szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hiány nem várható, de az árak emelkednek az Európai Unióban. És Magyarországon?

A brazil export visszaesése miatt két hónap alatt több mint 10 százalékkal nőtt az ár az EU-ban, és további drágulásra lehet számítani az év végéig-írja a napi.hu. Az uniós ellenőrzéseken kiderült, hogy az onnan érkező fagyasztott mellfilé szalmonellával szennyezett lehet. Így sok szállítmányt visszafordítottak.

A 20 ezer tonnás kiesés szinte azonnal éreztette hatását a csirkemellfilé árában is, ugyanis egycsapásra hiány alakult ki a fagyasztott  húspiacon a kontinensen. Magyarországon a mellfilé bolti ára ugyanakkor az áfacsökkentés miatt - a 27 százalékos áfa ugyanis 5 százalékra változott - lefelé indult. A KSH adatai szerint egy kilogramm csirkemellfilé kiskereskedelmi ára a 2016 őszi 1500 forint körüli átlagos szintről 2017 elején 1250 forint környékére esett, majd 2017. július-augusztusban 1300 forint volt.

A júniusi  820-850 forintos kilónkénti feldolgozói ár mára 900 fölé kúszott, és ez a szint egyelőre stabilnak tűnik. Ez azért is  valószínű, mert a megszokott nyár végi keresletcsökkenés idén elmaradt - mondta a napi.hu-nak Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke, és a Baromfi-Coop cégcsoport tulajdonosa. Értékelése szerint a keresleti piac még 3-4 hónapig stabilnak tűnik. A magas ár pedig kedvező a magyar termelőknek is, hiszen az élőcsirke kilójáért ma már a januárinál 4-6 forinttal többet fizetnek a feldolgozók. A brazil importcsirke kiesésével viszont buknak az onnan importáló cégek - egyes becslések szerint kilónként akár 50 forintot is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!