Az EU vagy az oroszok? Tágabban értelmezve: Nyugat vagy Kelet? Az oroszokhoz való közeledés is szerepet játszhatott a kitiltási botrány kirobbanásában, azóta pedig egyre élesebb hangot ütnek meg kormányközeli emberek vagy éppen kormánytisztviselők az Egyesült Államokkal, illetve az EU-val kapcsolatban. De nemcsak most feszültek neki – ahogyan több politikus is igyekszik bagatellizálni a helyzetet, akár csak retorikailag – a kormány emberei Brüsszelnek, az elmúlt négy év több harcról is szólt.

Szóval Nyugat vagy Kelet? Elvileg ez a kérdés teljesen szürreálisnak kellene lennie, hiszen Magyarország az EU és a NATO tagja, az 1989-es rendszerváltással, az uniós és NATO-s népszavazással pedig hitet tett az ország, és annak lakossága, hogy a nyugati irány lesz a meghatározó.

Tényleg megéri Magyarországnak bratyizni Putyinnal, ha csak a pénzügyeket nézzük?

AFP / Sergey Guneev

Ha azonban az utóbbi évek kormányzati lépéseit, döntéseit nézzük, akkor kiviláglik, hogy egy erőteljes közeledés is van a nagy keleti államokhoz, elsősorban Oroszországhoz és Kínához. Elég csak a paksi atomerőmű oroszok általi építésére és finanszírozására vagy a Déli Áramlat továbbépítésére gondolni.

Érdemes lehet egy teljesen pragmatista szemüvegen keresztül nézni a kérdést, vagyis arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyi pénz, üzlet tud befutni nekünk a két irányból. A döntésben sokat segíthet.

Dől az uniós lóvé

A jegybank fizetésimérleg-statisztikáiból kibogarászható, hogy pontosan mennyi pénz is érkezik az EU-ból, és mi hazánk nettó egyenlege (vagyis az uniótól kapott pénz és az oda való befizetéseink után mennyi a szaldónk). Ha visszamegyünk az utóbbi 10 teljes évre, akkor azt látjuk, hogy hazánk nagyon-nagyon jól járt az EU-val, hiszen csak ömlött a pénz az országba a 2004-es csatlakozás óta, a 10 év átlagát tekintve évente a GDP-nk 2,4 százaléka (mai árfolyamon számolva úgy évi 750 milliárd forint) folyt be Magyarországra. Tavaly még ennél is több, 5,4 százalék, azaz több mint 1600 milliárd forint. Az erős trend még idén és jövőre is megmaradhat a 2007–2013-as uniós költségvetési ciklus pénzügyi zárása miatt, ez ugyanis 2015 végén esedékes.

Az Európai Bizottság (EB) honlapján emellett azt is meg lehet nézni, hogy mennyi pénz érkezik az uniós tagországokba a különböző feladatokra (például kohéziós pénzek, vidékfejlesztés vagy ifjúsági programok). Magyarországra például 3,4 millió euró (valamivel több mint egymilliárd forint) érkezett tavaly a Fiatalok Lendületben Programra, 1,5 milliárd eurónyi (450 milliárd forintnál valamivel több) kohéziós pénzt kaptunk, a strukturális alapokból 2,3 milliárd eurót (jó 700 milliárd forintot) kaptunk, az agrárszektor is hozzájutott 1,2 milliárd euró közvetlen segélyhez, de kultúrára is érkezett 1,1 millió euró.

Oroszországgal vagy Kínával teljesen értelmezhetetlen egy ilyen összehasonlítás, ebből a két országból ugyanis támogatást egy fillért sem kapunk. A fizetésimérleg-statisztikában sincs olyan fül, hogy oroszoktól, kínaiaktól befolyó transzferek, és azok egyenlege.

Ráadásul a támogatások tekintetében nem is várható változás, ugyanis az uniós források a következő években is érkezni fognak hazánkba, 2014 és 2020 között előreláthatólag több mint 24,5 milliárd eurónyi, vagyis óriási összegű, 7500 milliárd forintnyi kohéziós, agrárcélú és egyéb felhasználású uniós pénz jöhet Magyarországra.

Külföldi beruházók: sehol az oroszok, kínaiak

Mivel nem tudjuk összehasonlítani az uniós transzfereket az oroszokkal, így nézzük meg, hogyan is alakult a közvetlentőke-befektetések (FDI) beáramlása az országba az utóbbi években. Ez ugyanis azt mutatja, hogy a különböző külföldi cégek milyen értékben valósítanak meg beruházásokat, különböző fejlesztéseket hazánkban. Egyszerűbben: mennyi tőkét, pénzt hoznak, amiből gyár épül. Hátha itt látható a hatalmas orosz, illetve kínai jelenlét.

