Panelprolikból a rendszerváltás vesztesei vagy elégedett lakók? Így változott a lakótelepi identitás ötven év alatt
A városi lakosság jelentős része lakott már több-kevesebb ideig lakótelepeken, de legalábbis mindenkinek van minimum egy olyan ismerőse, aki élt már panelban. Véleménye is van mindenkinek a panelról, azonban a közhiedelemmel ellentétben a szociológiai kutatások kedvezőbb képet mutatnak a megítélésükről. A debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ 2019-es PANEL kiállítása a régió városképi arculatát máig meghatározó panel technológiával épült lakótelepeit kutatta, többek között azt a kérdést feszegetve, hogy létezik-e panelidentitás? A kiállítás kurátorával, Süli-Zakar Szabolccsal beszélgettünk.
„A panellakás vált a rendszerváltás vesztesévé”
A paneltelepek előregyártott elemeivel a 20. századi Kelet-Közép-Európa egyik legégetőbb problémáját, a lakáskrízist igyekeztek megoldani. Hazánkban Dunaújvárosban, 1959-ben jelent meg az első paneltömb kísérleti jelleggel, kezdetben elsősorban Budapesten, majd a 70-es évektől országszerte jelentek meg panelok. Mára a lakosság közel egyötöde lakik lakótelepeken, közel 800 ezer lakásban.
A panelok megítélése a rendszerváltás után volt a leginkább negatív, ami több összetevővel magyarázható: „ami az ingatlanokat illeti, a panellakás vált a rendszerváltás vesztesévé.” Ennek oka, hogy „a rendszerváltás korában a panelokban ragadt népesség a lakásokra a mobilitásukat megakadályozó mentális blokként gondolt. Számukra a rendszerváltás traumája, és egzisztenciális bizonytalanságuk miatt a lakótelep szociális csapdává vált.”
„A rendszerváltás korában egy jobb módú család lehetőségei szerint kiköltözött a lakótelepről, például egy családi házba, és a helyére szegényebb családok költöztek be.” Ennek eredményeképpen a lakótelepeken lévők inkább elszegényedtek, a 90-es évek elemzései szerint lakótelepek státusza folyamatosan lejjebb csúszott, az újonnan épült ingatlanok csökkentették a korábban épültek népszerűségét, a lakótelepek megítélése romlott.
A panelok megítélésében jelentős változás következett be
A 2010-es évek újabb változást hoztak: „megjelent az a generáció, amelyik már nem kötötte a paneltelepeket a Kádár-rendszerhez, nem fűződött negatív konnotációja a panelhoz, sokkal inkább úgy tekintett rá, mint egy lakóegységre, ahol van megfelelő infrastruktúra, szolgáltatások, ahonnan egyszerűen elérhető a belváros, szervezett közlekedési csatornákon keresztül, emiatt hirtelen nőtt a népszerűsége és az ára is.”
A panellakások ára 2013-ban - az általános ingatlanpiachoz hasonlóan - volt a mélyponton, onnantól kezdve egy határozott erős emelkedést tapasztaltak, és „2016-tól kezdve látszott, hogy a panelok megítélésében jelentős változás lesz, ami nem csak az árban mutatkozik meg.”
Az ingatlan piaci helyzetét döntően a társadalmi státusz határozza meg
Elmondhatjuk azt, hogy a lakótelepek státuszát három nagy fogalmi kör, tényező határozza meg:
- a lakótelep városszerkezeti helye, építészeti, fizikai paraméterei;
- társadalmi összetétele;
- a lakótelep ingatlanpiacon elfoglalt helye.
„Ezek kölcsönhatásban állnak egymással, azonban az elmúlt évtizedekben végzett szociológiai és földrajzi kutatások egyértelműen azt mutatták, hogy az ingatlan piaci helyzetét döntően a társadalmi státusz határozza meg” – tette hozzá Süli-Zakar Szabolcs.
