Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Megszaporodhatnak a 99 és 249 ezer forintos termékek az új jótállási szabályok miatt. Bár azok elvileg a vevőknek kedveznek, van olyan új szabály, ami nem annyira előnyös számukra. Mutatjuk, mire érdemes figyelni.

Tízből négy esetben a szavatosság és a jótállás miatt érkezett bejelentés a fogyasztóvédelmi hatósághoz és a békéltető testületekhez az elmúlt három évben – olvasható a Tudatos Vásárlók Egyesületének összefoglalójában. A fogyasztóvédelmi hatóság megállapítása szerint a vállalkozások átlagosan 40 százaléka tanúsított jogsértő magatartást a jótállást és a szavatosságot illetően. Ilyen lehet az, hogy egy vállalkozás egyáltalán nem, vagy nem megfelelően viselte a jótállási felelősséget, nem állt helyt az általa eladott termék hibájáért a jótállási idő alatt, sem cserére, sem javításra nem volt hajlandó.

©

Az elmúlt 17 évben nem sokat változtak a jótállás szabályai, 2021-től azonban új rendelkezések léptek életbe. Ezek egyike, hogy a 2021. január 1-je után megvásárolt, 10 ezer és 100 ezer forint közötti árucikkekre a továbbiakban is egy 1 év jótállás jár, a 100 ezer forintnál drágábbakra azonban 2, a 250 ezer forint fölöttiekre pedig 3 év. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy például egy 200 ezer forintos okostévére januártól 2, míg egy 280 ezer forintos hűtőre 3 év garanciát kell vállalniuk a forgalmazóknak. Szemben a korábbi, jellemzően 1 éves garanciaidővel.

Semmilyen racionális indok nincs amögött, hogy miért pont ezeknél az összegeknél húzta meg a jogalkotó a jótállási idő tartamát

– közölte a hvg.hu-val a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). Szerintük „amennyiben a cél az volt, hogy a kereskedőket, gyártókat arra ösztönözze a jogalkotó, hogy minél tartósabb termékeket hozzanak forgalomba, ezzel a szabályozással nem lehet ezt a célt elérni”. Baranovszky György, a FEOSZ vezetője a hvg.hu-nak azt mondta, ehhez arra lett volna szükség, hogy minél hosszabb jótállási időket határozzanak meg. Az elnök a sávos rendszert feleslegesnek tartja, "azok a cégek ugyanis, amelyek a fogyasztókat eddig is komolyan vették ettől függetlenül, korábban is hosszabb jótállási időt adtak termékeikre".

A Tudatos Vásárlók Egyesülete pedig attól tart, hogy hirtelen megugrik majd a 99 ezer forintos, 1 éves jótállású, valamint a 249 ezres, 2 éves jótállású termékek száma. Magyarán a kereskedők így próbálják majd alacsonyan tartani a jótállási időket. Haraszti Anikó, az egyesület munkatársa a hvg.hu-nak arról is beszélt, hogy a rendelkezéstől azt várják, kevesebb lesz az elektronikai hulladék, „hiszen a cégeknek megfelelő szervizhálózatot és alkatrészellátást kell biztosítani, ami a készülékek továbbhasználatát jelenti majd”. A fogyasztók eddig is keresték a tartós, javítható fogyasztási cikkeket, és „más-más élettartam várható el egy 250 ezer forintos géptől, mint egy 50 ezrestől, ennek költségét, felelősségét a gyártóknak kell viselniük” – tette hozzá.

©

Az áraknál még egy dologra kell ügyelni: a jótállásnál nem a termék eredeti ára számít, hanem az, amennyit a vásárló fizet érte. Vagyis ha valaki akciósan, mondjuk 80 ezer forintért vásárolt egy terméket, amelynek az eredeti ára 160 ezer forint volt, csak egyéves jótállás illeti meg. A Blokkk.com ugyanakkor még egy trükköt említ: előfordulhat, hogy egyes elemeket külön forgalmaznak a kereskedők, a jótállási idő ugyanis termékenként érvényes – vagyis az alacsonyabb ár rövidebb garanciát jelent.

E-mailen is jöhet a jótállási jegy

Szintén változás, hogy a termék eladója elektronikus úton is átadhatja a jótállási jegyet, e-mailben, letölthető dokumentumként, applikáción keresztül vagy akár a kereskedő honlapján regisztrált felhasználói fiókba küldve. A vásárlónak azt legkésőbb a termék átvételét vagy üzembe helyezését követő napon meg kell kapnia.

Az e-jótállási jegy csak egy lehetőség, nem kötelező – emelte ki Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, aki a hvg.hu-nak azt mondta, ennek hatékony működése a vásárlón is múlik. Az e-jótállási jegynek több előnye is van: egyszerűsödik az adminisztráció, a cégeknek kevesebbet kell nyomtatni, a vevőknek pedig nem kell évekig őrizgetniük a papíralapú jótállási jegyeket, továbbá nem kell az ügyfélszolgálaton is sorba állniuk, hogy a jótállási jegyet lepecsételtessék.

