Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Látható, hogy a járvány második hullámában több vállalkozás igyekezett a dolgozóit megtartva tovább működni – állapítja meg felmérésében a GKI.
Jóllehet a miniszterelnök a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján arról beszélt a múlt héten, hogy a foglalkoztatottak száma decemberre már elérte az előző év végén mért szintet, a GKI friss felmérése legalábbis árnyalja ezt a képet. A gazdaságkutató felhívja a figyelmet arra, hogy a statisztikai hivatal foglalkozási adatait a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások alapján méri fel, a munkanélküliek becsült száma pedig azokra vonatkozik, akik regisztráltak a szolgálatnál, nem pedig mindenkire, aki elveszítette a munkáját.
A GKI Zrt. ezer fős reprezentatív felmérésben vizsgálta azt, hogy a novemberben bevezetett korlátozások hogyan hatottak a foglalkoztatásra. A felmérésből kiderül:
a júliusi és a szeptemberi adatokhoz képest jelentősen nőtt a távmunkában dolgozók aránya, decemberben már a munkavállalók 16 százaléka dolgozott ilyen formában.
Szintén jelentősen nőtt a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya a júliusi 1, illetve a szeptemberi 3 százalékos értékről 9 százalékra. Ennek az lehet a magyarázata, hogy sok vendéglátóhelyen, kereskedelmi szálláshelyen jelenleg nincs szükség teljes állású személyzetre.
Csökkent a teljes állású bejárók aránya, a júliusi 89 százalékról, illetve a szeptemberi 94 százalékról, 70 százalékra.
Vagyis a járvány második hullámára a vállalkozások rugalmasan reagáltak: ahol lehetett, lehetővé tették a távmunkát, illetve az elbocsátások helyett igyekeztek növelni a részmunkaidősök számát, reménykedve a gyors újranyitási lehetőségben. Ugyanakkor a nehezebb pénzügyi helyzetben levő kisebb vállalkozások nagy valószínűséggel tovább csökkentették a létszámot – állapítja meg a GKI.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.