Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A 213 ezer dollár csak a kezdet, más dolgokkal is számolnia kell annak, aki az országban vállalkozna.
10 milliárd dollárt szeretne beszedni Szaud Arábia gazdag külföldiektől. Már három éve beszélt erről Mohamed bin Szalmán herceg, a majd mindenható trónörökös, de az ezzel kapcsolatos törvény csak most jelent meg. Azóta történt egy és más: a herceg parancsára meggyilkoltak egy Amerikában élő újságírót Isztanbulban az ország főkonzulátusán. Az ENSZ szerint elég bizonyíték van arra, hogy Mohamed bin Szalman herceget kérdőre vonja a hágai nemzetközi bíróság.
A külföldi befektetők mindenesetre tömegesen mondták le azt a nagy konferenciát, melyet a trónörökös a 300 milliárd dolláros reformcsomagjának a támogatására hívott össze. Az oroszok viszont ott voltak, hogy igazolják Mohamed bin Szalman fenyegetését:
ha az USA nagyon ragaszkodik a vizsgálathoz, akkor átállnak az oroszok oldalára.
Trump elnök értette a finom célzást és sietett megerősíteni: Szaúd-Arábia jóval fontosabb annál, mint egy olyan ellenzéki újságíró élete, aki a Washington Postnak dolgozott. Jared Kushner, az elnök veje és közel-keleti főtanácsadója személyesen adott tanácsokat Mohamed bin Szalmánnak arról: miképp kerülheti el a felelősségre vonást, és hogyan kezelje a kínos PR-helyzetet.
Szaúd-Arábia most abban bízik: a dúsgazdag befektetők között keveseket zavar igazán, hogy Mohamed bin Szalman hercegnek véres a keze.
Mindenesetre komoly ok kell valakinek ahhoz, hogy tartózkodási engedélyt kérjen az országban. A kritériumok ugyanis igen szigorúak: 21 éves minimális életkor, kiváló egészségi állapot, banki igazolás az előnyös pénzügyi helyzetről és természetesen büntetlen előélet. Ezenkívül 800 ezer rijált kérnek, ez jelenleg 213 ezer dollárnak felel meg. Mit ad ezért cserébe a sivatagi királyság? Szabadon lehet vállalkozni az országban. Eddig ugyanis külföldi állampolgár csakis úgy kezdhetett új vállalkozásba, ha talált egy szaúdi strómant, a külföldi befektető a családját sem hozhatta magával.
A külföldi munkások azonban továbbra is csaknem teljesen jogfosztottak, mint az arab olaj államokban általában. Útlevelüket elkobozzák és teljesen ki vannak szolgáltatva munkaadóiknak. Ráadásul az állam egy új adóval is sújtja őket. A hatalom üzenete ez:
Szívesen látjuk a külföldi befektetőket, de a munkások menjenek haza!
Ez sem véletlen: Szaud-Arábiában óriási a népszaporulat, és egyre növekszik a munkanélküliség. A hivatalos adat 12,5%, de a valóság ennél sokkal rosszabb. Az olajjövedelemből egyre nehezebb eltartani a növekvő népességet, amelyet Mohamed bin Szalman herceg szeretne munkára fogni. Csakhogy van egy gond: a helyi ifjúság a munkát alsóbbrendűnek tekinti.
Van még egy probléma: a Bloomberg beszámolója szerint ehhez képest egy helyi lap azt javasolja: paterolják ki a libanoniakat Szaúd-Arábiából. Az ok: Libanonban a siíta Hezbollah Szaúd-Arábia ősi ellenfelét, Iránt támogatja. A külföldi befektetők másik gondja pedig éppen Irán. Amióta Trump elnök kilépett az atomalkuból, Szaúd-Arábia arra ösztönzi az Egyesült Államokat: mérjen preventív csapást Iránra mielőtt az kifejleszti az atombombát. Ha ugyanis Iránnak lesz nukleáris fegyvere, akkor Szaúd-Arábia is akar atombombát - fenyegetőzik Mohamed bin Szalmán, aki hazájának a hadügyminisztere is. Ki akar ilyen körülmények között 213 ezer dollárért letelepedni Szaúd-Arábiában?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jelentősen szigorodtak a kriptokereskedelem szabályai, amire elsőként, drasztikus módon a népszerű fintechszolgáltató reagált. A többiek más stratégiát választottak, de vajon kinek van igaza?
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.