Jó hír a NAV-tól a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek

Jó hír a NAV-tól a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Immár a bejegyzett élettársak is a házastársakéval azonos adó- és illetékkedvezményre jogosultak. Az adóhatóság az eddig tévesen kivetett illetéket is visszaadja azoknak az érintetteknek, akik kérik.

A bejegyzett élettársakat is megilletik azok az adójogi kedvezmények, amelyeket a törvény a házastársaknak biztosít. Erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke értesítette az alapvető jogok biztosát, aki még december második felében, egy civil szervezet beadványának kivizsgálása során kimutatta: jogértelmezési tévedések következtében jelentős összegű illetéket vetnek ki a bejegyzett élettársak által odaajándékozott, vagy a megözvegyült bejegyzett élettárs által örökölt ingatlanra.

Székely László jogértelmezésért megkereste az Igazságügyi Minisztériumot, az pedig kikérte az Emberi Erőforrások Minisztériumának véleményét is. A két minisztérium egybehangzó álláspontja szerint a bejegyzett élettársakat megilletik mindazok az ágazati jogszabályokban foglalt – például adójogi, munkajogi, szociális, bevándorlási, honosítási stb. – kedvezmények, amelyek a házasságban élőknek járnak.

A késedelmi kamattal együtt utal a NAV

Azoknak a bejegyzett élettársaknak, akik megfizették az örökösödési vagy ajándékozási illetéket, kérelmet kell benyújtaniuk az adóhivatalhoz, amelyben igénylik az illeték törlését és visszatérítését. Az összeg lehető leggyorsabb kiutalása érdekében a kérelem mellé célszerű csatolni a bejegyzett élettársi kapcsolat tényéről szóló igazolást.

Az alapvető jogok biztosa jelentésében hangsúlyozta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény azon előírását, hogy amennyiben maga a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény nem tartalmaz eltérő, kizáró rendelkezést, akkor a bejegyzett élettársakra is alkalmazni kell minden más jogszabálynak a házastársakra vonatkozó előírásait.

A NAV tehát felülvizsgálta eddigi gyakorlatát, és az egységes eljárás érdekében belső szakmai körlevelet adott ki, amely szerint "ahol a jogszabályok a házastársakra (volt házastársakra) kötelezettséget vagy jogot állapítanak meg, az a rendelkezés a bejegyzett élettársakra külön utalás nélkül is irányadó".

A NAV elnöke arról is tájékoztatta az alapvető jogok biztosát, hogy az adóhatóság nem rendelkezik a bejegyzett élettársakra vonatkozó adatokkal. Ezért a beszedett illetékek visszatérítése érdekében a beadványozó civil szervezetet tájékoztatják, ennek célja az érintettekkel való kapcsolatfelvétel.

Az adóhatóság honlapjára is kikerül egy tájékoztató a megváltozott egységes jogértelmezésről, és arról, hogy az érintetteknek lehetőségük van a jogorvoslatra. A fentiekkel összhangban az alapvető jogok biztosa is felhívja a korábbi téves jogértelmezéssel érintett személyek figyelmét arra, hogy a tévesen kivetett illeték visszatérítése érdekében forduljanak a NAV-hoz.

Hozzászólások