Közel 3600 rendőrnek van másodállása

Közel 3600 rendőrnek van másodállása

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Ennyien kaptak rá engedélyt, de a megyei bontásért már pénzt kért volna a rendőrség.

A rendőrség állományából összesen 3592 embernek volt egyéb munkavégzésre engedélye 2018-ban - derült ki az Országos Rendőr-főkapitányságnak a 24.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszából.

Idén februárban a hivatalos állomány létszáma 39 207 fő volt, így ez azt jelenti, hogy elvileg az állomány kevesebb mint 10 százaléka kapott engedélyt arra, hogy szabályosan másodállást vállaljon.

A rendőri fizetések helyzetéről már többször írtunk, idén év elején a legtöbb rendőr fizetése nem érte el a 200 ezer forintot, emiatt egyre többen hagyják el a pályát, nagy a létszámhiány, a hivatásos állomány 40 százaléka fontolgatja, hogy kilép, Pintér Sándor belügyminiszter szerint viszont a közbiztonság így is kiegyensúlyozott. A miniszter ennek ellenére nem zárta ki, hogy növelik majd a rendőrök illetményét, de egyelőre nem volt ilyen bejelentés.

A 24.hu arra is rákérdezett az ORFK-nál, hogy a másodállásra kiadott engedélyek megyénként hogyan oszlanak meg, de a rendőrség erre azt válaszolta nekik, hogy az adatigénylés teljesítésében 26 ember venne részt óránként bruttó 3856 forintért, és 104 órára lenne szükségük a feladat megoldásához, ezért összesen 401 024 forintot kértek az adatokért, amit a lap nem fizetett ki.

Hozzászólások