Az Orbán-kormány mindmáig nem tett közzé korrekt, a hosszú távú hatásokat is figyelembe vevő elszámolást a magánnyugdíj-pénztári vagyon elvonásának következményeiről. Ezt pótolta a minap László Csaba, a Medgyessy-kormány első pénzügyminisztere, aki külön tanulmányt szentelt ennek. Előadása a Kornai János közgazdászt a 90. születésnapján köszöntő tudományos konferencián hangzott el.

A 2010-es kormányváltás után az új kormány egyik legfontosabb gazdaságpolitikai céljának az államadósság csökkentését tartotta, a 2011. áprilisi konvergenciaprogram a 80 százalékos GDP-arányos adósság 65 százalék alá szorítását ígérte 2015-re – emlékeztet a szerző. Ha a magánnyugdíj-pénztáraktól átvett vagyont teljes egészében adósságcsökkentésre fordította volna, azonnal 70 százalék alá kellett volna vinni az adósság/GDP arányt. De nem ez történt, igaz, a mutatót számos egyéb tényező is befolyásolta, így a GDP, az infláció, a devizaárfolyamok, a költségvetési hiány alakulása, a költségvetési hiányon kívüli adósságnövelő és azt csökkentő tételek sora. A 2018-as költségvetéshez kötődő kormányhatározat szerint azonban még 2018-ban is 71,2 százalék lesz az adósságráta, és a jelenlegi ígéret alapján csak 2020-ra szorul 65 százalék alá. 

A hirtelen pénzbőség azonban elkábította a kormányt, amely 498,3 milliárd forintot fordított a Mol-pakett megvételére az orosz Szurgutnyeftyegaztól. További 249,9 milliárd forint összegben átvállalt adósságokat, elengedett követeléseket az év végén, nagyrészt a megyei önkormányzatoktól és a Fővárosi Önkormányzattól, és 50 milliárd forinttal csökkentette a MÁV tartozásait is. Mindemellett kétszeri költségvetési törvénymódosítással összesen 120 milliárd forinttal megemelte a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. tőkéjét. Az év végén elengedte a költségvetési szervek, illetve az egészségügyi intézmények korábbi szállítói tartozásainak egy részét, 25 milliárd, illetve 27 milliárd forint összegben – összegzi László Csaba, megállapítva: „e tételekre akkor és ott kizárólag az extra pénzeső miatt volt lehetőség.”

Stiller Ákos

A vagyon elvételének évtizedekre ható, súlyos következményei vannak. „A pénztári tagok elveszítették a megtakarításaikat. Ez valós, jól megfogható veszteség, habár a tagok napi szintű életszínvonalát nem befolyásolta. Ezzel szemben az állam azt ígérte, hogy legalább akkora nyugdíjat fognak kapni, még az értékállandóságra is figyelve, mint amekkora vagyonuk a pénztárban volt” – idézte fel az egyetemi tanár. Csakhogy a volt pénztártagok számára az állam nem garantálhatta az átvett vagyon értékállandóságát a későbbi nyugdíjkifizetések szintjén, sem az egyes korcsoportokra, sem az egyéneknek.

A költségvetés pozícióját formálisan javító trükkel „az eddigi nyílt, a statisztikákban megjelenő adósságot átváltották egy úgynevezett implicit adóssággá, amely nem jelenik meg a hivatalos statisztikákban. Amennyiben az állam betartaná az ígéretét, hogy senki nem járhat rosszabbul, akkor ez az implicit adósság pontosan ugyanolyan mértékű lenne, mint az átvett vagyon és az átirányított járulék reálértéke. (…) Ha a magyar állam egy üzleti vállalat lenne, akkor a magánnyugdíj-pénztári rendszer felszámolásától nem változna a vállalat adóssága. A mai nemzetközi és hazai elszámolási szabályok viszont teljesen más logika szerint működnek. Úgy tűnik, ennek esett áldozatul a magyar magánnyugdíj-pénztári rendszer” –jegyezte meg.

Vagyis tartalmilag nézve a szépészeti beavatkozást: 2011-ben az akkori GDP 10,7 százalékának megfelelő vagyont vett át az állam a magánnyugdíjpénztáraktól, aminek fejében 10,7 százaléknyi nyugdíjígérvényt adott a korábbi tagoknak. Ezen túl 2010 novemberétől a magánpénztári járulékot is átirányította az állami rendszerbe. Ebből adódóan az államháztartás hiánya 2010-ben a GDP 1,2 százalékával, ezekben az években 1,5 százalékával automatikusan javul. A járuléktöbblet együttes hatása 2011 és 2018 között összesen 11,2 százalékkal javította az államháztartás helyzetét. Ennek az összegnek és a 10,7 százalékos egyszeri vagyonátvételnek a fejében az állam nyugdíjfizetést ígért.

Magyarán:

ha minden egyéb tényezőt változatlannak vennénk, akkor csak a magánnyugdíj-pénztári rendszer felszámolása miatt egy korrekt elszámolási rendszerben az államadósság várható mértéke 93,1 százalék lenne

 – számolt el László Csaba.

 A 2009–2012 közötti nyugdíjintézkedések 2030–2035-ig jelentősen csökkentik a nyugdíjkiadások GDP-hez viszonyított arányát, ám utána gyors ütemben nőnek a nyugdíjkifizetések, az egykori nyugdíjpénztári tagoknak is egyre nagyobb számban kell majd a teljes állami nyugdíjat fizetni. „Ideje lenne rögzíteni a döntéshozók fejében, hogy

az átcsatornázott járulék fejében majd nyugdíjat kell fizetni,

azaz a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése miatt az állam nyugdíjkötelezettsége jó ideig minden évben nőni fog a GDP 1,5 százalékával a 2010 előtti állapothoz képest. Mások a finanszírozási és pénzforgalmi jellegzetességek, de ez a kötelezettség is adósság, még ha implicit is. Ha minden más tényezőt változatlannak veszünk, akkor nyugodtan kijelenthető, hogy 2010 óta az állam kötelezettségei, más szóval adóssága közgazdasági értelemben valójában nem csökkent. Annyi történt, hogy a statisztikailag is kimutatott adósság helyébe lépett az implicit nyugdíjadósság” – összegezte László Csaba.