Taps kísérte hétfőn reggel Palermóban egy rendőrkonvoj elhaladását. Szicília fővárosának eső áztatta utcáin a taps azoknak a csendőröknek, nyomozóknak, a maffiaellenes osztag tagjainak szólt, akik harminc év bujkálás után kézre kerítették a Cosa Nostra leghíresebb vezérét, Matteo Messina Denarót. A bűnözőt egy palermói magánklinikán fogták el, ahol a hírek szerint kemoterápiás kezelést kapott – ez az információ és az elfogásáról készült videó pedig máris jóval több, mint amit az elmúlt harminc évéről tudunk.

Matteo 1962-ben gyakorlatilag beleszületett a maffiába: apja, Francesco Messina Denaro, ismertebb nevén Don Ciccio a Cosa Nostra nagyhatalmú főnöke volt Castelvetranóban, Messina pedig továbbvitte a családi vállalkozást.

Apja 1998-as halála után megörökölte a helyi maffiafőnöki titulusát is, az ellenőrzése alatt tartott terület aztán három évvel később, a szomszéd főnök letartóztatása után tovább nőtt: ekkor már csaknem 900 embernek parancsolt, és húsz maffiacsaládot egyesített a környező járásban, Trapaniban, neve később már a Cosa Nostra vezetőjeként is felmerült.

A kiterjedt földterülettel rendelkező Messina Denaro-család önmagában kellő jövedelmet biztosított volna a számára, de aktív szereplője volt a nemzetközi drogkereskedelemnek, a pénzbehajtásnak, illegális bevételeit pedig számos legális vállalkozással – például egy szupermarketláncban megszerzett részesedéssel – igyekezett tisztára mosni. Elfogásával így a maffia fénykorának utolsó nagyfőnöke került rendőrkézre, aki sok titkot tudhat arról, hogyan is tartották markukban Olaszországot a bűnszervezetek a nyolcvanas-kilencvenes években, és hogyan váltak a legjövedelmezőbb üzleti vállalkozássá.

Messina Denaro sikerének megértéséhez azonban meg kell ismernünk a maffia felemelkedésének történetét is.

Állam az állam helyett

A maffia mindig igyekezett állam lenni az állam helyett – nem véletlen, hogy a szicíliai Cosa Nostra vagy a calabriai ’Ndragheta az elmaradottabb, alapvetően nagybirtokokra és nincstelenekre alapuló déli régiókban tudott felvirágozni. A kezdetekben, vagyis a 19. század első felében maguk a földesurak kérték a bűnözők segítségét az elnyomott jobbágyokkal, napszámosokkal szemben a feudális rendszer fenntartása érdekében – ezekből a csapatokból alakulhattak ki később a maffiák, amelyek egyre kiterjedtebb módon vonták ellenőrzésük alá az egyesült Olaszország déli területeinek működését.

A hatalom és a maffia összefonódása később az elnyomottakat képviselő kommunisták elleni harcban öröklődött át – ennek látványos formája volt, hogy a II. világháború után már fontos pozíciókat nyertek el (akár választáson) a maffia tagjai, ami hozzásegítette a bűnszervezetet még fontosabb megbízásokhoz.

A nyolcvanas évekre ez a rendszer már a teljes olasz politikai elitet beszippantotta, a nagyberuházások tendereit – jelentősen túlárazva – gyakorlatilag csak a bűnszervezetekhez köthető vállalkozásokat nyerték el. Jóval később derült fény arra, Silvio Berlusconi még politikai karrierje előtt jelentős kenőpénzt fizetett Bettino Craxi kormányfőnek, sőt, az a gyanú is időről időre újra felbukkan, hogy a milánói üzletember annak idején a Cosa Nostra segítségével építette fel médiabirodalmát. De gyanúba keveredett egy másik kormányfő, a kereszténydemokrata Giulio Andreotti is, aki 1992 nyaráig hétszer is vezette az olasz minisztertanácsot.

Amikor azonban 1992 februárjában az Olasz Szocialista Párt egyik képviselője lebukott, amint kenőpénzt igyekezett megszerezni egy vállalkozótól, különleges ügyészi szervezet felállításával kiterjedt nyomozás indult el a maffia ellen. A nyomozás első politikai áldozata Bettino Craxi lett (a szocialista politikus később Tunéziába menekült az igazságszolgáltatás elől), de a hagyományos pártok egytől egyig leszerepeltek a két hónappal később rendezett parlamenti választásokon, a következő időszakban pedig politikusok, bírók, üzletemberek lettek öngyilkosok vagy kerültek a nyomozás fókuszába. (Andreottit végül felmentették „az évszázad perében”, Berlusconinak pedig egy munkatársára tudták rábizonyítani azt, hogy együttműködött a maffiával.)

