A munkapiac és a jóléti állam jövőjét vázoló katasztrófa-forgatókönyvek igazságtartalma csak utólag fog kiderülni, azt viszont már most is beláthatjuk, hogy egyszerre aligha válhatnak valóra. A három, talán legnépszerűbb vízió egyszerre biztosan nem következhet be, viszont kezelésük legalábbis részben eltérő kormányzati stratégiát követel. Így érdemes megfontolni, hogy melyiknek nagyobb a valószínűsége és milyen szakpolitikai lépések segítik a legbiztosabban a társadalmi válság elkerülését.

A versengő forgatókönyvek egyike szerint a robotizáció drámai csökkenést okoz a foglalkoztatásban, vagyis egyre kevesebb munkaerőre lesz szükség. Egy másik vízió szerint azonban épp a munkára fogható népesség csökkenése okoz majd válságot, amint a csökkenő születésszám miatt romlik az eltartottsági arány, és fenntarthatatlanná válik a jóléti rendszer. A harmadik forgatókönyvben nem a munkaerő nagysága, hanem inkább a minősége okozza a bajt: eszerint az elvándorlás és az iskolázottsági szint emelkedésének megtorpanása csökkenti a hadrafogható, képzett munkaerőt, ami lefékezi a gazdaság további növekedését.

A robotizáció drámai csökkenést okozhat a foglalkoztatásban

Az információs és kommunikációs technológia gyors fejlődésével a rutinszerű feladatokat egyre könnyebb és olcsóbb lesz emberek helyett robotokkal elvégeztetni. Az automatizálható munkakörök aránya Magyarországon már most is magas ( Lordan 2018 becslése szerint 30-40 % körül lehet), a technológiai fejlődés felgyorsulásával a robotizáció az összetettebb, bonyolultabb munkaköröket is hamar elérheti. Ennek jelei már ma is látszanak: Telegdy Álmos számítása szerint például az elmúlt 15 évben a szakmunkások és gépkezelők aránya 11 %-al csökkent a vállalati szektorban, miközben az ipari termelés részaránya nagyjából változatlan maradt.

Ha tömegesen és tartósan szűnnek meg a munkahelyek, akkor a jóléti ellátások egészen új formáira lehet szükség: ebből indul ki az a javaslat, miszerint be kéne vezetni a mindenkinek állampolgári jogon, feltétel nélkül járó alapjövedelmet.

A csökkenő születésszám és a javuló halandóság bedöntheti a jóléti rendszert

Míg 2008-ban 6,9 millió munkavállalási korú (15-64 éves) lakos jutott 3,1 millió eltartandó gyerekre és idős emberre, tíz évvel később, 2018-ban 6,5 millió volt a munkaképes, és 3,3 az eltartandó népesség létszáma. Azaz a demográfiai eltartottsági ráta tíz év alatt 45 %-ról 50%-ra emelkedett. A gyermekek és idősek ellátását biztosító jóléti rendszert a munkaképes korú népesség adó- és járulékbefizetései tartják fent, így a demográfiai egyensúly felborulása ennek a rendszernek a működőképességét veszélyezteti. A születésszám a válság alatti visszaesés után átmenetileg javult ugyan, de 2014 óta lényegében stagnál. Eközben a halálozások száma is csökkent (bár az elmúlt pár évben kissé megtorpant ez a tendencia), ami lassítja ugyan a népességfogyást, de közben a népesség elöregedését is táplálja.

A jóléti rendszer fenntarthatóságát a jövőbeni munkavállalók arányának növekedése biztosíthatja: ehhez a születésszámot (esetleg a bevándorlást) kell növelni, amihez pedig a családtámogatási rendszer fejlesztése szükséges.

Élveszületések és halálozások száma 1968-2017 (fő)

(Forrás: KSH)

Ha megtorpan az iskolázottság javulása, a növekedés is lelassulhat

A munkavállalási korú népesség nem minden tagja valóban munkaképes (miközben a 65 év felettiek közül is sokan dolgoznak még): a ténylegesen hadra fogható munkaerő létszámát a népesség egészségi állapota és iskolázottsági szintje is befolyásolja. Az egészségi mutatók lassú javulást jeleznek (a 65 éves korban egészségben várható élettartam például 2005 és 2015 között csaknem 1 évet emelkedett), az iskolázottság javulása viszont megtorpant. A nappalin tanulók aránya 2010-11-ben volt a legmagasabb, azóta folyamatosan nő a középiskolából kimaradók és csökken a továbbtanulók aránya (2. ábra).

