szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

A szervezet szerint szabálytalanul minősítette a közgyűlés eredménytelennek a reklámozási közbeszerzést.

A Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága összesen 115 millió forintos bírságot szabott ki a Budapesti Közlekedési Zrt.-re (BKV) és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-re (BKK). A két cég a fővárosi közösségi közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklám célú hasznosításával kapcsolatban sértett törvényt.

A nettó 5,7 milliárd forint értékű beszerzés ügyében az eljárást a BKK és a BKV indította 2016-ban, a szerződés időtartama 48 hónap lett volna. Az önkormányzati választás után felállt új Fővárosi Közgyűlés azonban tavaly novemberben úgy döntött, hogy a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok ne kössenek egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására irányuló szerződéseket, és emiatt a beszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánították. A döntőbizottság közérdekű bejelentés nyomán indított eljárást az ügyben.

A döntőbizottság határozata szerint az ügyben súlyos jogsértés történt, az eredménytelenül zárult eljárást a közbeszerzési törvénybe ütköző módon folytatták le, ezért a döntőbizottság megsemmisítette az eljárást lezáró döntést.

A döntőbizottság a BKV és BKK részére egyetemlegesen kiszabott bírság összegének megállapításakor figyelembe vette a beszerzési eljárás nettó 5 milliárd 736 millió forintos becsült értékét, valamint, hogy a jogsértés hatást gyakorolt az eljárást lezáró döntésre, illetve, hogy a jogsértő döntés megsemmisítésével a jogsértés orvosolható.

A döntőbizottság határozata ellen a Fővárosi Törvényszéken indítható közigazgatási per.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ennyire jó telefont tud csinálni ma a Huawei, csak hát Google nélkül – teszten a Mate X2

Ennyire jó telefont tud csinálni ma a Huawei, csak hát Google nélkül – teszten a Mate X2

Kinyitnak a vendéglátóhelyek és a boltok Angliában

Kinyitnak a vendéglátóhelyek és a boltok Angliában

Auschwitzban minden túlélő átélt valamit, amiről képtelen beszélni

Auschwitzban minden túlélő átélt valamit, amiről képtelen beszélni