szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint „ezt megsínylik a betegek”.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint összesen 28 600-zal dolgoznak ma kevesebben szociális és egészségügyi területen, mint egy évvel ezelőtt. Korábban összesen 17 ezres csökkenésről lehetett hallani, de kiderült, ez csak az egészségügyre értendő – számolt be róla az rtl.hu.

Az összesítés alapján 2020 utolsó negyedévében 197 400 dolgozója volt a magyar egészségügynek, míg 2021 negyedik negyedévében 180 700. Vagyis tehát összesen 16 700-an tűntek el egyetlen év alatt a területről.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt mondta az RTL Híradónak, hogy „ezt megsínylik a betegek”.

Ez nyilvánvaló, és sajnos a halálozási számokban ez is megmutatkozik. Nem az, hogy a dolgozók nem dolgoznak ugyanolyan rendesen, és mindent megtesznek, hanem egyszerűen fizikailag nem tudnak mindig, mindenhol jelen lenni”

– magyarázta Soós Adrianna.

Az RTL kereste a kormányt az egészségügyet érintő munkaerőhiány miatt, ám érdemi választ nem kaptak.

A kiélezett járványhelyzetben az ellátás megszűnésével fenyegetnek orvosok az új szerződésük miatt

Ezen a héten kell aláírniuk az egészségügyi dolgozóknak azt a szerződést, amivel a jövő hónaptól tovább dolgozhatnak a közellátásban, azonban sokan csak az utolsó pillanatokban kapták kézhez a dokumentumot. Feszültség most is érzékelhető, a Magyar Orvosi Kamara szerint a többség a szerződés két pontjával nem ért egyet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!