Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Közel 750 millió forintba kerül a kisföldalatti és a fogaskerekű járműcseréjének tervezése. Nem a prototípusok tervezése, hanem azok tervezésének tervezése.
A BKV aláírta a szerződést az M1-es metróvonalra (Millenniumi Földalatti Vasút, Millfav, vagy a köznyelvben kisföldalatti) szánt új járművek és a fogaskerekű vasút vonalára (hivatalosan 60-as villamos) szánt új járművek tervezésének előkészítésére – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből.
A közbeszerzést a Főmterv Zrt. nyerte 748 millió forintos ajánlattal. A kikiáltási ár 500 millió forint volt, a tárgyalásos eljáráson a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft. adott még be ajánlatot, de ők 800 millió forintot kértek volna. A Főmterv ajánlata az alábbiak szerint áll össze:
A 748 millió forintos megbízásnak nem része a prototípusok tényleges terveinek elkészítése, mindössze a tervezés előkészítése, elsősorban a tervezés részletes tanulmánytervének elkészítése, illetve a majdani járműszállítás ütemezésének kidolgozása. A kocsik lecseréléséig hátra van még a prototípusok tényleges megtervezése, a prototípusok elkészítése, tesztelése, engedélyeztetése, majd a szériadarabok gyártása. A kocsik lecseréléséről már 2011 óta szó van (akkor a 2020-as céldátumot mondta be Vitézy Dávid BKK-vezér).
A kisföldalatti és a fogaskerekű a főváros két legrosszabb állapotban lévő kötött pályás vonala, mind a vonalakat, mind a járműveket tekintve.
A fogaskerekű járművei 40 évesek, szóval bőven megértek a cserére. A vonal felújításának és meghosszabbításának tervezése folyamatban van, elvileg egyszer majd a Széll Kálmán tértől a Normafáig járnának a szerelvények, a vonal elején és végén villamos-üzemmódban.
Egy idő után hívni kell majd a fogaskerekűt pótló buszokat, máskülönben nem jönnek
A 60A és 60B buszok előre megadott menetrend szerint járnak majd, utána viszont csak akkor, ha az utasok jeleznek.
A kisföldalattival körülbelül ugyanez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy egyelőre a pálya kevesebb foldozgatást igényel, mint a fogaskerekűé. A kocsik cseréje nemhogy aktuális, de nagyon sürgető: „a Millfav-járművek már jelentős mértékben túllépték a tervezett élettartamot, átlagos életkoruk 44,69 év” – olvasható a BKV problémákat hosszan ecsetelő 2018-as jelentésében.
A vonal rekonstrukciójának és meghosszabbításának kiviteli tervezése folyamatban van, ezt is a Főmterv csinálja 2,5 milliárd forintért. A tervezett három ütemből az elsőben felújítanák a vonalat, és meghosszabbítanák azt a Vigadó térig. A másodikban a Kassai térig bővítenék a pályát, végül pedig a Marcheggi hídi csomópontra kerülne a végállomás. A Főmterv egyebek mellett tervet készít az állomások kapacitásnöveléséhez, a Deák téren egy lift kialakításához, az Oktogonon egy déli irányú, a Hősök terén pedig egy második kijárat megépítéséhez, valamint a fontosabb állomások akadálymentesítéséhez. A társaság feladata továbbá, hogy az új járművek futásához szükséges struktúrákat, valamint a Vigadó téri és a Hungária körúti állomásokat megtervezze.
(Címlapképünkön egy régebbi látványterv az új kocsikra.)
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mi köze van Diana hercegnőnek a világ aknáihoz? Miért nem gyilkolásra tervezik az aknát? Miben kamuznak a háborús filmek? Interjú egy konfliktuszónákban dolgozó magyar aknamentesítővel, Andrássy Zitával.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Most még a lakásbiztosítások szinte minden viharkárt fedeznek, de könnyen lehet, hogy ez néhány év múlva már nem lesz így.
Az anyagi kár pedig jelentős.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.
Egyszerre többet is.