok iránymutatásától nem függetlenek. Ez azonban egyáltalán nem az én munkám miatt van, az csak egy pici mozaikot képez az egész képben.

hvg.hu: A jelenlegi magyar jegybankelnök nemzetgazdasági miniszter korában rendszeresen publikált könyvrecenziókat az egyik hetilapban, mellyel összefüggésben a kormányzati lépéseket is magyarázta. Ezeknek mindig elég nagy visszhangja volt. Méltatta például Paul Ormerod Positive Linking című könyvét, melynek végkövetkeztetése, hogy teljesen rossz irányban gondolkozik az, aki szerint az ember racionális lény, és a döntéseit az ésszerűség alapján hozza. Mert valójában a "világunk nem ésszerű, nem normális, döntéseink hatásai nem számíthatók ki előre, ezért nem hozhatunk racionális döntéseket." Matolcsy György ezzel aztán arra akart kilyukadni, hogy ki kell dobni a régi megszokott tankönyveket, és merni kell bátran új következtetésekre jutni – ahogy a magyar gazdaságpolitika is teszi. Ön szerint is az irracionális az egyedüli racionális lépés?

T. S.: Ez szép! De most őszintén, nálunk nincs ilyen politika.

A tárgyra térve ugyanakkor elmondható, az a vita, hogy az emberi lények racionálisak-e vagy sem, egy furcsa erőfeszítés. Képzeljük el azt, ha ezt a vitát gyerekek folytatnák le. Minden bizonnyal a legvalószínűbb kifejlete a vitának az lenne, hogy ők racionálisak. A középkorban is ugyanezt gondolták az emberek. Azok közül, akiket olvastam, Aquinói Szent Tamás volt a racionális gondolkodás egyik legrátermettebb támogatója. Ugyanakkor eközben ő hónapokat volt képes azon vitázni, hogy hány angyal képes táncolni egy tű hegyén. De még több is van! A határhaszonról vitázni, és kiszámolni, hogy mikor egyenlő a határköltséggel. Vagy a rendkívül titokzatos "piac(!) láthatatlan(!) keze(!)" istenségről vitát nyitni. Vagy például Keynes "állami szellemeiről" diskurzust folytatni. És még folytathatnánk.

De legyünk még extrémebbek: a majmok biztos azt gondolják magukról, hogy racionálisak. Ha ez nem így lenne – ami egészen zseniális lenne –, akkor megállnának, és azon kezdenének el gondolkodni, hogyan tudnák a dolgokat másképp, racionálisabban végezni. A racionalitás lakmuszpapírja az, ha nem hiszel abban, hogy teljesen racionális vagy.

A lényeg az, hogy az értelem nem áll meg hiedelmek, hit nélkül, és ez fordítva is igaz. Fontos az, hogy tudjuk, mi teszi a gondolkodásunkat logikussá, ehhez pedig legyen néhány hivatkozási pontunk (ez a szint a kulturális múltunkból, előítéleteinkből születik). Másképpen elmondva, Kant már évekkel ezelőtt bemutatta ezt egy másik ügyben, és egy kopernikuszi forradalmat idézett elő a filozófiában (Kant felfedezte, hogy nem a megismerésünk igazodik a tárgyakhoz, hanem a tárgyak igazodnak a megismerésünkhöz, van valami törvényadó a megismerésben. Megfordította a filozófia hagyományos álláspontját, amely a gondolkodást alávetette a természetnek, és azt mondta, mi vagyunk a természet törvényhozói – a szerk.). Talán ez az, amiben mi, közgazdászok is titkon reménykedünk. Egy Messiás-elméletben való vallásos hit, amely mindent megoldana, mindent magába foglalna és egyetlen egésszé kerekítene. Felszabadítana minket, és a jó és a rossz "gyümölcsének" tudását adná meg számunkra.

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Nem bánja meg!