Az új rendelkezésben azt is pontosan meghatározták, hogy minek kell rajta lennie a jótállási jegyen:

  • a vállalkozás nevének, címének,
  • a fogyasztási cikk nevének és típusának, gyártási számának,
  • a gyártó nevének, címének,
  • a szerződéskötés, valamint a fogyasztási cikk átadásának vagy üzembe helyezésének időpontjának,
  • a jótállás végső időpontjának.

A nyugtát azonban a jövőben is ajánlott megőrizni, arra az esetre, ha a jótállási jegy kitöltése hiányos, például pont a jótállás időtartamát nem írják rá, illetve ha a jótállási jegyet nem kapja meg a vásárló, akkor jogosultságát végső soron a nyugtával is bizonyíthatja.

©

Fontos tudnivaló az is, hogy a jótállási határidő akkor indul, amikor a fogyasztási cikket átadják a vásárlónak. Ez azt is jelenti, hogy vásárláskor, illetve internetes vásárlás esetén a termék átvételekor tanácsos ellenőrizni, milyen kezdő jótállási időpont szerepel a jótállási jegyen. És az időtartam végét sem árt már átvételkor ellenőrizni, bár a hibás kitöltés nem csorbítja a vásárló jogait. A súlyosabb termékek házhoz szállításakor is az átadás időpontjától ketyeg a jótállás, erre sem árt figyelni.

Ha nem javítható, cserélni kell a terméket

A rendelet azt is kimondja, hogy ha 30 napon belül nem javítható a garanciális termék, vagy negyedszer is meghibásodik, cserélni kell. Ha cserére valamilyen ok miatt nincs lehetőség, például már kifutott a termék, árleszállítást, újabb javítást pedig köszöni szépen, de nem kér a vásárló, a vételár visszajár.

A fogyasztót nem az érdekli, hogy hány alkalommal javítgathatja a cég a hibás terméket

– kommentálták a változást a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségénél. Szerintük az a lényeg, hogy a vásárló minél hamarabb tudja a már általa kifizetett terméket használni, hibátlanul. Ezért elfogadhatatlannak tartják az új szabály azon pontját, hogy négyszer is vissza lehessen küldeni például egy rossz mosógépet. Baranovszky György úgy látja, ettől még a korábbi rendelkezés is jobb volt, amelynek lényege az volt, hogy a cégeknek törekedniük kellett a 15 napon belüli javításra. Ez az időszak most sokkal hosszabb lett, "rosszabb helyzetbe került a fogyasztó" – fogalmazott, hozzátéve, az lett volna jó, ha maximum 15 vagy 30 napban határozták volna meg a javítási lehetőséget.

Baranovszky György
©

A szövetség azt is kifogásolja, hogy nem kérték ki a véleményét a jogszabály megalkotásakor, ahogyan szerinte a nagy piaci szereplőkét sem.

A kereskedelmi szövetség főtitkára, Vámos György viszont arról tájékoztatta a hvg.hu-t, hogy az új jótállási szabályokról volt előzetes szakmai egyeztetés az Innovációs és Technológiai Minisztériummal. „Számos javaslatunkat figyelembe is vették” – írta a főtitkár megkeresésünkre. Vámos szerint a legfontosabb változás a sávos rendszer, de fontos az is, hogy módosítottak a csere folyamatán is. „Ez azért fontos, mivel korábban a 'törekedni kell' szövegezés nyomán számos vita volt a vásárlóval” – emelte ki, hozzátéve, hogy lényeges kérdés, hogy a jótállás gazdája a gyártó, import esetében az első forgalomba hozó. „A vásárlóval szemben ugyan a kereskedő felel, de a gyártó az, akinek feladata a megfelelő háttérről gondoskodni. A cserére szoruló termékekkel is vele kell számolni, a szerviz háttér megszervezése is az ő feladata és felelőssége” – mondta a főtitkár, aki szerint az új rendszer érthető okokból nagyobb teher, „de áttekinthető és világos kereteket szab, ami a vásárló mellett a kereskedőnek és a gyártónak is kedvezőbb”.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Iványi Gábor szerint utoljára a fasizmus idején voltak ilyen törvények

Iványi Gábor szerint utoljára a fasizmus idején voltak ilyen törvények

24.hu: 800 millióért foroghat krimi az őszödi beszédről

24.hu: 800 millióért foroghat krimi az őszödi beszédről

Hivatalos: 525 lóerővel itt a V8-as új Land Rover Defender

Hivatalos: 525 lóerővel itt a V8-as új Land Rover Defender