Az ott lakók szerint nem is olyan rossz a panelben élni
Több tényezőtől függ az ott lakók megítélése a paneltelepekről: „Összességében a lakók költözési kedve nem olyan magas, mint ahogy azt a közhangulat elvárná” – vonta le Süli-Zakar Szabolcs a Debreceni Egyetem szociológia tanszékével együttműködve készített kutatás tanulságait. A kutatás keretében Debrecen 4 legnagyobb paneltelepének lakóit kérdezték a telepek megítéléséről. Az itt élők „túlnyomó többsége szeret a lakótelepen élni, és elégedettek a panellét kínálta keretekkel.”
Sok mindentől függ, hogy egy panelos lakótelep összképében milyen: ez országonként és városonként is nagyon sokban különbözhet, de például Budapesten belül is teljesen más lehet egy 8. kerületi és egy gazdagréti paneltelepen lakó megítélése a lakóhelyéről. Az elhelyezkedés mellett számít a házcsoport állapota, például az, hogy mennyire felújított, milyen hőközpontra van rákötve. Az is befolyásolja a megítélést, milyen a paneltelep infrastrukturális ellátottsága, vagyis milyenek a szolgáltatások, hány bolt, iskola, egészségügyi intézmény van a környéken. „Mára a paneltelepek fő csábereje az, hogy ezek rendkívül jól megközelíthető és jó adottságokkal rendelkező lakóegységek.”
Sőt, nem egy példa volt arra, hogy a beköltözők véleménye egészen szélsőségesen megváltozott: „egy rurális környezetből panelba költöző személy, aki korábban lenézte a paneleket, és „kaptárnak” hívta azokat, már 10 éve lakik a telepen és olyannyira megváltozott a véleménye, hogy bocsánatot kért az előítéletei miatt. A rendezett környezet és az infrastrukturális ellátottság miatt praktikusnak látja a lakótelepet .”
Ráadásul azért sem lehet általános következtetéseket levonni, mert egyes házcsoportok is nagyon különbözhetnek: „az újabb panelek úgy épülnek fel, hogy a zárt folyosókon 3-4 lakás van emeletenként, ők már egy mikroközösséget alkothatnak, az itteni viszony nagyban befolyásolja azt, hogy mennyire jó itt élni.”
Kik élnek ma panelekben?
Süli-Zakar Szabolcs elmondta, a lakótelepek társadalmi összetétele rendkívül heterogén. Többek közt sok fiatal pályakezdő lakik a telepeken, akiknek a városi élethez megfelelő ez a lakóegység. Azoknak is kedvez például, akik nem feltétlenül szeretnének kertészkedni, de ha mégis, akkor a közösségi kertek kielégítik az igényüket.
„Általánosságban elmondható, hogy az itt élők számára fontos a „közösség”, vagyis az embereknek lehetőségük van a lakóépületekben élőkkel kapcsolatba lépniük.” Erre ráerősített a hálózat korszakának megerősödése: a lakóegységek egyszerű bázist adnak ehhez, emellett a fiatalok számára a panel funkcionálisan és sok szempontból hasznos élettér.
A fiatalok megjelenése mellett tendencia, hogy egyre több idős ember költözik vissza a lakótelepekre, ugyanis „rádöbbennek például az özvegyek, hogy egyedül nem bírják fenntartani a családi házaikat, így inkább visszaköltöznek a lakótelepre egy-egy kompakt lakásba, amivel kevesebb a gond, könnyebb üzemben tartani, takarítani, ezzel párhuzamosan egy közösségbe kerültek vissza, ahol sok hasonló korú embert találnak.”
Létezik-e panelidentitás?
A társadalomtudományok szerint a lakó és a lakótér kölcsönösen hatással vannak egymásra, ez a hatás oda-vissza zajlik: meghatározza az embert az, hogy hol lakik, de a helyet is formálja a közösség. „A kádárista rendszernek azért volt szimpatikus a paneltelepépítés, mert a heterogén társadalmi réteget lehetett uniformizálni, bekényszeríteni egy olyan lakótérbe, ami a társadalmi kiegyenlítődést segítette, vagyis könnyebben lehetett az itt lakókat befolyásolni.” Az internet, a hálózat korában ez a már nem igaz, nem lehet annyira hatásosan befolyásolni a lakókat.
