szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Májusban is a járműgyártás húzta az ipari termelés növekedését – kommentálta a friss adatokat a TakarékBank és a K&H elemzője, akik ugyanakkor eltérő véleményt fogalmaztak meg a termelés további alakulásával kapcsolatban.

Az ipari termelés volumene 1,5 százalékkal haladta meg májusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index 6,2 százalékkal emelkedett – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A termelés az év első öt hónapjában 6,3 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint továbbra is az ipari termelés dinamikus bővülésére lehet számítani: elsősorban a motorgyártás, gumigyártás, autóipari beszállítók és a vegyipar területén számít növekedésre. 

Várakozásai szerint az ipari termelés az év második felében egyes hónapokban újra két számjegyű növekedést is mutathat, egyes ágazatokban folytatódhat a kapacitások felfutása, illetve jobb kihasználása, így az év egészében közel 7,5 százalékos ipari termelés növekedésre számít.

Emlékeztetett rá a szakértő, hogy még a márciusban a Suzukinál történt modellváltás, valamint a Mercedes kapacitásbővítése is új lendületet adhatott az ipari termelésnek. Az autógyártást érintő fejlesztések hatása várhatóan a következő hónapokban jelentkezik majd, ugyanis júniusban a 14 százalékot is meghaladta a nyugat-európai autóértékesítések növekedése – tette hozzá Suppan Gergely.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szintén azt közölte, hogy továbbra is a járműgyártás húzza a magyar ipart, de az élelmiszeripar és az elektronikai eszközök gyártása is elkezdett felfutni. Szerinte az ipari termelés bővülésben éves szinten tartható az év eddigi részében is regisztrált 5-6 százalékos növekedés. Annak érdekében, hogy a szektor a jelenlegi teljesítőképességét hosszú távon is tartani tudja, mindenképp új lendületre lenne szüksége – tette hozzá.  

A szakértő azonban azt is kiemelte, hogy a magyar ipar kapacitás bővülését pozitívan befolyásolja a stabil belső fogyasztás, valamint a folyamatosan élénkülő európai gazdaság.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!