Ez alapján elmondható, hogy a pusztán Oroszországból, illetve Kínából érkező tőkebefektetések elhanyagolható mértékűek, alig pár tízmillió eurós (1 euró most 310 forint) nagyságrendet tesznek ki. Nem szabad feledni ugyanakkor, hogy az orosz cégek előszeretettel fektetetnek be más országokon, például Cipruson keresztül, ezért is lehet ilyen magas a Ciprusról hozzánk érkezett FDI-állomány. 2012-ben készült egy összesítés, e szerint ha összeadjuk az Oroszországból és Ciprusról érkező tőkét, akkor is csak a hazai befektetések 5 százalékát kapjuk, míg a kínai befektetések – a hongkongival együtt – csak 1 százalékra rúgnak. Ez egy igen szerény szám, a Nyugatról jövő tőke ennek a többszöröse.

Államadósság-finanszírozásában sincsenek sehol az oroszok

Ha nincsenek komoly mértékben beáramló orosz, illetve kínai működőtőke-források, akkor pénzügyi területen érdemes még megnézni a magyar állampapírpiacot, hogy itt mekkora a két nagy keleti ország befektetőinek magyarországi kitettsége, és ez hogyan változott az elmúlt években. Korábban arról lehetett ugyanis hallani, hogy a kínaiak már alig várják, hogy magyar állampapírokat vásárolhassanak (a speciális célú letelepedési kötvényt itt most nem vesszük számításba, annak részaránya az állampapír-finanszírozásban ugyanis marginális), ám nagyobb bevásárlásról egyelőre nem érkezett hír, bár a kormányzat az elmúlt négy évben igyekezett erős keleti finanszírozót (oroszt, kínait, azerit, szaúdit például) keríteni. Annyit lehetett azonban tudni, hogy például a kínaiak piaci alapon akarták volna Magyarországot finanszírozni, vagyis a kedvezmény, amiért megérte volna nekünk a kínaiakhoz fordulni, nem igazán létezett.

Arról van elérhető adat, hogy az itthoni forintos állampapír-kibocsátásból mekkora a külföldiek részesedése. A külföldiek kezében októberben az Államadósság Kezelő Központ Zrt.(ÁKK) adatai szerint mintegy 4834 milliárd forintnyi forintos állampapír volt, ez a teljes forintban kibocsátott állampapír-mennyiség 32 százalékát tette ki. A külföldi devizakötvény-kibocsátásokról ugyanakkor már nehezebb pontos adatot találni, de feltételezhető, hogy ott jelentős részben külföldiek vásárolnak (az ÁKK vezérigazgató-helyettese idén júliusban viszont azt mondta, hogy év végére 53 százalékra csökkenthet az államadósság finanszírozásában a külföldiek aránya). Arra vonatkozólag pedig, hogy a külföldiek közül mekkora az oroszok, illetve kínaiak részesedése, egyáltalán nem áll rendelkezésre összesített adat, már csak azért sem, mivel sokszor egyáltalán nem verik nagydobra, hogy melyik nagy alap kinek a nevében vásárolt. Nagy kínai, orosz bevásárlásról ugyanakkor a piacon az utóbbi években nem hallottak, úgy tűnik, a kormánynak ez a törekvése "besült", ahogy nekünk egy kötvénykereskedő fogalmazott.

Az egyebek: Paks, V0, Déli Áramlat, gázszerződés

A negyedik pont, amit megnézhetünk még az EU vs. Oroszország, Kína kérdésben, az az, hogy milyen egyéb aduk lehetnek az érintett feleknél. Itt elsősorban Oroszország és Kína jöhet számításba egyszeri tranzakciókkal. (Az EU a cikk fentebbi részében már említett támogatásokon keresztül projekteket, fejlesztést, felzárkózást finanszíroz, sokkal több célt ölel fel, mint egy-egy projekt az oroszokkal vagy a kínaiakkal.) Ilyen például a paksi bővítés, az orosz gázszerződés, a V0 vasútvonal kínai pénzből történő megépítése, vagy a Déli Áramlat.

Ezen projekteknél elsősorban azt kellene mérlegelni, hogy milyen kapcsolt megállapodások érkezhetnek. Például a paksi bővítéshez az oroszok adnak maximum 10 milliárd eurós, vagyis bő 3000 milliárd forintos hitelt, a beruházás 30-40 százalékát magyar cégek végeznék el (a teljes beruházás becsült költsége 12 milliárd euró), emellett pedig az orosz technológia és folyamatos fűtőanyag-szállítás melletti elköteleződéssel párhuzamosan a jövőre lejáró gázszerződésben kedvezőbb árat lehetne kialkudni a magyar kormánynak. Így pedig pöröghetne tovább a rezsicsökkentés – elvileg. A nagy kérdés, hogy így mekkora diszkontot lehetne elérni.

