Az, hogy Emmanuel Macron megnyerte a francia elnökválasztást, önmagában nem volt meglepetés, a kampány első percétől kezdve ő számított az első számú esélyesnek. Az igazán érdekes az a győzelmében, hogy az államfőt az ellenfelei a leggyakrabban azzal kritizálják, ő a gazdagok elnöke, aki nem érti a szegényebbek problémáit – a saját párttársai ezt inkább úgy fogalmazzák meg, hogy a populista ígérgetés helyett a hosszabb távú növekedést tartja fontosnak. Az egészen biztos, hogy sok olyan intézkedést vezetett be az előző öt évben, amely a vállalkozókat és a gazdagokat segíti, a munkavállalói jogokra annyira kényes Franciaországban mégis bejött ez a stratégia.

Túl könnyű lenne annyival elintézni a magyarázatot, hogy a francia társadalom hagyományosan összezár, ha a választás második fordulójába szélsőjobboldali jelölt is bejut, és megválasztják a mérsékeltet. Ez persze fontos része Macron győzelmi stratégiájának (még akkor is, ha Marine Le Pen sikerrel próbált benyomulni szélről a kiüresedett jobbközép felé), de az sem véletlen, hogy az újrázó elnök már az első fordulót is megnyerte, és a kampány alatt egy percig sem volt kérdéses, hogy bejut a második körbe, ahol már nagy esélyesként indulhat. Érdemes átnézni, mi vezetett idáig.

A párizsi Champ de Mars az Eiffel-torony lábánál április 24-én

AFP

A vállalatokat támogató törvények

Látványos volt a kampányban a gazdaságpolitikák közötti különbség, Marine Le Pen olyan ígéreteket tett, mint például a jövedelemadó eltörlése a 30 év alattiaknál, az energiaáfa 20-ról 5,5 százalékosra csökkentése vagy néhány termékre automatikusan 0 százalékos áfa, ha az infláció 1 százalék fölé megy. Macron erre azt válaszolta, a már most is a GDP 115 százalékát elérő államadósság mellett ilyen lépések instabillá tennék a gazdaságot, mellesleg semmi nincs garancia arra, hogy az áfacsökkentés valóban árcsökkenést jelentene a fogyasztói árakban.

A megoldás szerinte az, hogy a növekedést felpörgessék, minél több céget csábítsanak az országba, és növeljék a termelékenységet, reményei szerint ha a cégeknek jól megy, akkor nőhetnek a fizetések és az általános jólét.

Az eddigi intézkedései is ebbe az irányba mutatnak. 2017 óta csökkentek a vállalatok adóterhei, a gazdagokat jobban sújtó jövedelemadó már csak az ingatlantulajdonra vonatkozik, és Macron óvatosan, de megpróbált a cégvezetőknek egy kicsit több mozgásteret adni a franciáknál hagyományosan erős szakszervezetekkel szemben. Eközben arra azért figyelt, hogy leüljön tárgyalni az érdekképviseletekkel, és bejött a számítása:

a legtöbb francia életkörülményei valóban javultak.

Csakhogy az államadósság továbbra is nagy, és nem látszik csökkenni, ezért lesz izgalmas kérdés, mit fog lépni most, hogy a népszerűség miatt többet nem kell aggódnia: az még fontos neki, hogy a pártja jól szerepeljen a júniusi parlamenti választáson, utána azonban egyrészt előtte egy egész ciklus, ráadásul ő maga a 2027-es elnökválasztáson már nem indulhat el két ciklus után.

A választások másnapján megjelent A La Montagne regionális újság címlapján az olvasható, hogy még minden hátra van

Adrien Fillon / Hans Lucas / AFP

Tényleg a gazdagok elnöke?

Az Institut des politiques publiques (IPP) 2021 végén készítette el Macron addigi négy és fél elnöki évének gazdasági értékelését. Az eredmény látványos: a vagyon és az életszínvonal más mutatói alapján messze legjobban a társadalom leggazdagabb 1 százaléka járt, míg a legszegényebb 5 százalék életkörülményei romlottak.

Bonyolítja viszont az eredmények értékelését azt, hogy a legszegényebb 5 százaléknál csak egy kicsivel jobban élők – a legalsó jövedelmi ötöd többi tagja – a Macron-éra addigi második legnagyobb nyertese a számok alapján, és az alsó középosztály is jobban él, mint öt éve. Ennek a fő oka a saját lakás után fizetett adó fokozatos kivezetése. Az IPP úgy számol, hogy akinél az egy főre jutó havi jövedelem 1500 euró, így már épphogy nem a legszegényebb, csak a második legszegényebb ötödbe tartozik, havonta 250 euróval többet tud elkölteni, mint 2017-ben, a középső ötöd tetején pedig, 2600 eurós jövedelem mellett 550 euróval nőtt a havonta elkölthető összeg. Más kérdés, hogy mint az a részletes adatokból kiderül, az életkörülmények javulását a középosztályban nem sikerült Macronnak szavazatokra átváltania az első fordulóban.

