Európa focizik
Egy hónapig a labdarúgásról szól Európa: egy év csúszással a járvány miatt, valamelyest módosult körülmények között, de itt a 2020-as foci-Eb. Ráadásul annyira itt van, hogy négy meccset Budapesten játszanak, a torna 24 csapata között pedig ott van a magyar válogatott is. Kövesse az Eb minden pillanatát, hírét a hvg.hu cikksorozatával.
“A futball és általában a sportok remek lehetőséget kínálnak minden márkának, hogy a világban megmutassa magát“ – mondta Csao Ho, a marketinggel foglalkozó Social Touch alelnöke.
A kínai cégek közül a Hisense volt az első, amely felfedezte a futball-Eb-t, hiszen a háztartási gépeket gyártó kínai cég már 2016-ban is ott szerepelt a szponzorok között. Akkor egyébként összesen 483 millió euró gyűlt össze a vállalati támogatóktól, ez 570 millió dollárt jelent. Az UEFA a mostani Eb esetén is legalább ennyivel számol, de bízik abban, hogy meghaladják a korábbi összeget, hiszen a nyitás után ez az első nagy sportesemény a világban.
Az okostelefonokat gyártó kínai Vivo most először szerepel a szponzorok között, de máris ők finanszírozzák a nyitó és a záró ünnepséget. Annyira bíznak ebben a marketinglehetőségben, hogy máris négyéves szerződést kötöttek az UEFA-val, amivel a 2024-es Eb-nek is fő szponzorai lesznek.
“Ilyen módon tovább növelhetjük felhasználóink több mint 400 milliós globális táborát“ – nyilatkozta a China Dailynek a Vivo első alelnöke, Spark Ni.
A két másik kínai szponzor az Alipay és a Tiktok
Mindkettő már világmárka, de szükségük van állandó jelenlétre. Különösen igaz ez az Alipay esetében, melynek nagyon várt tőzsdei bemutatkozását a pekingi hatalom megtorpedózta. Azóta Jack Ma, az Alipay fő részvényese, aki még nem is oly rég Kína leggazdagabb embere volt, takarékra állította magát.
A kínai cégek számára a sport remek alkalom a bemutatkozásra és ugyanakkor a fejlődésre is. Erre mutatott rá a legnagyobb szponzor, a Hisense elnöke: “Nekünk a nagy nemzetközi sportesemények szponzorálása nemcsak hirdetési és marketing lehetőséget jelent, hanem azt is, hogy magasabb szintre emelhetjük kutatási és vezetési teljesítményünket, tökéletesíthetjük a cég gyártási folyamatait is.”
Ezek után nem is csoda, hogy a legtöbb szponzort, négyet Kína tud felmutatni. Összesen egyébként 12 fő szponzor van, a következő ország pedig Hollandia hárommal.
Ezek után nem meglepő, hogy a kínai cégek a katari világbajnokságot is megcélozták.