Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az Európai Unió fontolgatja, hogy az Oroszország elleni szankciók részeként nem adja meg a még hiányzó engedélyeket a Magyarországot is érintő Déli Áramlat gázvezeték európai szakaszának megépítéséhez.
Lehet, hogy megtalálta Moszkva egyik gyenge pontját az Európai Unió (EU), amely a Krím bekebelezése miatt szankciókkal sújtja Oroszországot. Megtagadhatják az Ukrajnát délről, a Fekete-tengeren át megkerülő Déli Áramlat gázvezeték európai szakaszának megépítéséhez szükséges engedélyek megadását – írja a Napi.hu. A vezetéket a Gazpromból és nyugat-európai energiaszolgáltatókból álló konzorcium építi.
Az EU közel van ahhoz, hogy befagyassza a projekt európai részét, Brüsszel figyelmeztette Bulgáriát, ahol az orosz gázt szállító vezeték partot ér, hogy ne próbáljon kibújni a Déli Áramlattal szembeni keményebb uniós politika alól – jelentette a brit Daily Teregraph José Manuel Barrosóra, az Európai Bizottság (EB) elnökére hivatkozva. Krisztian Vigenin bolgár külügyminiszter eközben azt mondta a Reutersnek, hogy a projektet csak ideiglenesen hátráltatja az EU-orosz feszültség.
A szófiai kormány optimizmusa ugyanakkor nem biztos, hogy indokolt. A Déli Áramlatot építő cég még messze nem kapta meg az összes engedélyt az európai építkezéshez, és az Oroszországgal ezzel kapcsolatban folytatott tárgyalásokat felfüggesztették – jelentette ki Günter Oettinger, az EB energiaügyi biztosa. Az EU most az nézi, melyik más forrásból lehetne gázhoz jutni, azeri, iraki és iráni opció lehet megoldás. Emellett még ott vannak Izrael és Ciprus frissen felfedezett offshore lelőhelyei is. Ha Törökország elvállalja, hogy biztosítja az e forrásokból származó energiahordozó tranzitját, akkor fel tudnák tölteni az egyik alternatív vezetékterv, az Albánián átvezető Trans Adriatic Pipeline csöveit, vagy akár még a Nabuccót is fel lehetne támasztani Mihail Krutikin, az orosz RusEnergy tanácsadó cég partnere és elemzője szerint.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.