Tüntető a párizsi Place de la Republique téren Emmanuel Macron portréjával 2020. január 9-én tartott tüntetésen. A plakáton olvasható üzenet: 2017. május 14., a monarchia helyreállítása

AFP

Jöttek a nyugdíjasok, és megmentették Macront

Az Ifop készített egy kutatást még a választás első fordulójának napján, amikor nem csak Marine Le Pennel, hanem az összes többi jelölttel is össze lehetett hasonlítani Macron támogatottságát a különböző társadalmi csoportokra lebontva. A fő tanulságok a következők:

• A 25 éven alattiaknál a baloldali Jean-Luc Mélenchon tarolt, a 25–34 év közöttieknél is ő volt a legnépszerűbb, sőt, ha a 18–64 év közötti szavazókon múlt volna, Le Pen és Mélenchon jutott volna be a második fordulóba. A 65 év fölöttieknél azonban Macron több szavazatot szerzett egyedül, mint a két erős riválisa együtt.
• Az érettségi nélküliek között Le Pen volt messze a legerősebb (36 százalékot szerzett, míg Macron csak 23-at, Mélenchon 19-et), az érettségizettek körében mindhárom erős jelölt 25-25 százalékot kapott, a diplomásoknál viszont Macron 32, Mélenchon 22, Le Pen csak 14 százalékot szerzett az első fordulóban.
• A havonta 2500 euró feletti jövedelemmel rendelkezők körében Macron 43, Le Pen 12, Mélenchon pedig 14 százalékot szerzett az első körben, az 1900-2500 euró közötti jövedelműeknél is több szavazatot kapott Macron, mint a két ellenfele együtt, a középosztály alsóbb felében már döntetlen közeli az állás, a legszegényebbeknél, havi 900 euró alatt viszont Macron 15, Le Pen 26, Mélenchon pedig 34 százalékot kapott.

Megélhetési költségek, üzemanyagárak

Azért különösen fontos ez, mert 2018-ban épp az üzemanyagadó tervezett emelése miatt indult meg a sárgamellényesek tüntetéssorozata. Abból visszakozott a kormány, és azóta is óvatos. Beavatkozások így is vannak, ezek közül a leglátványosabb az, hogy az idei fűtési szezonban 12,6 százalékosnál nagyobb gázáremelést nem engedtek, az áram ára legfeljebb 4 százalékkal nőhetett, azok a háztartások pedig, amelyek a jövedelmük legalább tizedét a rezsire költik, már évek óta pénzbeli támogatást kapnak a számlák kifizetéséhez, idén ez jövedelemtől és a háztartás létszámától függően 48 és 277 euró közötti összeg volt.

Az infláció így is nő, márciusban már 5,1 százalékos volt, ekkora áremelkedést rég nem láttak a franciák. Persze minden relatív, ez is az EU második legalacsonyabb inflációja volt abban a hónapban.

AFP

Ahol visszakozni kellett

Macron egyik legtöbb vitát kiváltó javaslata az volt, hogy a nyugdíjkorhatárt a mostani 62 évről 2030-ra fokozatosan 65 évre emeljék fel. Az indoklás egyértelmű volt: ahogy sok más helyen, úgy Franciaországban is elöregszik a társadalom, egyre kevésbé tartható a nyugdíjkassza egyensúlya.

Először 2019-ben próbálkozott meg ezzel, de akkor az ország 1945 utáni leghosszabb közlekedési sztrájkjának hatására visszakozott. Most újra előhozta az ötletet, de napokkal a választás második fordulója előtt már azt mondta, megállhat a reform 64 évnél.

Kiszúrt az oltásellenesekkel

Sokan azt mondták, Macron végzetes kommunikációs hibát vétett akkor, amikor idén januárban a La Parisiennek azt mondta, nagyon ki akar szúrni az oltásellenesekkel. Az ellenzék szerint felelőtlenség volt így beszélnie, de a saját szimpatizánsai is aggódtak, nem volt-e túlzás ez a kijelentés. És úgy néz ki, Macronnak bejött a számítása, amikor áttolta a lezárások miatti felelősséget a kormányról arra a 20 százalékos kisebbségre, akik elutasították az oltást.

Az Ifop a választás második fordulójának napján is készített egy kutatást, egyebek mellett arról is kérdezték a szavazáson résztvevőket, milyen témák és szakpolitikák alapján döntötték el, kire fognak szavazni. Mind közül az egészségügy helyzetét mondták a legtöbben, Macron szavazóinak kétharmada azt mondta, az egészségügyben mutatott teljesítménye miatt is adott újabb ötévnyi esélyt az elnöknek.

A számok azt mutatják, hogy az első hullámban még nem, azóta viszont sikeres volt a járványkezelés. Az egymillió főre jutó halálesetek napi száma a második hullám legrosszabb napjaiban 9,2, a harmadik hullám alatt már csak 5,2, a negyedik hullámban 5,1 volt hétnapos mozgóátlagban – összehasonlításképp: Magyarországon ez a három mutató 18,3, 27,9, illetve 19,8 volt ekkoriban.