A két Korea-közti csúcstalálkozókon (április, május), majd az északi diktátor, Kim Dzsong Un és Donald Trump amerikai elnök júniusi szingapúri villámrandevúján is kevés kézzel fogható eredmény született.

MTI / EPA / The Straits Time / Kevin Lim

Hacsak a találkozók ténye nem jelentett volna már önmagában szenzációt. A hosszú távú megbékélést célzó gesztusokban persze azóta sincs hiány.

Hol tart a közeledés?

Észak-Korea leállította fenyegető erőfitogtatásait és látványosan fölszámolta egy-két fontosnak mondott katonai létesítményét. Ellenfelei kételkednek abban, hogy Phenjan kész lenne a teljes leszerelésre.

MTI / EPA / KCNA

Egyoldalúan biztos, hogy nem. Aztán Kim – szerződéses ígéretéhez híven – visszajuttatta a koreai háborúban (1950-53) elesett vagy eltűnt további 55 amerikai katona földi maradványait. Nyugaton mindezt keveslik. A szankciók maradnak. Amerika gyanakszik, hogy a kínaiak és az oroszok néhol lyukat vágnak a blokád falán. Mintha mindkét fél a másiktól várná az újabb jelentős lépést.

A tágan értelmezhető megegyezésektől Phenjan a segélycsapok megnyitását remélte. A sínylődő országot sújtó gazdasági-pénzügyi szankciók föloldását. Márpedig az amerikaiak ezt Észak-Korea fenyegető arzenáljának teljes leszerelésétől teszik függővé. A megállapodásban a Koreai-félsziget teljes atommentesítése szerepel, ami további „értelmezési problémákat” vethet föl. Kim Dzsong Un máris kedvező ellenlépéseket szeretne látni. Fokozatos és kiegyensúlyozott, kölcsönös engedményekben bízik.

A dél-koreai 75 éves Kim Hje Dzsa (j) és észak-koreai öccse, Kim Ün Ha az egymástól elszakított koreai családtagok találkozóján az észak-koreai Gyémánt-hegyen lévő turisztikai létesítményben 2018. augusztus 21-én

MTI / EPA pool / Dzsong Csan

A szeptemberre tervezett újabb, idén immár 3. észak-déli csúcstalálkozó előtt, a napokban bonyolították le a határközeli Gyémánt-hegységben, a 65 éve lezárt háborújuk nyomán szétszakított famíliák újabb családi találkozóját. (A közvetlenül érintettek természetesen egyre kevesebben akadnak, többségük 80 fölötti, de még így is sorsolással kellett dönteni a pár száz „szerencsés” kiválasztottról.) Családegyesítésről szó sincs, a rokonság összeköltözésére egyhamar aligha kerülhet sor. És még egy gesztus: az Indonéziában zajló Ázsia-játékokon – a phjongcshangi téli olimpiához hasonlóan – a két Korea ismét közös csapattal vonult föl.

Nem zárható ki, hogy a két koreai vezető újabb randevúja meglepetésekkel szolgálhat. Az érdek nagy úr. 

Elképzelhető-e a két Korea egyesítése?

Első találkozójukon megegyezés született arról, hogy még az idén pontot tesznek a 65 éve befejeződött háború végére (!), azaz véget vetnek a hadiállapotnak. Márpedig ahhoz, hogy békeszerződéssel zárják le ezt a viharos, hidegháborús érát, az amerikaiaknak és a kínaiaknak – mint a máig érvényes fegyverszüneti egyezmény aláíróinak – is lesz hozzátennivalója.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (b) és Mun Dzse In dél-koreai elnök kezet fog a két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezetben, a demarkációs vonal déli oldalán levő Béke Házában tartandó megbeszélésük előtt 2018. április 27-én

MTI / EPA / Korea-közi csúcs sajtószolgálata

De mennyire érdekeltek a két Korea újraegyesítésében a meghatározó külső (és belső) erők? Mibe kerülne a két messzire szakadt szomszéd összeolvadása? És ki fizetné a cechet? Minderről csak spekulációk forognak közszájon. Eközben Dél-Koreában évtizedek óta a legaprólékosabban tanulmányozzák az egykor hasonlóan mesterségesen kettészakított Németország újraegyesítésének minden csínját-bínját.

Afelől senkinek sincs kétsége, hogy a kettészakított félsziget újraegyesítése csakis a Dél dominanciájával következhet be. Igaz, egy Amerika-barát összkoreai kormányzat nem nyerné el Kína és Oroszország tetszését. Nekik még mindig jobb egy kényelmetlen északi partner, egy kritikus ütközőállam, mintsem egy ottani esetleges összeomlás okozta káosz. A japán gazdaság számára is nagyobb kihívást jelentene egy egységes, rivális középhatalom megszületése. Igaz, ez még odébb van.

