Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Ezt kérdezi az ellenzék Törökországban, ahol a gazdasági válság már évek óta csökkenti az életszínvonalat és Erdogan népszerűségét.
Erdogan szerint három veszély fenyegeti Törökországot: a kamatláb, az infláció és a líra árfolyama. Erre hivatkozva adott el a nemzeti bank 128 milliárd dollárt a devizatartalékból, de az ellenzék szerint valójában kormányközeli cégeket mentettek így meg a csődtől – írja a Bloomberg.
Erdogan szerint az ellenzék állítása hazugság. Ugyanakkor elismerte, hogy valójában 165 milliárd dollárral csökkent a nemzeti bank devizatartaléka 2019-ben és 2020-ban.
Mi történt valójában?
2018-ban a líra új válsággal nézett szembe, és ezt a nemzeti bank óriási dolláreladásokkal próbálta meg ellensúlyozni. Ezt a politikát egészen tavaly novemberig folytatta a nemzeti bank, melynek élén Berat Albayrak, a szultán veje állt. Ő korábban pénzügyminiszter is volt, de külföldön nem becsülték sokra, mert a vádak szerint szolgalelkűen követte apósa ellentmondásos utasításait.
Erdogan, aki a múlt hónapban rúgta ki a legutóbbi nemzeti bank elnököt, most közölte pártjának vezérkarával, hogy a jövőben is fenntartja a jogot, hogy a nemzeti bank devizatartalékának eladásával támogassa a gazdaságot, illetve védelmezze a török lírát.
A török elnök szerint a nemzeti bank 30 milliárd dollárt költött a fizetési mérleg hiányának enyhítésére, miközben 31 milliárd dollár értékű tőke áramlott ki Törökországból. Ezen felül 54 milliárd dollár értékben vettek "a hazai vásárlók" a nemzeti bank deviza- és aranykészleteiből.
Kik voltak ezek a hazai vásárlók? Erről nem árult el semmit sem és az sem könnyíti a helyzetet átlátni akarók helyzetét, hogy a nemzeti bank – Erdogan útmutatását követve – 2014 óta nem ad ki jelentéseket. Április elején a pénzügyminiszter ugyan felszólította a nemzeti bank új kormányzóját, hogy tegyen közzé megbízható adatokat, de azóta sem történt semmi.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.