Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mind a jegybank, mind pedig a piaci elemzők egy jelentős része arra buzdítja a lakosságot, hogy fixálják hiteleiket. Ez azt jelenti, hogy ha kölcsönt vesznek fel, azokat keressék, amelyeknek legalább 5-10 évig, vagy akár a futamidő végéig változatlan a kamata, ha pedig meglévő hitelük éven belül átárazódású, azt mihamarabb cseréljék le kiszámíthatóbb kölcsönre. De vajon forintban mérve, hogy járt eddig az, aki korábban felvett változó kamatozású hitelét nem fixesítette? Többet vagy kevesebbet kell fizetnie? Ennek jártak utána a Bank360.hu elemzői.
A lakossági hiteleknél - tanulva a devizahitelek okozta bizonytalanságból - a kiszámíthatóság a legfontosabb tényező sokszor nemcsak a lakosság számára, hanem a Magyar Nemzeti Banknak és az elemzők jelentős részének is.
A kiszámíthatóság olyannyira fontos a jegybank számára, hogy a kereskedelmi bankoknak évente ajánlatot kell küldeniük a legkockázatosabb jelzáloghitelt fizető ügyfeleiknek, amelyben megmutatják, mennyit bukhatnak az adósok, ha a kamatok emelkedni kezdenek és megnő a törlesztőjük.
Földbe állt kamatok
A stabilitásra és kiszámíthatóságra való törekvést némiképp árnyalja, hogy a jegybanki alapkamat már jó ideje nem tölti be az irányadó szerepet a banki hitelkamatok esetében. Azt például, hogy hogyan alakul egy 3, 6 vagy 12 hónapos kamatperiódusú hitel törlesztőrészlete, nem az alapkamat, hanem a BUBOR, egy bankközi kamatláb befolyásolja.
A példánál maradva a bankok 3, 6 vagy 12 havonta megvizsgálják, hogy mekkora volt ez az érték és ennek megfelelően igazítják az ügyfél kamatát és így a törlesztőrészletét is. Ha a BUBOR emelkedett, akkor a kamatunk is emelkedik, ami új, magasabb törlesztőrészletet von maga után. Ugyanez megtörténhet persze lefelé is, azaz ha csökkent a BUBOR, akkor csökkenhet a kölcsön törlesztője is.
Hogyan változott az elmúlt néhány évben a BUBOR? Mutatjuk:Ahogy az látható a 2015-ig visszanyúló idősoron, az utóbbi évek igencsak kedveztek azoknak, akik változó kamatozású, BUBOR-hoz kötött hitelt fizettek, hiszen ők azt tapasztalhatták, hogy évről évre egyre alacsonyabb a törlesztőrészletük.
Aki tehát kitartott és nem fixált, vagy az utóbbi években vett fel változó kamatozású kölcsönt, az 2020-ig egyre olcsóbban finanszírozhatta céljait. Ahhoz, hogy lássuk, mit jelent ez forintban mérve, megnéztünk egy 2016-ban felvett lakáshitelt fix kamatozással és változó kamatozással is.
A nyugodt alvás ára
Egy 10 millió forintos, 2016 elején 10 évre felvett lakáshitellel számoltunk, amely forint alapú. Az MNB és a kereskedelmi bankok adatai alapján ekkor a teljes futamidőre fixált átlagos hitelkamat nagyjából 6,60 százalék volt, ami 114 057 forintos törlesztőrészletet jelent havonta.
Ehhez képest vizsgáltuk ugyanezt a hitelt csak hat hónapos kamatperiódussal, amely esetében 2016-tól félévente vizsgálta a bank a kölcsön kamatát és az alapján módosította a törlesztőt.Látható, hogy az utóbbi években a változó kamatozású kölcsön esetében csak 2016-ban és 2017 januárjában kellett 100 000 forint feletti törlesztőt fizetni, onnantól viszont nem volt olyan hónap, hogy átlépte volna a havi teher ezt a küszöböt.
Ez pedig havonta több mint 14 000 forintos előnyt jelentett annak, aki benne maradt a változó kamatozású hitelben és nem váltotta ki azt egy fix kamatozású kölcsönnel.
Ha úgy döntünk, hogy a példánkban szereplő változó kamatozású hitelt fixre cseréljük, a Bank360.hu vizsgálata szerint a fennmaradó 5,4 millió forintot a hátralevő 5 éves futamidőre fix kamattal akár 5,74 százalékos kamatozású kölcsöne is cserélhetjük, amelynek törlesztőrészlete 103 169 forint lesz minden hónapban. Az adósságrendező kalkulátorral bármi összehasonlíthatja az ajánlatokat a saját helyzetéhez mérten. |
Gyakorlatilag eltűnt a változó kamatozás
Akkor ez most azt jelenti, hogy érdemes inkább változó kamatozású hitelt felvenni a jövőben? Korántsem. Egyrészt a járvány miatti kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben felértékelődik a biztonság, másrészt pedig, idén éppen egy jelentős BUBOR-emelkedés következett be, amely a törlesztők növekedésével jár.
Az, hogy számunkra milyen kamatperiódus lehet az ideális, függ az egyéni körülményeinktől, mint például a kockázattűrő képességünktől, a pénzügyi ellenállóképességünktől és persze attól is, hogy mekkora hitelt szeretnénk felvenni. A hitelezési szabályok szerint minél biztonságosabb kölcsönt igényelnénk, a jövedelmünk annál nagyobb részét fordíthatjuk törlesztésre: 5 évnél rövidebb kamatperiódusnál például 500 000 forintos havi nettó alatt a fizetés 25 százalékát, míg 10 évesnél hosszabb kamatperiódusnál akár a felét is. Az pedig, hogy mekkora részt fordíthatunk törlesztőre, meghatározza azt is, hogy legfeljebb mekkora hitelt vehetünk fel.
A Bank360.hu által vizsgált pénzintézetek kínálatából egyre jobban kikopnak a változó kamatozású hitelek, mellyel párhuzamosan egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a kiszámíthatóságot közvetítő Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek.
Persze legyen szó fix kamatozású lakáshitelről vagy akár személyi kölcsönről, érdemes a fix kamatú ajánlatokat is összehasonlítani, hiszen a bankok ajánlatai eltérőek lehetnek. Szánjunk tehát időt a lehetőségek mérlegelésére a hiteligénylés előtt, vizsgáljuk meg, hogy számunkra a változó kamatozás vagy fix hitel lehet az ideálisabb, és minden esetben hasonlítsuk össze a bankok hitelajánlatait!
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.