Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Két lépcsőben élhetünk a lehetőséggel.
Azt már korábban is többször lehetett hallani, hogy a kormány gondolkodik a törlesztési moratórium meghosszabbításán, a csütörtöki kormányinfón azonban csak azt mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy még tárgyalnak róla.
A portfolio.hu szerint megszületett a döntés: az eddigi június végi határidőt két hónappal, augusztus végéig tolják ki. Ez automatikusan történik, azaz, aki nem szeretne élni vele, annak jeleznie kell a bankjánál.
Ugyanakkor, aki szeretné, az akár 2022 júniusáig, azaz a jövő évi választás utánig is meghosszabbíthatja a hitel nemfizetését. Ez azonban nem automatikusan jár, hanem kérvényezni kell a banknál, legkésőbb idén augusztus 31-éig.
Fontos változás az is a lap szerint, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben nem lehet majd ki-be lépkedni: aki igénybe veszi augusztus 31-ig a hosszabbítást, az már csak kiléphet, visszalépni nem tud majd.
Bár az, hogy nem fizetjük a hitelünket vonzó lehetőségnek tűnik, érdemes átgondolni, hogy élünk-e a lehetőséggel, mivel az lényegesen megnöveli a visszafizetendő összeget. Lényegében minél tovább maradunk a moratóriumban, annál többet kell visszafizetni. Erről itt írtunk bővebben.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
Egyszerre többet is.
A jelek szerint júniusban is sokkal nagyobb volt a fogyasztás, mint egy évvel korábban – pedig abban a hónapban már nem volt különösebben hideg.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Gyorsan visszatért a június végi árszint.