Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Még bátortalanok az emberek Vuhanban, amikor arról van szó, menjenek-e boltba. Ráadásul sokaknak nem maradt már mije, amiből költekezhetne.
Vásárolj ma, fizess később! Ezzel a jelszóval inditott nagy hitelprogramot az internetes óriás, a Tencent Kínában, ahol már szinte minden bolt kinyitott, de a vevők nem hemzsegnek. Kivárnak, különösen Vuhanban, ahonnan elindult a koronavírus-járvány. A 11 milliós város vezetői vásárlási utalványokkal igyekeznek feléleszteni a vásárlási kedvet
A pekingi Global Times szerint nemcsak arról van szó, hogy az emberek félnek a tömegtől és a járvány esetleges visszatérésétől, hanem attól is, hogy sokan elveszítették az állásukat, és a vesztegzár alatt felélték a tartalékaikat. Ezért a helyi vezetés igyekszik jó példával elöljárni: elsőként vették le a maszkot, és most személyesen intézik a bevásárlásokat a plázákban, hogy a lehető legtöbben lássák, újrakezdődött a normális élet.
Nemcsak az állam igyekszik, de a cégek is megtesznek mindent, hogy visszacsalogassák a vásárlókat a boltokba. A Suning, amely élelmiszertől és ruháktól kezdve elektronikáig mindent árul, 600 millió jüanos (azaz nagyjából 27 milliárd forintos) vásárlásiutalvány-programot hirdetett meg.
A válság megnöveli a társadalmi különbségeket
A francia luxus cég, az Hermes külön divat táskát terveztetett az újranyitásra Kantonban. Egy nap alatt 2,7 millió dolláros rekordbevételt produkáltak. Míg a luxusüzlet előtt hosszú sor kígyózott, addig Kína szegényebb tartományaiban alig vannak vásárlók a boltokban. Kínaiak milliói veszítették el az állásukat - figyelmeztet a pekingi Global Times, mely szerint sokan nehezen találnak majd munkát a válság után. A központi kormánytól a digitalizált szektorok kaphatnak nagyobb támogatást, míg a hagyományos ágazatoknak nem sok jut.
„Érdemes figyelni a kínaiak vásárlási reakcióit, mert az egész világon tanulni lehet ebből” - írta a Fidelity International vezető elemzője. „Egyes területeken nyilvánvaló jelei vannak a fellendülésnek, noha ennek üteme kissé lassú. Ennél több kell ahhoz, hogy visszatérjen a vásárlók bizalma, amely nélkülözhetetlen a fellendülés folytatásához.”
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Lezárult a nyomozás a parkfenntartási biznisz néven ismert ügyben. Az ügy főszereplője tavaly őszi kihallgatásán elismerte, hogy irreálisan magas összegeket kaptak azokért a kertészeti munkákért, amelyeket különböző önkormányzatoknak végeztek – értesült a HVG.
Az Európai Parlament vitát tartott a Pride-ról, amelyen több mint 70 képviselő személyesen is részt vett.