Ha esik, ha fúj, bizton lehet számítani arra, hogy a kórházak masszív adósságállományt hoznak össze az év végére. Tavaly év végén 55 milliárd forintot, tavalyelőtt 56 milliárdot, 2016-ban pedig 45 milliárdot kellett pótlólag a kórházak számlájára utalni. Az okok között szerepel, hogy az egészségügyre fordított közkiadások emelkedése rendre elmarad a GDP növekedésétől. Az évről évre nominálisan emelkedő nagyságú egészségbiztosítási alap nem vagy csak szűkösen fedezi a kórházak tényleges működési költségeit.

A hiánygazdálkodás levét a betegek isszák meg, de az egészségügyben dolgozók zöme is szenved ettől. Azt nehéz szakértő elemzés nélkül megmondani, hogy a túlköltekezést az ellátandó feladatok nagysága és a hozzárendelt finanszírozás szegényessége, az Állami Számvevőszék elnöke által többször felhánytorgatott korrupciós gyanú vagy az egészségügyi infrastruktúra országrészenként erősen eltérő állapota okozza.

Az abszolút mértékben a legtöbb lejárt számlát felhalmozó intézmények az egyetemi klinikák, a Honvédkórház és néhány másik fővárosi intézmény. Az arányaiban legnagyobb túlköltésbe jellemzően a közepes nagyságú vidéki városi kórházak futottak bele. Van viszont nem is egy megyei kórház, ahol nem képződött adósság. Ezek azok, ahol jelentős uniós beruházások mellett határozott centralizációs lépések történtek. Velük összehasonlítva nem versenyképesek a budapesti intézmények, ahol a beruházásokról még mindig csupán beszélnek, a központosítás pedig csak papíron történt meg.

A 13 leginkább eladósodott intézmény költségvetési felügyelőt is kapott, ám ahogy az várható volt, az egészségügyben nem jártas, munkával pedig bőven túlterhelt pénzügyi szakemberek nem változtathattak érdemben a kórházak működésén.

További részletek az e heti HVG-ben.