Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Londonban lévő tudósítónk a Brexit-győzelem okairól, az ország és a kormány jövőjéről faggatta az ottaniakat. A 40 éves idegsebész elszégyelte magát a népszavazás eredménye miatt. Más viszont úgy vélekedett: a bevándorlók csak elveszik a britek munkáját.
Thomas asztalosként dolgozott, de már nyugdíjas. Szerinte nem csak az a döntő, hogy a korabeliek a távozás mellett szavaztak, hanem az is, hogy rengeteg fiatal el sem ment szavazni. Úgy véli, az új kormány sorsa azon múlik majd, hogy a Konzervatív párt képes lesz-e összekaparni magát.
Szerinte Cameron szívét-lelkét beleadta a kampányba, de mivel veszített, nem is tehetett mást, minthogy lemond. Thomas szerint teljesen értelmetlen dolog lesz egy működő rendszert felcserélni az ismeretlenre.
Szégyen a népszavazás eredménye
Greg 40 éves, idegsebészként dolgozott évekig Angliában. Egy ideje visszatértek a családjával Új-Zélandra, ahonnan származik, de nem tudja tudja visszajönnének-e egyáltalán Londonba.
Azt mondta, szégyelli, ami történt, pedig nem is brit állampolgár. Sőt az EU-ból érkező orvostömeg elmaradásával valószínűleg könnyebben kaphat munkát hamarosan, mégsem boldog. Szerinte a rasszizmus és a nacionalizmus döntő szerepet töltött be az elszakadás mellett szavazók esetében.
Ha Nagy-Britanniába jössz, nem veheted el a britek munkáját!
Jonathan és Joseph nem szavaztak, azt mondták, nem akartak részt venni ebben a kutyakomédiában, ami csak az elitek közötti harcról szól.
Joseph (baloldalt) szerint az EU-ból idejött egy csomó bevándorló, akik elveszik a britek munkáját. Azt mondta, ő azt szeretné, ha mindenki hazamenne, és az élet visszatérne a rég kerékvágásba, mint amikor ő felnőtt.
Jonathan másképp látja. Szerinte mind emberek vagyunk, és nincs baj a vándorlással, de most csak a politikusok közötti harcról van szó, és az átlagembereknek ebbe semmi érdemi beleszólásuk nincs.
Széteshet az Egyesült Királyság
Kaya Mar Spanyolországból vándorolt be Angliába 40 évvel ezelőtt. Művészként dolgozik, ahogy ő fogalmazott, a politikai festészetben utazik. Ezeket a képeket még múlt héten festette.
Elkeserítőnek találja a szavazás eredményét, ami szerinte az Egyesült Királyság széteséséhez is vezet majd. Úgy gondolja a britek sziget-mentalitása és a külföldiekkel szembeni bizalmatlansága áll az eredmény mögött.
A briteknek nem kell az EU - a Brexit-népszavazás percről percre
Amikor csütörtökön este lezárult a Nagy-Britannia EU-ban maradásáról döntő népszavazás, a felmérések még a maradás győzelmét valószínűsítették, a valós eredmények azonban egészen mást mutatnak. Péntek reggelre egyértelművé vált, hogy a britek többsége a kilépés mellett döntött. A hírre hatalmasat zakózott a font, de a forint is gyengült.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.