„Kedves, ne gondolja ám, hogy hülye vagyok! Az apám harcolt a háborúban ezért az országért, én 70 éves vagyok, láttam, milyen volt, mielőtt beléptünk, és arra is emlékszem, miért léptünk be: a kereskedelem miatt. Aztán mi lett belőle? Hogy a fejünkre ültek. Ezek itt meg elárultak minket!” – rázza az öklét egy idős hölgy.

Pedig ő a konzervatívokra szavazott világ életében – folytatja –, nem is bánta meg, de amit Theresa May művel, az már mindennek a teteje. És azt sem érti, miért veszítene az Egyesült Királyság azzal, ha csak úgy kilép az EU-ból: „annyi szép ország van ebben a világban, mi is találunk magunknak piacot, a német autógyártókat meg miért kéne sajnálnunk?” – mondja, aztán beszáll egy kórusba:

Mit akarunk? Brexitet!

Mikor akarjuk? Most!

A pár tucat emberből álló csődület elemében van. Láthatóan megszokták már az ácsorgást a brit parlament előtt, a Londonhoz képest szokatlanul enyhe és napfényes időjárás pedig csak emeli a hangulatot, meg az erre őgyelgő turisták számát is. Ők ugyanúgy megkapják az attrakciót, mint az itt portyázó sajtómunkások – köztük én: a Brexit-hívők és -ellenzők legkülönbözőbb irányzatainak képviselői gyűlnek össze rendszeresen.

Brexit párti tüntető Londonban 2019. február 27-én

AFP / Daniel Leal-Olivas

Vannak süteményt kínáló EU-hívők, zászlóba öltözve népszavazást követelők, a megegyezés nélküli Brexit ellen tiltakozók és a no dealért esedezők, ácsorognak a kék-sárga és a kék-vörös összes árnyalatában, telefirkált láthatósági mellényben, de találkozunk egy plébánossal meg a hibátlan brit eleganciát gumipapucsal kombináló, egy apró cetlivel a kezében az ír határ újraépítése miatt tiltakozó öregúrral is.

„A lényeg az, hogy mindig legyen itt valaki” – ezt pár nappal korábban egy jóval kisebb, mindössze öt főből álló (mindenesetre két jól elkülöníthető csoportra szakadó) tüntetés leghatározottabb résztvevője magyarázta nekem. Az ötvenes nő pont a hétfő estéit tölti a Westminsternél a Bollocks to Brexit (A Brexit faszság) mozgalom képviseletében, hope (remény) szóval ékesített EU-zászlót lenget, neonzöld matricával támadja le az arra járókat, amiatt aggódik, hogy a kilépéspártiak már megint a Facebookon nyomulnak, akárcsak a 2016-os referendum előtt, és abban reménykedik, hogy ha lesz egy új népszavazás, akkor talán megjön a britek esze. „Vagy ha mégsem, legalább tudni fogjuk, hogy még akkor is nemet mondanak az uniós tagságra, amikor tudják, a kilépés mivel jár” – zárja le, és nekem is a kezembe nyom egy Bollocks to Brexit feliratú matricát.

A Westminsternél táborozók hada láthatóan tökéletesen tisztában van azzal, milyen következményei lehetnek a kilépésnek. Csak annyit kell mondanom, hogy újságíró vagyok – abban nem vagyok egészen biztos, hogy a magyart is értették a bemutatkozásból –, máris pillanatnyi megtorpanás nélkül adnak gyorselemzést mindenről - a parlament elé benyújtott aktuális módosítóktól az uniós döntéshozatali rendszer sajátosságain át a brit pártokon belüli törésvonalakig. Épp mintha a BBC percről percre tudósítását olvasná az ember.

Gyükeri Mercédesz

Mondjuk ,a közszolgálati médiára jellemző pártatlanságnak itt nyoma sincs. Meg a britek hűvös kimértségére is legfeljebb a kiművelt fogalmazás utal, miközben egy No deal no problem táblát tartó férfi meg egy Brexit is a crime scene matricával ékesített másik majdnem egymásnak esik a járdán – a kamerások legnagyobb gyönyörűségére.

- Ebben a kócerájban akar maradni? Négy elnöke van! Hogy lehet valaminek négy elnöke? Az USA-nak egy van, az oroszoknak is, ez nonszensz!

- Ugyan, így legalább valami esély van arra, hogy egyszer egy brit is vezető lehet.

- Persze, addig meg fizessük mi a harmadik legnagyobb hozzájárulást a költségvetéshez?! És mit kapunk cserébe? Irányítanak minket? Ez egy demokratikus ország, és mi nem parazitákat választottunk.

