Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Számos családnak fogalma sincs, hogyan teremthetnék elő a pár millió forintot az önerőhöz. Eddig sokuk épp a beszántott lakás-takarékpénztárakon keresztül tudta összegyűjteni a pénzt.
Egy kétkeresős, egygyermekes család csak úgy tudta megoldani, hogy elköltözzön a szülői házból, ha az osztrák határ mellé költözik, ahol a határon túl van munka is, a magyar oldalon pedig kifizető az albérlet. Az egyedülálló, de jól kereső kétgyermekes anya rezsivel együtt havi 200 ezer forintot fizet ki albérletre, így esélye sincs, hogy félretegyen önerőre – számol be az RTL Házon kívül című műsorának riportja, melyből az is kiderül, a magyar kormány a Vajdaságban összességében 1 miliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott fiatalok lakhatásának támogatására.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.