Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Rengeteg kérdést kaptunk olvasóinktól arról, hogyan változnak a Nagy-Britanniába utazás, a munkavállalás, az adózás vagy éppen a telefonálás szabályai a Brexit után. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Meddig nem kell útlevél vagy vízum a kiutazáshoz?

A rendezett kilépés után következő átmeneti időszakban semmi nem változik, vagyis a magyarok személyi igazolvánnyal is beléphetnek az Egyesült Királyság területére. (Az ország most sem tagja a schengeni övezetnek, tehát az úti okmányok ellenőrzése eddig is kötelező volt, ebben sem lesz változás.) Az átmeneti időszak lejárta után azonban elképzelhető, hogy a brit kormány elvárja útlevél meglétét, netán vízumot is kérhet az uniós polgároktól – bár ez utóbbi nem tűnik valószínűnek.

Drágulhatnak a repülőjegyek a kilépés miatt?

©

A repülőjegyek árát inkább a forint árfolyama fogja befolyásolni – bár a Brexit-népszavazás óta jelentősen esett a font árfolyama, most már nem számítanak erre. Sőt, az a bizonyosság, hogy a Brexit rendezett körülmények között történik meg, még erősítheti az árfolyamot. Addig legalábbis, amíg ki nem derül, hogy a jövőbeli viszonyról szóló, igen rövidre szabott tárgyalások netán összeomlanak.

Vége a fapados utazgatásnak?

©

Tény, hogy a fapadosok terjedéséhez nagyban hozzájárult, hogy az egységes európai piacon korlátozás nélkül indíthattak járatokat a légitársaságok, ezek az utak ma már nem csak az unióban elérhetőek. Figyelembe véve, hogy az Egyesült Királyságban több százezer magyar él – és számuk aligha fog érdemben csökkenni a jövőben sem –, a kereslet is meglesz ezekre a járatokra. A probléma abban lehet, hogy az EU azt várja el az unión belül járatokat indító társaságoktól, hogy a részvényeik többsége uniós tulajdonban legyen. Ezt nemcsak a briteknek kell teljesíteniük, de például a londoni tőzsdén jegyzett Wizz Airnek is.

Ha csomagot rendelek, megvámolják?

©

Egyelőre nem, az átmeneti időszak végéig az Egyesült Királyság a belső piac része marad. A brit kormány ugyanakkor a „hard Brexit”, vagyis a teljes szakítás mellett döntött, tehát a belső piaci tagság az átmeneti időszak után megszűnik. Ez azt jelenti, hogy a WTO vámtarifáit kell alkalmazni, hacsak nem születik átfogó szabadkereskedelmi megállapodás az EU és a szigetország között. (Az uniós tagországoknak nincs önálló kereskedelempolitikája, tehát a magyarok nem tudnak különmegállapodást kötni Londonnal.) A cél ez, a kérdés az lesz, hogy sikerül-e 2020 végéig lezavarni a tárgyalásokat, és ha nem, akkor a vámok bevezetése következik, vagy az átmenet meghosszabbítása.

Ha Angliába telefonálok, megint emelt díjas lesz?

©

A magyarországi szolgáltatóktól indított hívások esetén Nagy-Britannia az EU zónába tartozik, akárcsak az EU tagállamai és az Európai Gazdasági Térség államai (Andorra, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Monaco). Ezek a díjak ma már nagyjából megegyeznek a belföldiekkel, nincs tehát többletköltség. Ez egyelőre így is marad, az viszont kérdés, hogy az átmeneti időszak után ez hogyan változik. A nagy forgalomra tekintettel az is lehet, hogy a szolgáltatók nem vagy alig emelnek árat.

Az EU-nak nem lesz többé hivatalos nyelve az angol?

Ma már nehéz visszafejteni, hogy aki ezt kitalálta a Brexit-népszavazás után, mennyire gondolta komolyan az ötletet. Ez nem lenne túl életszerű, hiszen az EU egyik legfontosabb munkanyelve is az angol, ráadásul szembe menne az alapszerződéssel is, hiszen az angol nemcsak a britek miatt hivatalos nyelv, hanem az írek miatt is.

Most akkor melyik sorba kell majd állnom a repülőtéren?

©

Mivel Magyarország marad az EU-ban, továbbra is használható az a sor, amelyiket az uniós polgároknak tartanak fenn. Az Egyesült Királyság ráadásul nem tagja a schengeni övezetnek, tehát ellenőrzés eddig is volt Ferihegyen kilépéskor és belépéskor is.

Nem lesz többé érvényes az ingyenes roaming?

