Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének elnöke szerint a sertéspestissel fertőzött területekről rengeteg vendégmunkás érkezik, és ez veszélyes.
A sertéstenyésztéssel foglalkozó gazdaságok nagyon féltik az állományaikat a komoly gazdasági kárral járó afrikai sertéspestistől, hiszen valamennyi óvintézkedés sem nyújt teljes biztonságot, hogy a kór nem jut be valamilyen módon egy telepre - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.
A lapnak Kiss György, a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének (MFSE) elnöke elmondta: a legnagyobb veszélyforrás továbbra is az ember. A fertőzött területekről pedig számtalan vendégmunkás érkezik Magyarországra.
Szerinte Ukrajnában és Romániában bevett gyakorlat, hogy a gazdaságok, ha a közelükben megjelenik a fertőzés, azonnal "behűtőzik" a jószágokat. Így pedig könnyedén kerülhet forgalomba fertőzött hús anélkül, hogy bárki is tudna róla. Mivel a betegség emberre nem veszélyes, így bátran lehet fogyasztani a fertőzött húsból, az ételmaradék ugyanakkor továbbadhatja a kórt az arra fogékony állatoknak, például az urbanizált vaddisznóknak, amelyek a szemeteseket is gyakran felforgatják.
Az ágazat Magyarországon is súlyos munkaerőgondokkal küszködik, a cégek létszámhiányt igyekeznek külföldi munkavállalókkal orvosolni. A vendégmunkások miatt pedig egész Európa veszélyben van – mondta a szakember.
Kiss György szerint a közepes és a nagyüzemeknél minden feltétel adott ahhoz, hogy sikeresen tudjanak védekezni a kór ellen. A legnagyobb veszélyben a kerítés nélküli sertéstartók, illetve a szabadtartásban vagy háztájiban nevelt állatok vannak. A törpegazdaságokban, kis létszámú telepeken sok esetben nem éri meg kerékfertőtlenítőt és fekete-fehér öltözőt biztosítani, vagy épp kerítést építeni, hiszen az állományok értékének sokszorosát kellene ráfordítani ezekre a fejlesztésekre – mondta a szövetség elnöke.
Kiss György szerint bizakodásra ad okot az Agrárminisztérium minapi bejelentése, miszerint a hosszan tartó embargó után Szerbia ismét fogad sertéshúst Magyarországról, és hamarosan talán a húskészítmények előtt is megnyitják a határt. Ha a húskészítmények exportja elindulhat, akkor az egyébként nagy bajban lévő húsipar némi levegőhöz jut, és remélni lehet, hogy az élő sertésekre vonatkozó embargót is rövidesen feloldják – jegyezte meg. Hozzátette: ha az állomány 3-5 százaléka elindulhatna Szerbiába, már az is nagy segítség lenne az ágazatnak. Korábban a hazai élő sertések 10-12 százalékát szállították Szerbiába az állattartók.
Egy hete Nagy István agrárminiszter már optimista volt, már ami az afrikai sertéspestis terjedését illeti. Arról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy a kórt terjesztő vaddisznók a tél közeledtével visszahúzódnak az erdőkbe, így valószínűleg nem lesznek új fertőzések.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.