Elakadt a magyar fegyvergyártás

Elakadt a magyar fegyvergyártás

Utolsó frissítés:

Se gép nincs, se munkaerő, egyelőre összeszerelés folyik.

Idén januártól már teljes értékű fegyvergyártás folyna Magyarországon az eredeti tervek szerint, amelyeket Simicskó István akkori honvédelmi miniszter jelentett be tavaly márciusban.

Benkő Tibor most február 5-én tartott értekezletén azonban már csak annyit mondott, hogy "valamikor idén" kezdődhet el a gyártás – írja a Napi.hu.

A fegyverek előállításához egyelőre a gépsorok sem érkeztek meg, beszerzésük "folyamatban van" – tudta meg a lap a HM Arzenál Zrt.-től. A gyártás helyszíne Kiskunfélegyháza lesz, ahol azonban a munkaerőhiány is problémát okoz. A terv szerint körülbelül 200 főt foglalkoztatna a gyár; az üzemet fenntartó Terra Zrt.-nek jelenleg 59 alkalmazottja van. Nem könnyíti meg a helyzetet az onnan 15 kilométerre épülő Mercedes-gyár közelsége sem.

A cégnél egyelőre alkatrészekből szerelnek össze fegyvereket, ezekből már tízezer darab eljutott a Magyar Honvédséghez. A gyár termékei mind cseh licenc alapján készülő pisztolyok, Scorpion Evo 3 géppisztolyok és Bren 2 gépkarabélyok.