©

Most még nincs változás ezzel kapcsolatban, január 31-e után is érvényes az a rendelkezés, amely alapján a külföldi mobilhasználat nem járhat többletköltséggel az EU-n belül. Az átmenet utáni rendszer attól függ, miről egyezik meg a két fél – vagyis az is lehet, hogy a britek és az EU is vállalja, hogy szolgáltatóitól továbbra is elvárja az uniós roamingrendelet betartását. Ha ez nem is lesz így, az sem kizárható, hogy maguk a szolgáltatók döntenek úgy, hogy eltekintenek a többletdíjaktól. A nagy brit szolgáltatók egyelőre nem tervezik, hogy a Brexit miatt újra bevezessék a roamingdíjakat. Mivel egyikük – a Vodafone – Magyarországon is jelen van, az sem túl életszerű, hogy itt nagy áremeléstől kelljen tartani.

Mi lesz az Erasmusszal?

©

Az átmeneti időszak alatt semmi – sőt, néhány hónapja az EU arról is döntést hozott, hogy ha megállapodás nélkül lépnek ki a britek, az ösztöndíjakat továbbra is fizetni fogják azoknak, akik azt korábban elnyerték, legyen szó az EU-ban tanuló britekről, vagy a szigetországban tanuló uniós polgárokról. Fontos, hogy az Erasmus uniós program ugyan, de nem csak uniós országok a részei, vagyis ha arról állapodnak meg az átmeneti időszakban, hogy a britek továbbra is részt vesznek benne, akkor – még ha korlátozottabb formában is – folytatódhat a diákcsere ösztöndíj. Erre jó esély van, mivel a brit kormány mindig igyekszik világossá tenni, hogy jól képzett európaiakra szüksége lesz a jövőben is, vélhetően valamennyit hajlandó áldozni az Erasmusra is, ha ezt ezzel is előmozdíthatja. (Ha pedig nem, akkor talán kitalál valami hasonlót.) A probléma itt a pénz lehet, hiszen az uniós programokban való részvételnek költsége van, és hát Boris Johnson – legalábbis nyilatkozatai szerint – nagyon nem szeretne fizetni az EU-nak.

Hogyan lehet kutyát bevinni Angliába?

©

Ahogy eddig: állatútlevéllel. A változások az átmeneti időszak végétől (a jelenlegi állás szerint 2021. január 1-jétől) elképzelhetők, de az az EU és a britek közötti tárgyaláson derülhet ki, hogy pontosan mire is kell számítani. Az EU elbírálása szerint ugyanis az országok több csoportba tartozhatnak, az uniós állatútlevél ezek közül csak az egyik országcsoport számára elérhető. Elképzelhető természetesen, hogy ebbe a csoportba tartozik majd az Egyesült Királyság, ellenkező esetben igazolásokra lesz szükség arról, hogy az állat be van oltva veszettség ellen és hogy egészséges, és természetesen a mikrochip is kötelező. (Részletes szabályok a brit kormány tájékoztatójában.)

Változik-e az adózás a Brexit után?

Az átmeneti időszakban még érvényesek lesznek a közösségi adószámok az Egyesült Királyságban is, így azok a vállalkozások, amelyek a szigetországgal üzletelnek, ezt alkalmazni tudják. Nem árt azonban készülni a 2020 utáni időkre, hiszen az ország nem lesz többé tagja a vámuniónak. Ami viszont a személyi jövedelemadót illeti, nem lesz változás: alapesetben jövőben is ott kell fizetni, ahol a jövedelmet megszerezte valaki, a további szabályokat pedig a két ország közötti, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény határozza meg. A közvetlen adózás ugyanis nem uniós hatáskörbe tartozik, vagyis ott nem változtat a Brexit.

Meddig tart az átmeneti állapot?

©

Boris Johnson fogadkozik – sőt törvénybe foglalta –, hogy az átmeneti időszak nem tarthat tovább 2020. december 31-nél. Nem véletlenül: amíg ugyanis tart, a britek úgy kötelesek alávetni magukat az uniós szabályoknak, hogy az azokkal kapcsolatos döntésekbe nem lesz beleszólásuk. Ráadásul az uniós kasszába is fizetniük kell a tagállami hozzájárulást – vagyis duplán is öngól ez az időszak a teljes függetlenséget hirdető kormányfőnek. Csak van egy kis gond: az eredeti terv az volt, hogy a britek 2019 márciusában kilépnek az EU-ból, és akkor lett volna 21 hónap letárgyalni a jövőbeni viszonyról szóló kérdéseket. Már akkor is akadtak kétkedők, akiknek a sorába most, hogy csak 11 hónap maradt, az EU vezetői is nyíltan beszálltak. A kérdés így az, hogy ha nem sikerül az év végére lezárni az egyezkedést, a britek kizuhannak, vagy megint csak halasztanak.

