Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két szegedi iskolában önkéntes mintavétel után derült ki, hogy magas a csapvíz ólomtartalma. Most a fenntartó tankerületi központ mindegyikben bevizsgáltatja a vizet, és ha kell a vezetékcsere költségeit is állják.
Néhány hete derült ki, hogy két szegedi általános iskolában a megengedettnél magasabb az ivóvíz ólomtartalma. Akkor egy önkéntes mintavétel alapján derült ki, hogy el kell zárni a csapokat.
2013 óta az uniós előírásokat kell betartani Magyarországon is, ennek megfelelően az ólom esetén a korábbi ötven mikrogramm/liter helyett már csak 10 mikrogramm a megengedett határérték. A nehézfém tartalom azokban a házakban fordulhat elő gyakrabban, amelyeket még 1970 előtt építettek, akkoriban még beépíthettek ólomvezetékeket is a hálózatba. A hvg.hu is írt arról, hogy az egész országban több százezer épületet érinthet a túllépés. Szervezetten nem mérik a lakásokon belüli kifolyásokat, közintézményekben a szolgáltatók időnként végeznek méréseket. A Népegészségügyi Központ egy pályázatának alprojektjében, a Nyitott Labor Programban van arra lehetőség, hogy ingyenesen bevizsgálják az ivóvizet. Erre a programra jelentkezett a két szegedi iskola is, ekkor derült ki, hogy gond van náluk az ivóvízzel.
Most a delmagyar.hu újságírójának mondták el a Szegedi tankerületi Központban, hogy az érintett két iskolában már folyik az „ólmos víz” okainak feltárása, ha megtalálják a kritikus vezetékeket, akkor a csere költségeit a tankerületi központ állja. Közben azt is elrendelték, hogy az összes gyermekintézményben, ahol fennállhat a veszélye a szennyezésnek, ott mintákat vesznek, és amennyiben azokban is ki kell cserélni a csöveket, akkor azt is a központ fizeti.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.