Lehet, hogy ma már csak elvétve van extraprofit a víz- és csatornaszolgáltatáson, viszont bevétel is alig akad. A korábban ideális mintaként kezelt Dunántúli Regionális Vízmű idén májusban már arról számolt be, hogy 2015-ben súlyos fizetési nehézségei voltak, és a működőképességhez szükséges összeget csak folyamatos állami pénzpumpával lehetett előteremteni. Egyedül a dunántúli szolgáltatás veszteségeinek pótlására több mint 3,3 milliárd forint ment el tavaly a költségvetésből, és decemberben még ezt az összeget is ki kellett egészíteni 556 millió forinttal – az idei veszteségek ellentételezésére. Pedig a 2010-ben hivatalba lépett Orbán-kormány azt szajkózta, hogy állami kézben, az elaprózott szolgáltatói piac összevonásával és rezsicsökkentett árakon mindenkinek sokkal jobb lesz. Kivéve persze a külföldi befektetőket, akik nem tudják kiszedni az extraprofitot a magyar közszolgáltató vállalatokból. 

Vízműlépcsős kényszerítések

Az Orbán-kormány két felvonásban alapozta meg, hogy az államnak a lehető legnagyobb befolyása legyen a vízközművek felett. 2011-ben előírta, hogy a víz- és csatornaszolgáltató cégeket legalább 51 százalékban az állam vagy az önkormányzatok birtokolják, tehát a magántőkének, főként a külföldinek minél kisebb beleszólása legyen, mi történik az ágazatban. 2013-ban pedig jogi szabályozással szorították rá a kisebb társaságokat, hogy olvadjanak be a nagyobb cégekbe, lehetőség szerint az öt regionális állami vízműbe.

A kényszerítés kísérleti terepe Pécs volt, ahol 2009-ben az akkori (és egyben mostani) fideszes polgármester, Páva Zsolt egy biztonsági céggel egyszerűen elfoglalta a francia Suez tulajdonában lévő Pécsi Vízművet, a cégvezetőket kizárta az épületből, majd a város egy másik, önkormányzati tulajdonú céggel szerződött. Pécs önkormányzata három és fél évig tartó vita után 3 milliárd forintot kényszerült fizetni a párizsi székhelyű Suez-csoportnak a Pécsi Vízmű Zrt.-ben birtokolt 48 százalékos részvénycsomagért. Ezt az állam magára vállalta.

Biztonsági őr a Pécsi Vízmű Zrt. teherportáján 2009-ben.

MTI / Kálmándy Ferenc

A kiszorítósdi eredményeként ma már országszerte mindössze 41 cégnek van engedélye erre a szolgáltatásra (öt éve még 400 vállalkozás volt), magántőke pedig csak mutatóban van, ott, ahol a szerződés jellege vagy a pénzhiány nem tesz lehetővé mást. Ilyen a szolnoki vízmű egy koncessziós szerződéssel, a Fővárosi Csatornázási Művek, az érdi víziközmű-társaságok, valamint a Szegedi Vízmű. Utóbbiban a francia Veolia érdekelt, amelyet 2024-ig bebetonozott a szerződése, az előbbi kettőben pedig a Veolia mellett a német Berlinwasser is tulajdonos. Érd éppen most igyekszik megszabadulni a tulajdonostársaktól, amihez a tervek szerint a Modern városok programjából kap pénzt.

A víziközmű-társaságok saját bevétele csak a túlélésre elegendő. A kormány 2010-ben befagyasztotta a vízdíjakat, 2013 júliusától pedig 10 százalékkal csökkentette, így jelenleg a 2008-2009-es árszínvonal jellemző erre a szolgáltatásra. A díjtartozások azonban így sem csökkennek, a fogyasztók adóssága jóval meghaladja az 5 milliárd forintot.

Egyes szolgáltatók megpendítették, hogy a jövőben gyakrabban élnek azzal a lehetőséggel, amelyre 2015 nyarától újból lehetőséget ad a törvény. Ez pedig az, hogy a szolgáltató egyik pillanatról a másikra elzárhatja a vízcsapot, amit csak be kell jelentenie, és nem kell hozzá a népegészségügyi hatóság előzetes hozzájárulása. Körkérdésünkre az derült ki, hogy a vízkorlátozás egyelőre nem gyakoribb, mint a korábbi években, vagyis egy-egy esztendőben néhány száz olyan lakás van, ahol a nemfizetés miatt elapad a víz.

 Az egyik állami zsebből a másikba

Annál gyakrabban fordulnak elő csőtörések. A Dunántúli Regionális Vízmű erről is kertelés nélkül számolt be májusban. Közölte, hogy „a díj nem fedezi a költségeinket”, és így beruházásokra sincs pénz. Pedig szerte az országban többnyire olyan azbesztcement csövek fekszenek a földben, amelyek élettartama 50-60 év, és éppen 50-60 éve fektették le őket. A felújításra összességében akár 1000 milliárd forintot is el lehetne költeni.

A vízműveket irányító szakemberek már azzal is beérnék, ha az ágazat megszabadulna az évi 12-15 milliárd forint közműadótól. Az állami szabályozás furcsa fintoraként a központi költségvetés és az önkormányzatok nagyjából ekkora összeggel pótolják ki a néhány tucat megmaradt szolgáltató veszteségeit. Ez azonban még mindig csak azt jelentené, hogy az állam nem egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt, és közben fennhangon hirdeti, hogy milyen olcsó a víz, hanem ott hagyná a bevételt, ahol keletkezik.

Fazekas István

A rezsicsökkentés az elmúlt négy évben évi 20 milliárd forintot vett ki az ágazatból, ami a közműadóval együtt már csaknem 140 milliárdos forrásvesztés, miközben a fejlesztési miniszter már újabb rezsicsökkentés esélyét pedzegette a 2016-os választások felé közeledve. A feszültséget jelzi, hogy tavaly szeptemberben a dunántúli állami cégnél sztrájkbizottság alakult, mert az adósságok miatt a dolgozók fizetése is veszélybe került. A tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közölte: vagy a létszámot kell 10 százalékkal csökkenteni, vagy a bértömeget. Erre azonban a vezérigazgató, Winkler Tamás nem volt hajlandó, ezért inkább távozott. Pedig ő volt az, aki 2009-ben a fideszes einstandolást levezényelte a pécsi vízműveknél.

A költségek csökkentésére újabb ötlet merült fel. Most éppen azt tervezik, hogy összevonják az öt állami regionális vízmű könyvelését, számvitelét, hr-jét és informatikai irányítását, és mindezt az ugyancsak állami MVM Kontó végezné. Igaz, ott meg éppen toboroznak, 200 új munkatársat vesznek fel, vagyis ez sem lesz ingyen.

Egy dologra azonban mindig marad pénz, ez pedig a kommunikáció. Amióta az Orbán-kormány kezébe vette az ügyeket, az öt állami vízmű píárját az a Young & Partners végzi, amelynek tulajdonosa a Fidesz-frakció egykori kabinettitkára, Kuna Tibor. Bár a kommunikációs szakemberről még a konkurencia is elismerően szokott nyilatkozni, arra nem nagyon találnak piaci magyarázatot, miként tudta a cég húszszorosára növelni árbevételét azokban az években, amikor a többiek a válságot nyögték. Mindenesetre csurrant-csöppent, mint a víz.