A kelet-európai blokkot összekötik a múlt század monumentális panelépítkezései: „közös kapcsot jelent a panel azon lengyel, szlovák, cseh polgároknak, akik laktak már benne”. A paneltelepek megítélése azonban nem egységes Európa-szerte: „amíg Nyugat-Európában a klasszikus lakótelepek valóban a legszegényebb szegregáltabb népességcsoportnak adtak otthont, a hazai panelokba a társadalom széles spektruma költözött be.” Az sem volt mindegy, hogy ki melyik panelbe költözött, hiszen a magyarországi panelok esetében is változott a komfort, eltért többek közt a belmagasság, a nagy szoba mérete.
A paneltelepek a művészeket is inspirálták
A gombamód emelkedő paneltelepeket az értelmiségiek sem hagyták szó nélkül, Nagy László az Élet és Irodalomban megjelent írásában például így utalt a panelokra:
Bauhaus-betonbanya tojta tele ivadékaival hazánkat.
Egyesek szerint az építmények szörnyűségesek voltak - ennek adott az író is hangot a 70-es években a „Tulipán-vita” keretében. A vita fő kérdése az volt, hogy a panelépítészet hogyan egyeztethető össze a magyar, illetve nemzeti jelleggel: az öt- vagy tízemeletes házak sivárságát bizonyos rendszerben színes panelek alkalmazásával, vagy tulipános díszítéssel próbálták enyhíteni (hasonlóan a későbbi győri „papagájházakhoz” és a pécsi „pizsamaházakhoz”).
Az évek során a panel a filmiparban is megjelent, és megítélése itt is változott. A 70-es években még a panel és a film fogalma szorosan összekapcsolódott,„ebben az időszakban a panel a reményvesztettség szimbólumaként jelenik meg, s a beszorulás, a kényszerűség érzete még fokozódik is a 80-as évek elején.”Sokak számára a panelről kialakított képet még évtizedek múltán is a 80-as évek végi Szomszédok sorozat befolyásolja a leginkább.
Máig kifejezetten foglalkoztatja a művészeket a panel, csak a 2019-es PANEL kiállításon több mint 200 hazai és külföldi művészek által alkotott művet állítottak ki. Többek közt ilyen Andreas Fogarasi velencei biennálén debütált, és Arany Oroszlán díjat nyert „Kultur und Freizeit” című videóinstallációi amiken azt láthatjuk, hogy milyenek a házgyári lakótelep lakóinak kulturális szokásai, s milyen volt a kultúra és a szervezett szórakozás a lakótelepeken.
Másik két német fotográfus, Susanne Hopf és Natalja Meier „Panel-Privát” című fotósorozatukban egy egykori kelet-német bérház 60 nagyszobáját fényképezték le, bemutatva azt, hogy egy uniformizált környezetet miként rendezhetünk be különféle ízlés szerint, tehetünk egyedivé.
A népi hagyomány és a lakótelepi jelen összeütközését vizsgálta Korniss Péter fotósorozatában, ahol jelmezezbe öltözött betlehemesek bukkannak fel jelenésszerűen a lakótelepi környezetben, és a cseh Tomáš Džadoň pedig egy kassai lakótelepi ház tetejére helyezett el – mementóként – egy tipikus falusi épületet.
A lengyel Bartosz Mucha installációjában a legkisebb lengyel lakás egy az egyes méretének alaprajzát mintázta acélcsövekből, életnagyságúvá téve a tervrajzot, élére állítva mutat rá a legkisebb lakás méretének abszurdságára. Míg Julita Wójcik (Pl) hihetetlenül intim horgolt lakótelepei szomorúak és legyőzöttnek tűnnek, saját súlyuk alatt rogynak be finoman, unalmas, bézs és barna színű történeteik a lengyelországi Zarnowiecban épített előregyártott betonlakásokat mutatják be.
A francia videóművész, Cyprien Gaillard Desniansky Raionja Párizs, Szentpétervár, Belgrád és Kijev külvárosában készített videók montázsa, amely három részből áll: a rivális bandák közötti csatából, a meaux-i épületek bontásából és az egyik kijevi lakótelep feletti légifelvételekből. A csatázó lovagokra vagy a Stonehenge kör alakjára vonatkozó nagyszabású utalásokkal ezek a töredékek építészeti összefüggésükkel, a kommunizmus bukott utópiáját vagy a háború utáni újjáépítés eszményeit idézik elő.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
