Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az Átlátszó kérte ki a papírokat a Kúria jogerős döntése után, amely szerint a tao-támogatások igenis közpénznek számítanak.
Ahogy korábban megírtuk, a G7 számításai szerint több mint 330 milliárd forintnyi társasági adó áramlott a tao-támogatási rendszer 2011-es bevezetése óta az államkassza helyett különféle sportszervezetekhez.
Mivel októberben a Kúria is kimondta, hogy – a kormány évekig hangoztatott álláspontjával ellentétben – a tao-pénzek igenis közpénznek számítanak–, az Átlátszó a Magyar Labdarúgó-szövetséghez (MLSZ) fordult, és kikérte a sportegyesületek és a gazdasági társaságok közötti tao-igazolásokat 2011 és 2017 között. Azért éppen az MLSZ-hez, mert a legtöbb pénz – a becslések szerint 127,8 milliárd forint – a futballba folyt be.
A szövetség korábban az e témában érkezett adatigénylés teljesítését adótitokra hivatkozva megtagadta. Most mást vetett be: közölte, hogy a 30 ezer támogatási igazolás feldolgozása 90 napig tart, a feladat anyag- és munkaerő-költsége pedig 2 millió 561 ezer 250 forint, ennyiért hajlandók kiadni a kért információkat.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.