szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az INA 2013-as pénzügyi jelentése összhangban van a horvát könyvelési szabályokkal és a nemzetközi pénzügyi jelentéseket szabályozó törvénnyel – reagált az olajtársaság hétfőn közleményben a Jutarnji list szombati írására, amely szerint adóhatósági vizsgálat indulhat a cég ellen.

A lap azt írta, hogy az INA a 2013-as évet nem veszteséggel, hanem 953 millió kuna nyereséggel zárta, mivel az utolsó negyedéves jelentésben az INA igazgatósága a szíriai lelőhelyeken lévő eszközállományának értékét 1,5 milliárd kunával csökkentette a könyvelési adatokban. A cég csökkentette a kőolaj-finomítóinak értékét is.

A könyvelési mesterkedés és a veszteségek kimutatása azt szolgálja, hogy ne kelljen osztalékot fizetni, és emiatt az állam komoly kárt szenved - vélekedett a Jutarnji list.

Az INA hétfői közlemény szerint a 2013-as pénzügyi jelentésről előzőleg vita folyt az igazgatósági ülésén, és a dokumentumot jóváhagyta az ellenőrző bizottság is. 

Az INA minden jelentéskötelezettségi időszak végén elvégzi az összesített vagyonbecslést, vagyis megvizsgálja, fennállnak-e olyan objektív mutatók, amely alapján csökkenteni kell a vagyon értékét. A pénzügyi jelentést független nemzetközi könyvvizsgáló ellenőrzi - írták. 

A közlemény szerint az INA szíriai vagyonának leértékelését az ország biztonsági helyzete tette szükségessé.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!