- Mert a saját vezetőink aztán sokkal jobbak, ugye?

Ezen a ponton szerencsére véget ér a veszekedés, mielőtt a Brexit-párti oldal az úttesten kötne ki, ahol a Brexitet és a népszavazást egyszerre követelő (Leave Means Leave) busz köröz a nyomában egy másik, UKIP-es járművel, amelyiken ez áll hatalmas betűkkel:

Ne bízz a torykban! Egy pizzát se lennének képesek elhozni, nemhogy a Brexitet!

Mert ha másban nem is, egy dologban egyetért a díszes társaság minden egyes tagja: ami az utca túloldalán történik, az nagyon nincs rendben. Nem is csoda, hogy a túloldalon csak egy árva tüntető nézi a konstans ökölrázást, az is Trump 2020 feliratú pulóverben és zászlóval protestál. Ki tudja, milyen megfontolásból.

AFP / Alberto Pizzoli

Mögötte pedig a Westminster, ahol ottjártunkkor éppen Theresa May miniszterelnököt izzasztják, pontosabban – megint csak teljes nemzeti konszenzussal elfogadott megfogalmazással – alázzák az alsóházi képviselők. A Brexit-dráma sokadik fejezetét éljük, lassan szó szerint a 24. órában: az Egyesült Királyság elvben négy hét múlva megszűnik az Európai Unió tagja lenni.

Egyelőre tényleg csak elvben: eddig azt nem sikerült kitalálni, milyen körülmények között történjen meg a kilépés, most már azt sem lehet biztosra venni, mikor jön el. May napokkal korábban egyezett bele abba, hogy ha nincs más megoldás, legyen halasztás – nevezhetjük 180 fokos fordulatnak, bukásnak, vagy dicsőséges visszavonulásnak akár. Hogy ez mennyi időt jelent majd, és azt mire használják ki a felek, éppen annyira nem lehet tudni, mint hogy mikor jutnak majd el legalább egy elvi megállapodásig - nemhogy egy a jövőbeni viszonyt pontosan meghatározó szerződésig.

Most éppen március 12-e a következő szavazás napja – ha May-nek ekkor sem sikerül maga mellé állítania a képviselők többségét, akkor merülhet fel a halasztás –, de volt szó már arról is, hogy a másfél héttel később rendezendő EU-csúcson lehet áttörés. Ez éppen egy héttel előzi meg csupán március 29-ét, ami magában elég réminsztő, de Londonban még ezt is tudták fokozni. Lehet, hogy csak a Brexit hetének az elején történik meg a Westminster-palota falai között a brit parlamenti zsargonban hivatalosan is sorsdöntőnek elnevezett szavazás.

AFP / Daniel Leal-Olivas

Nem csoda, hogy a tüntetők – gondoljanak bármi a Brexitről – jobban bíznak a „nép szavában”, mint a parlamentben. „2003-ban, az iraki háború idején egymillióan mentünk az utcára, és arról tudomást se vettek, de nézze csak meg, ők hol vannak most” – győzköd egy EU-párti tüntető, aki szerint most kétmillió embert is könnyűszerrel egybe lehet terelni egy népszavazás támogatására. És az már egy olyan tömeg, amelyre minden politikai erőnek hallgatnia kell majd. Aztán visszatérnek a földre a gondolatai, és azt mondja, ő az újabb referendum helyett egyelőre reálisabbnak látja a halasztást – de erre is óvatosan fogadna.

Van aki bátrabb azért:

A pénzem a Brexitre tettem fel, a pénzemet Írországban tartom

– áll a tábla egy babakocsin, amelyet egy fiatal férfi tol el mellettünk, és szinte végszóra, a beszélgetésbe beszáll egy észak-ír fiatal is. Ő ugyan különösebben nem szimpatizál az EU-val és a Brexittel sem, a kilépést viszont egy dolog miatt várja. Szerinte a Brexit „elkerülhetetlenül” az újraegyesítést hozza majd el a szigeten, és ehhez nem kell fizikai határ vagy az azt elkerülni hivatott backstop sem, bár az tényleg sokat nyom a latban, hogy emiatt hónapok óta nem értenek szót a brit politikusok sem az EU-val, sem egymással. Csak egyszerűen jobb lesz a többséghez tartozni, és azt többé nem a magára maradó Egyesült Királyság jelenti majd, hanem az EU - magyarázza.

Hogy ez mikor következhet be? Ezt épp úgy nem meri megjósolni ő sem, mint hogy a Brexit mikor jön el. A fiú a Trump 2020 pulóverben közben átjött erre az oldalra, és a képünkbe lengeti a zászlót. Ki tudja, milyen megfontolásból.

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.