A kilépés után érvényes lesz az európai egészségkártya?

Egyelőre igen, az átmeneti időszak után azonban nem.

Tényleg nem csorbulnak az Angliában élő magyarok jogai?

©

Az EU ezt elvárta, a brit kormány ígéretet tett rá, van azonban egy fontos dolog: a kint élőknek igazolást kell szerezniük. A jelenlegi (uniós) állandó tartózkodási kártya (permanent residence document) a kilépést követően megszűnik és már nem lesz igényelhető. Az addig kiadott kártyákat az új, „settled status” jogállásra kell majd „becserélni” – olvasható a kormány tájékoztatásában.

Vezethetek EU-s jogosítvánnyal a kilépés után is?

Amennyiben rendezett kilépésre kerül sor (megállapodással), akkor az átmeneti időszak végéig a jelenlegi szabályok változatlanok maradnak (a vezetői engedélyeket az eddigiek szerint lehet használni). Rendezetlen „no deal” kilépés esetén az Egyesült Királyságba látogatók továbbra is használhatják az EU-s vagy EGT-s jogosítványukat, a letelepedni szándékozóknak három év után (vagy ha ez korábbi, akkor 70 éves koruk után) kell brit jogosítvánnyal rendelkezniük. (Angol nyelvű, részletes információ itt olvasható.). A tehergépjárművekre és buszokra külön szabályok vonatkoznak.

Mi lesz a családtagok tartózkodási jogával?

Az uniós állampolgárokkal élő családtagoknak, beleértve a gyermekeket, szintén „settled status”-ért kell folyamodniuk, amennyiben meg akarják őrizni a tartózkodási jogukat. Arra is lehetőség lesz, hogy a családtagok később csatlakozzanak az uniós polgárokhoz, amennyiben a családjogi kapcsolatuk (pl. házasság vagy bejegyzett élettársi kapcsolat kötése) már 2020. december 31-én fennállt, illetve gyermekek esetében akkor is, ha 2020. december 31. után születnek.

Meddig tartózkodhatok az Egyesült Királyságban?

©

A jelenlegi uniós szabályok szerint a magyar állampolgárok három hónapig korlátozás nélkül tartózkodhatnak az Egyesült Királyságban. Három hónapot meghaladóan akkor, ha:

a) igazolt munkaviszonyuk van,

b) egyéni vállalkozók,

c) tanulmányokat folytatnak és teljeskörű egészségbiztosítással, valamint elegendő forrással rendelkeznek vagy

d) igazolni tudják, hogy önfenntartók, azaz rendelkeznek annyi pénzzel, amennyiből ők és családtagjaik meg tudnak élni, nem jelentenek terhet a fogadó ország szociális ellátórendszerére és teljeskörű egészségbiztosítással rendelkeznek. Rendezett kilépés esetén az átmeneti időszak végéig továbbra is a jelenlegi beutazási szabályok maradnak érvényben.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
hvg.hu Gazdaság

Bevégeztetett: Nagy-Britannia nem tagja többé az Európai Uniónak

Az Egyesült Királyság az utolsó napját töltötte pénteken az Európai Unióban. A hvg.hu tudósítói Londonból mondták el, mivel töltötte ezt a szomorkás napot a brit főváros, és közben választ adtunk azokra a kérdésekre is, amelyeket olvasóink tettek fel nekünk a Brexitről.

Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Eljött a Brexit napja, sírjunk vagy nevessünk?

Kár is lenne szépíteni, szomorú a mai nap az Európai Unió és az Egyesült Királyság történetében, a jövő pedig még kevesebb jóval kecsegtet a csatorna egyik és másik oldalán is. A britek távozása 47 év után szabad szemmel is jól látható lyukat üt az EU egyáltalán nem sziklaszilárd falán, a brit társadalomban pedig eddig szunnyadó konfliktusokat hozhat a felszínre. Siker vagy bukás lesz a Brexit?

Nagy bejelentésre készül a Sony, jönnek az első játékok PlayStation 5-re

Nagy bejelentésre készül a Sony, jönnek az első játékok PlayStation 5-re

Csütörtöktől a magyar és szlovén polgároknak szabad az átjárás a határon

Csütörtöktől a magyar és szlovén polgároknak szabad az átjárás a határon

Radar360: Csúszik a történelmi űrkilövés

Radar360: Csúszik a történelmi űrkilövés