Az enyhülésben leginkább érdekelt Mun Dzse In dél-koreai elnök a háttérben igyekszik közvetíteni Phenjan és Washington között. De addig is régiúj tervekkel rukkolt elő: kapcsolják össze a két Korea út- és vasútvonalait. Ezt Pekingben és Moszkvában is tetszéssel fogadják. Sőt, fölvetette egy tágabb, kelet-ázsiai regionális vasútrendszer távlati tervét is, amelybe Kínát, Mongóliát, Oroszországot, Japánt és az Egyesült Államokat is bevonnák. (Érvelése szerint ezt akár olyan kezdeti lépésnek tekinthetnék, mint a későbbi háborúk megelőzését célzó, majd a mai EU-hoz vezető Európai Montánunió életre hívását.) Moszkva régóta tervezi a két Koreán átívelő vasúthálózat összekapcsolását a Transzszib vonallal, valamint egy gáz- és olajvezeték kiépítését. De ez még a távlat, még a szemaforok görbületének megállapítása is a messzi jövendő ködébe vész.

A szöuli pénzügyminisztérium egy negyedszázaddal ezelőtti becslése szerint Észak-Korea „integrálása” csak 2000-ig 980 milliárd dollárba került volna. A mai becslések inkább már 3 ezer milliárd dollárra taksálják az egyesülés árát.

Mind akkor, mind ma hangsúlyozzák: annak idején a két német országrész fejlettségi különbsége jelképes volt ahhoz képest, ami ma a két Koreát elválasztja. A déli össztermelés értéke mintegy 50-szerese a 30 éve még hozzá hasonlónak ítélt, most 35-40 milliárd dollárosra becsült északinak. Az akkori NSZK hazai összterméke ötször akkora volt, mint az azóta is gyorsan gyarapodó dél-koreai „kistigrisé”.

Tény, hogy Északnak kedvező a fekvése (kínai és orosz szomszédság), ott a kiaknázatlan tengerparti ingatlanfejlesztési-beruházási lehetőségek, a nyersanyagok (vasérc, szén, cink, réz, arany, ritka földfémek stb.), a fiatalabb átlagos életkorú, fegyelmezetten képzett munkaerő. A két Korea közt időközben nagyra nőttek a társadalmi, kulturális (sőt nyelvi) különbségek, ám hosszabb távon a kínaiak 40 éves tapasztalataiból eltanulható reformok is megkönnyíthetnék az átállást. 

Az Ifjú Vezér jótanácsai

Kim Dzsong Un aligha talált alkalmasabbat legfrissebb helyszíni szemléjének, mint a délkeleti tengerparton fekvő Vonszan városát. Valaha, luxusgyermekkorában ő is sokszor nyaralt a környéken. Miután apjától, a Kim-dinasztia második diktátorától megörökölte az észak-koreai teljhatalmat, igyekezett saját arcára formálni a politikát. Azóta „kettős fejlesztési” doktrínájában (a fegyverkezés mellett, vagy mostanság inkább helyett) a jólét fejlesztésére ösztönöz. Pontosabban: a nyomor enyhítésére. Olykor – akár központi luxusberuházásokkal – a devizával kecsegtető külvilág csábítására.

AFP / KCNA

A majdnem mindenható vezető újólag helyszíni szemléken buzdít a feszes tervek túlteljesítésére. Csakhogy a szankciók fojtogatásától (is) szenvedő üzemekben nemcsak a lelkesedés hiányzik. A pénz, a fejlett külföldi technológia – megannyi tiltott gyümölcs. A diktátor fölkeresett egy orvosi műszergyárat („közegészségügyünkben bizony nincs mire büszkének lennünk!”), ledorongolt mezőgazdasági szövetkezeteket (fölül kell kerekedni a nyomasztó szárazságon). Másutt a helyi hivatalnokokat és pártfunkcionáriusokat okolta a munkaszervezési nehézségekért. Nagy kérdés (?), hogy buzdító szavai elegendőnek bizonyulnak-e, miközben a 3 milliárd dollárosra becsült kivitel egyharmadát blokkolják az ENSZ BT által megerősített tiltások.

A most fölkeresett tengerparti Vonszan-Kalma üdülőközpontot 2014-ben kezdték építeni. A munkálatok – pénzforrások híján – akadoztak. Így most az „Ifjú Marsall” segít jótanácsaival: milyen magasak legyenek az épületek, gondoskodjanak elsősegély központról és milyen fafajtákat ültessenek. Az átadás új időpontja: 2019. október 10. A forró hangulatban a leforrázott környezet jéggé dermedten jegyzetelt.

De azt se felejtsük, ami nem szerepelt a főnökről szóló hivatalos beszámolókban. Kimaradtak volna a katonai létesítmények? Korábban ebből a térségből indítottak mintegy 40 rakétakísérletet is. Csak remélhetjük, hogy a bázisok helyén épülnek majd a luxusszállók. És készül a vadonatúj repülőtér. Igaz, ahogy a phenjani diktátor „helyszíni útmutatásában” tollbamondta:

„a briganti blokáddal dacolva, a párt körül összeforrott erők áldozatos munkájával, itt is szép ajándékkal szolgálhatjuk népünket”…

Az erőltetett menet tovább tart. A feszült várakozás évei következnek. Netán újabb nemzedéknyi idő?