Ezt a romló tendenciát a közoktatás és a felsőoktatás átalakítása tudná megfordítani, így például az iskolázottság kötelező korhatárának emelése, a tanszabadság korlátainak enyhítése, és az állami finanszírozás emelése.

Nappalin tanulók aránya a 16 és 20 évesek között, felsőfokú iskolát végzettek aránya a 15-74 éves népességben, %

(Forrás: KSH)

Kevesebb munkás vagy kevesebb munka?

Az első két forgatókönyv nyilvánvalóan ellentmond egymásnak: ha a technológia lehetővé teszi, hogy a robotok kiváltsák az emberi munkát, akkor egy kisebb (de termelékenyebb) létszámú munkaerő is elegendő lesz a jóléti rendszer fenntartásához.

A robotizáció térnyeréséből azonban nem feltétlenül következik, hogy csökken a foglalkoztatás: a javuló termelékenység ugyanis emelkedő életszínvonalat is jelent, ami új igényeket támaszt, és ez új munkahelyeket (és foglalkozásokat) teremt. Telegdy Álmos számításai szerint például a gépkezelők számának csökkenését bőven kompenzálták a személyi szolgáltatásokban és a diplomás foglalkozásokban keletkező munkahelyek. A

A robotizáció foglalkoztatási hatását átmenetileg lassíthatja a tőkehiány is. Nem mindegy ugyanis, hogy a robotizáció elvi lehetősége praktikusan mibe kerül és mikor térül meg, azaz mikor érdemes beruházni az emberi munkát kiváltó gépekbe. Végül, az is számít, hogy milyen gyorsan tudnak alkalmazkodni a munkavállalók a kereslet változásához. Ha az állást keresők átképzése lassan megy, mert az alapvető tanulási készségeik is hiányosnak, ha a szakképzés és a felnőttképzés szerkezete a múltbeli munkáltatói igényekhez igazodik, akkor rövid távon egyszerre alakulhat ki magas munkanélküliség és a szakképzett munkaerő hiánya.

Több helyett képzettebb munkaerő?

A technológiai fejlődés alakulását nehéz kiszámítani vagy szakpolitikai eszközökkel befolyásolni, a munkapiac alkalmazkodását viszont nagyonis lehet: ez lenne a közoktatás, a felnőttképzési rendszer és a munkaügyi kirendeltségek egyik legfontosabb feladata. A munkapiac szempontjából a közoktatás legfőbb feladata az lenne, hogy az onnan kilépő fiatalok jól tudjanak olvasni, számolni, kommunikálni, az interneten információkat keresni és kritikusan értelmezni, hétköznapi problémákat kreatívan megoldani és egymással együttműködni, tudjanak angolul és ismerjék az alapvető számítógépes alkalmazásokat.

Ez biztosítja, hogy az önállóságot, a változó helyzetek mérlegelését igénylő (nem automatizálható) munkakörökben is helyt tudjanak állni, szakmájuk változását is tudják követni és ha kell, képesek legyenek új szakmát tanulni. A felnőttképzési rendszernek egyrészt ezeket a készségeket kellene pótolnia, másrészt a keresett szakmákra képeznie. A munkaügyi kirendeltségeknek elsősorban az lenne a feladata, hogy segítsék az álláskeresők tájékozódását és az átképzés finanszírozását.

A jóléti rendszer korrekciójára így is szükség lehet

A jóléti rendszer akkor működőképes, ha többet teszünk be mint amennyit kiveszünk a közös kasszából. Vagyis nem csak az számít, hogy mekkora a munkaképes korú népesség aránya, hanem, hogy hányan dolgoznak bejelentett, adóforintokat termelő munkában. Ha a demográfiai trendek így folytatódnak, miközben a munkakínálat nem igazodik a technológiai fejlődéssel gyorsan változó kereslethez, akkor nehéz lesz elkerülni a jóléti rendszer népszerűtlen korrekcióját. A leggyorsabban ható lépés a nyugdíjkorhatár további fokozatos emelése, ez azonban politikailag meglehetősen költséges.

Mi akkor a jó válasz?

Úgy tűnik, hogy a versengő forgatókönyvek mindegyikének van realitása, a megfelelő szakpolitikai választ mégsem olyan nehéz megtalálni. Az oktatás minőségének, tartalmának és hozzáférésének javítása ugyanis mindhárom esetben megelőzheti a társadalmi válság kialakulását. Ráadásul arra is esélyt ad, hogy a jövő generációi egy a mainál mobilabb és talán boldogabb társadalomban éljenek.

A szerző a Budapest Institute vezető kutatója.