szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal négy munkatársa egy 400 millió forintos földmutyi miatt ül most előzetesben – értesült a Blikk. A gyanú szerint egy csaló csoportot segítettek volna jogosulatlan agrártámogatáshoz. Az ügy érintettje egy dunántúli város fideszes önkormányzati képviselője is.

400 millió forint agrártámogatást próbált jogosulatlanul megszerezni a földmaffia, és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalból (MVH) segítették őket: Ezért van most őrizetben a hivatal négy vezető beosztású alkalmazottja – írta a keddi Blikk.

A vezetőt és három bűntársát még pénteken vették őrizetbe, amiért a földműveléssel sosem foglalkozó csalókat segítették. A bűnszövetkezet éppen olyan földekre adott le támogatási igényt, amelyekre valamilyen okból tavaly senki sem jelentetkezett. Az MVH-ból komoly segítséget kaphattak, hiszen az igényléshez térképen pontosan be kell határolniuk a földdarabot.

A csalók tavaly egy próbaigényléssel már 20 millió forintot szereztek, de idén az egész országot lefedően, több tucat céggel próbáltak meg 400 millió forint agrártámogatást jogosulatlanul felvenni.

A támogatási kérelmeket egy bizonyos Sz. Ákos nyújtotta be, akinek az apja korábban egy nagy mezőgazdasági vállalat vezetője volt, ahol beosztottja volt az MVH jelenlegi elnöke és alelnöke.

A lap úgy tudja, hogy az egyik érintett cég vezetője és tulajdonosa egy dunántúli város fideszes önkormányzati képviselője is.

A most lebukott kör több mint 6000 hektár föld után akart támogatást szerezni, de ebből egy négyzetméteren sem végeztek mezőgazdasági munkát – mondta a lapnak Gőgös Zoltán MSZP-s agrárpolitikus. Gőgös szerint még két ilyen bűnözői kör van, amelyek egymilliárd forint támogatáshoz próbáltak hozzájutni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!