Adózóna
Adózóna
Tetszett a cikk?

Egy cégtulajdonosnak sokszor nehéz döntéseket kell meghoznia. Kerülhet olyan helyzetbe, amikor el kell engednie cégét. A legjobb esetben egy jól menő, de már rajtunk túlnőtt társaságot – vagy annak egy üzletágát – akarjuk megfelelő haszonnal értékesíteni. A koronavírus okozta válság idején azonban az a valószínűbb, hogy bajba került cégünktől szeretnénk megszabadulni addig, amíg még működik. Akárhogy is történik, nem mindegy, hogyan történik egy cég értékelése.

Az első lépések

Mielőtt elkezdenénk tárgyalni az eladásról bárkivel is, először is meg kell tudnunk, hogy mennyit is ér a cég. Érdemes cégértékelést készíttetni, hiszen a társaság beszámolóinak mindenki által elérhető adatai ugyan sok információt tartalmaznak, de általában nem mutatják az üzletrészünk valódi értékét. Befolyásolhatja az értéket például az, ha nagy értékű ingatlan került a vállalatba sok évvel ezelőtt, amelyet a mai napig az akkori bekerülési értéken tartunk nyilván, de az is, ha olyan szellemi termék birtokában vagyunk, mely évtizedekre megalapozza a cég nyereségességét, netán évekre előre lekötött szerződésállománnyal rendelkezünk stb.

Cég(vagyon)értékelés készíttetése előtt érdemes azt is végiggondolni – az értékelő majd részben ennek tudatában választ az egyes értékelési módszerek közül –, hogy milyen vevőt érdekelhet jobban a vállalkozás: pénzügyi vagy szakmai befektetőt. A pénzügyi befektető elsősorban gyors megtérülést, stabil hasznot remél – neki csak a jól prosperáló cég lesz célpont –, a szakmai befektetőnek viszont mások a szempontjai, ő akár egy nullszaldós vagy veszteséges társaságot is „megkívánhat”, akár a piac bővítése, akár a munkaerő megszerzése, akár a felhalmozott tudás vagy vevőállomány megszerzése miatt.

Amennyiben „menthetetlennek” ítéljük a vállalkozást, s szabadulni akarunk tőle, az esetben is érdemes előbb végiggondolni, hogy eladással, befektető bevonásával, a veszteséges üzletágtól való szabadulással, profilváltással, erőforrás­átcsoportosítással, netán külső tanácsadói/vezetői segítséggel megmenthető lenne-­e társaságunk. Mindenáron azonban nem szabad ragaszkodni hozzá! Ha szabadulni kell a tehertől, azt még akkor kell megtenni, amikor az a legkisebb veszteséggel megoldható.

Mennyit ér a cég?

Legyen családi vállalkozás vagy közepes méretű magánvállalat, több országban, régióban, esetleg globálisan működő multinacionális cég, mindegyik vállalattípus tulajdonosai számára lényeges kérdés, hogy mennyit is ér a vállalkozás, illetve az egyes tulajdonosok részesedése. Milyen lehetőségeink vannak, ha egy nem nyilvánosan működő társaság – a szakirodalomban úgynevezett closely held business-értékét szeretnénk megtudni? Ebben az esetben valamely, a piacon használatos vállalatértékelési módszer, vagy módszerek alapján állapíthatjuk meg a vállalkozás értékét.

Mikor van szükség vállalatértékelésre?

Cégek értékelésére általában akkor kerül sor, ha azok adásvétel tárgyát képezik, annak egészét, vagy valamekkora üzletrészét/részvénycsomagját értékesíteni/megvásárolni tervezik. Továbbá szükség lehet rá akkor is, ha a felelősséget érző vezetők/tulajdonosok szeretnének tisztában lenni azzal, minek a tetején is ülnek. Vevői oldalról nézve egy gyors növekedési stratégiát követő cég számára a szinergiák kiaknázása érdekében valós alternatíva lehet a cégfelvásárlás, vagy a piaci pozíció biztosítása a konkurens vállalkozás felvásárlásával. Tipikus vállalatértékelési helyzetet jelenthet ma Magyarországon a családi vállalkozás, amelyet utódlás hiányában tulajdonosa értékesíteni akar. Ugyancsak tipikus vállalatértékelési helyzet, ha egy meglévő társaságba új befektető érkezik. Erre akkor lehet szükség, ha a társaság fejlesztésbe, terjeszkedésbe fog. És a jövőben tipikussá válhat a koronavírus okozta krízis miatt megrendült vállalkozások továbbadása is.

A befektető lehet szakmai vagy pénzügyi, ez utóbbi jellemzően a kockázatitőke-iparban fordul elő, amikor pénzügyi befektetők (kockázati-, vagy magántőkealapok, befektetési alapok vagy magánbefektetők) lépnek be egy-egy vállalkozásba, egy adott növekedési cél elérése érdekében. Ilyenkor mind a befektető, mind a céltársaság (befektetést fogadó társaság) tulajdonosai számára alapvető fontosságú a cég kiinduló értékelése, valamint a fejlesztés utáni várható állapot értékelése. Ezen értékelések adják az üzleti döntések kiindulópontját. A befektetéshez kapcsolódó értékelések természetesen meghatározó jelentőséget képviselnek a napjainkra közismertté vált startup cégek esetében is.

A vállalkozás értékelésére azonban más élethelyzetekben is szükség lehet, például öröklés, válás esetén, vagy ha vitás helyzet alakul ki egy-­egy vállalkozás, vagy annak üzletrésze körül, akár az előbbi élethelyzetekből adódóan, akár azért, mert per tárgyát képezi az üzletrész. Az utóbbi években életbe lépett jogi szabályozás alapján Magyarországon is lehetővé vált magánvagyonok bizalmi vagyonkezelésbe adása, családi vagyonok családi alkotmányon keresztüli kezelése, vagy családi alapítványba helyezése. Az ezekhez kapcsolódó döntéshozatal során szintén fontos szerepe lehet a vállalkozásban lévő vagyonok, üzletrészek, részesedések, de akár kötelezettségek értékelésének.

A multinacionális cégek, a professzionális pénzügyi befektetők, kockázati- és magántőkealapok gyakorlatában ismert az úgynevezett értékközpontú vállalatvezetés (value based management), amelynek célja olyan döntéseket hozni egy adott vállalat vezetése során, melyek egyértelműen a vállalat értékének növekedését vonják maguk után, vagyis adott esetben könnyen realizálható eredmények helyett is hosszabb távon ható, és a vállalkozás értékének növekedését kiváltó lépések megtételét jelentik. A vállalat értéke és annak mérése, meghatározása folyamatosan teljesítendő kritérium ezen vállalkozások számára. A kockázati- és magántőkeiparban is meghatározó jelentőséggel bír annak mérése, hogy miként alakul a befektetetett tőke értéke, az alapkezelők leggyakrabban ezen értékváltozás alapján kapják jövedelmüket, részesedhetnek a befektetett tőke értéknövekedéséből.

Amennyiben bővebben tájékozódna a témában, rendelje meg Újrakezdés a válság után című kiadványunkat 10 százalékos, kiadói kedvezménnyel!

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Itt az európai minimálbér-javaslat: tisztességes megélhetést, de nem ugyanannyi pénzből

Itt az európai minimálbér-javaslat: tisztességes megélhetést, de nem ugyanannyi pénzből

Mennyire könnyen javítható az iPhone 12? Itt a válasz

Mennyire könnyen javítható az iPhone 12? Itt a válasz

Gábor Zsazsa hamvai egy németországi bank széfjében vannak

Gábor Zsazsa hamvai egy németországi bank széfjében vannak