50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Így már bőven 70 milliárd forint felett van a rendezvény költsége.
Újabb támogatást kapott az őszi vadászati világkiállítás, ezúttal a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumtól – közölte a K-Monitor.
A tárca a rendezvény és felvezető események szervezési feladataira 6,2 milliárdot adott az év elején, így tovább emelkedett az eddig nagyjából 70 milliárd forintos összköltség. A kiállítás 2020-ban is kapott ITM-támogatást, akkor csak 2,16 milliárdot.
A K-Monitor megjegyzi, hogy nagyjából ennyit, 6 milliárdot hagynak nálunk egy átlagos évben a külföldi vadászok.
Az Átlátszó összesítése szerint – a Hungexpo 55 milliárdos, az előkészítés 10 milliárdos, és a reklámozás 2 milliárdos költségével együtt – 67 milliárdnál áll a vadászkiállítás kiadásainak számlálója. Lesz például 16 méter magas és 20 méter széles szarvasagancskapu is több tízmillió forintért.
Május közepén is emelkedett az összköltség, Balásy Gyula cégei, a Lounge Design Kft. és a New Land Media Kft. kaptak újabb 500 millió forintot a kommunikációs feladatok ellátására.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.