A Gazprom 2013-ban 6 milliárd köbméter gázt adott el Magyarországra (teljes gázfogyasztásunk 9,2 milliárd köbméter volt), Európán belül a nyolcadik legfontosabb piaca voltunk az orosz cégnek. Ezer köbméterenként pedig körülbelül 391 dollárt kellett fizetnünk mindezért 2013-ban. A két érték összeszorzásából 2,3 milliárd dolláros (körülbelül 550 milliárd forintos) éves gázszámla jön ki. Ebből az árból ugyanakkor nem tudni, mennyit lehetne lefaragni, annyit viszont biztos nem, amennyiért az igazán baráti államok – Örményország és Belarusszia például – kapják a gázt (189, illetve 166 dollárért ezer köbméterenként). Ha mondjuk egy 20 százalékos diszkontot lehetne elérni az árban (ezzel megközelítenénk a legalacsonyabb uniós tagállamoknak adott Gazprom-árakat) a mostanihoz képest – tegyük fel, hogy már a Déli Áramlaton is jönne a gáz –, akkor azzal bő 400 millió dollárt lehetne megfogni.

Ha ehhez hozzácsapjuk a maximum 4-5 milliárd dolláros, magyar cégeknek jutó egy évtizeden is átívelő atomerőművi fejlesztést, akkor az jön ki, hogy legoptimistább esetben évente 600 millió dolláros, vagyis úgy 150 milliárd forintos pluszt lehet kisajtolni ebből a konstrukcióból a jelenlegi feltételekhez képest.

Megéri elfordulni a Nyugattól a paksi bővítésért?

AFP / Kisbenedek Attila

A gázszerződéssel kapcsolatban elképzelhető, hogy a jelenlegi piaci helyzet függvényében amúgy is csökkenének az árak, mindenfajta különalku nélkül. Ugyanis több uniós tagországban is esett a gáz iránti kereslet az utóbbi években (hazánkban is), ráadásul az EU-ban megfigyelhető, hogy a földgáz olajhoz kötött árát – ezt alkalmazza a Gazprom – egyre inkább kiszorítanák, és a szpot, vagyis a napi ár alapján kereskednek, vagyis nem évtizedekre meghatározott képlet alapján változik az ár. Ezt a Gazprom nem szereti, ugyanis így adott esetben nagyobb versenyre kényszerülne.

Nem árt észben tartani azt sem, hogy amíg az uniós pénzeket nem kell visszafizetni, azt Magyarország felhasználhatja, addig a paksi bővítésnél hitelről van szó, a kölcsönt vissza kell fizetni, a cechet az adófizetők állják, vagyis ez nem "talált pénz az ablakban". A gázárak pedig lehet, hogy mindenfajta kapcsolt megállapodás nélkül is csökkennének.

Akár a paksi bővítést, a gázszerződést, vagy a V0 vasútvonalat nézzük – a hazánknak biztosított 1 milliárd eurós kínai hitelkeretből építené meg a kormányzat –, akkor az látszik, hogy ezek csak eseti együttműködések, bizonyos projektekre húznak fel az oroszok vagy a kínaiak egy-egy konstrukciót. Például társadalmi felzárkóztató programokat ezekből a pénzekből – szemben az EU-s támogatásokkal – nem lehet indítani, vagy árvízvédelmi töltést építeni. Az oroszok, kínaiak megtérülést akarnak látni, nem ingyen adják a pénzt, hanem kemény pénzügyi és politikai feltételekkel.

Sokkal több pénzt kellene hozniuk

A fentiekből az következik, hogy ahhoz, hogy csak az EU-s pénzeket kiváltsák, az oroszoknak és a kínaiaknak sokkal több pénzt kellene befektetésként beönteniük Magyarországra, eurómilliárdos nagységrendben, évente pedig legalább 3-4 milliárd eurónyi támogatást is szét kellene osztaniuk, illetve évente több milliárd euró, dollár értékben kellene magyar államadósságot finanszírozniuk. Ha pusztán a pénzügyeket nézzük, akkor ebben az esetben már versenyre kelhetnének a Nyugattal. Ekkor viszont Magyarország már nem lenne a Nyugat része, mert egy ennyire Kelet felé elkötelezett országot, egy vállaltan orosz, kínai trójai falovat se a EU, se a NATO nem tűrne meg.

Ennyi pénzt csak akkor kaphatnánk elvileg, ha egy orosz tagköztársaság, vagy kínai tartomány lennénk – illetve még ez sem állhat elő, mert az oroszoknak, kínaiaknak addig vagyunk értékesek, ameddig az EU-n, NATO-n belül vagyunk, mert EU- és NATO-tagként használnának fel minket saját érdekeik érvényesítése, a nyugati szövetségi rendszer bomlasztása céljából. Ha nem leszünk a Nyugat része, akkor viszont hatalmas orosz, kínai támogatásra nem számíthatunk: a mi 10 milliós piacunk nekik semmi.

A keleti irány tehát gazdasági szempontból is zsákutcának tűnik. Nem beszélve arról, hogy ennyire nem lehet lecsupaszítani az uniós, nyugati kapcsolatokat, hiszen ez nem csak egy pénzügyi együttműködés, hanem értékközösség is.

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakat is talál!