Úgy tűnhetett, egy velejéig romlott rendszer megtisztulása indult el, a maffia elleni harc azonban jóval több áldozatot hozott ekkor, mint amennyi hasznot hajtott a társadalom számára. Az egész világot sokkolta 1992 májusában a „Tiszta kezek” ügyészcsoportot vezető, a nyolcvanas évek óta a maffia elleni harc jelképévé vált Giovanni Falcone elleni merénylet: a bírót, feleségét és testőreit szállító autókat a Palermo felé vezető országúton, egy tonna trotillal robbantották fel. Ez azonban csak a kezdet volt: néhány héttel később a palermói születésű Falcone barátja és munkatársa, Paolo Borsellino lett gyilkosság áldozata, a következő egy-két évben pedig merényletek és merényletkísérletetk követték egymást Olaszország-szerte.

Nyílt háborúban

A támadások új szintre emelték a maffia működését: bár Szicíliában már a nyolcvanas években is hajtottak végre merényleteket – egy ilyen gyilkosság áldozata lett Sergio Mattarella olasz államfő testvére, Piersanti Mattarella akkor szicíliai kormányzó is –, 1992 volt az az év, amikor a hatalom behálózása után az (új) hatalommal szembeni nyílt háborút indítottak el.

Ennek a háborúnak volt az egyik kulcsfigurája Matteo Messina Denaro, aki hűen hajtotta végre az akkori vezér, Totò Riina utasításait. A Corleone klán kíméletlenségéről ismert vezetője Don Ciccióval ápolt baráti viszonyt, fiát pedig a pártfogoltjának tartották.

Ebben része lehetett annak, hogy a fiú nem érte be az üzleteléssel: a vele egy évben született olasz képregényhős után a Diabolik (ördögi) gúnynévvel illetett Matteo 18 éves korában már gyilkolt, hírnevét pedig 1992-ben alapozta meg, amikor meggyilkolt egy rivális maffiavezért, Vincenzo Milazzót, majd megfojtotta terhes barátnőjét.

Összesen ötven ember életét olthatta ki, ahogy fogalmazott egyszer:

egymagam megtöltöttem egy temetőt.

A hatóságok az ebben az időszakban elkövetett merényletekért is felelőssé teszik, és egyike volt annak az öt embernek, aki 1993-ban elrabolta, kétévnyi kínzás után pedig megfojtotta, majd savban feloldotta egy „pentito” vagyis elfogása után valló maffiózó, Santino di Matteo fiát.

Elfogatóparancsot 1993 júniusában adtak ki ellene, 2002 májusában távollétében ítélték életfogytiglani börtönre a merényletsorozatban betöltött szerepéért, tíz évvel később pedig Giuseppe di Matteo meggyilkolása miatt.

A rejtőzködő playboy

Az ellene kiadott elfogatóparancs után sem adta fel fényűző életmódját, igazi playboyként írták le, aki nemcsak Porschékra és Rolexekre költötte a pénzét, de állítólag egy törvénytelen gyereknek is az apja, lányával pedig soha nem találkozott – mindez szokatlan a hagyományos családi értékeket szem előtt tartó maffiában.

És jó ideig akadályok nélkül tudta hatalmát és vagyonát növelni. A kilencvenes évektől egyike volt azoknak a fiatal főnököknek, akik a szicíliai maffia, a Cosa Nostra akkori vezére, Bernardo Provenzano jóváhagyása nélkül igyekeztek döntéseket hozni a szervezet élén. Provenzano 2006-os letartóztatása után már lehetséges utódjaként emlegették, a hírekben azonban inkább arról lehetett olvasni, hogy üzletfelei közül éppen melyik került rács mögé, vagy melyiknek foglalták le cégeit, ingatlanjait vagy épp autóit. Mindez 2010 környékén több milliárd euróval csapolhatta meg Messina Denaro vagyonát. 2017-ben az 1993 óta börtönben levő Toto Riina halála élesztette fel azokat a híreszteléseket, hogy Messina Denaro válhat a Cosa Nostra vezetőjévé – ennek ellentmondanak azok a hírek, amelyek szerint a szervezet ma már nem egy teljhatalmú vezető irányítása alatt működik, az azonban világos: Messina Denaro máig a legbefolyásosabb vezetője a Cosa Nostrának.

Arctalanul

Az ellene folyó nyomozást nagyban nehezítette, hogy néhány, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján készült hivatalos fotón kívül soha nem készült róla használható fénykép. Az egyetlen kivétel egy 2009-es, 2021 őszén nyilvánosságra hozott videofelvétel, amely egy mozgó dzsipet mutat, ennek egyik utasa lehetett Denaro.

Ekkor tettek közzé egy 1993-as hangfelvételt is – ebből lehet következtetni arra, milyen is lehet a maffiavezér hangja.

A hatóságok mesterséges intelligencia segítségével igyekeztek rekonstruálni, hogy nézhet ki most a maffiavezér. Állítólag az elmúlt évtizedekben több plasztikai műtéttel igyekezett megváltoztatni a külsejét és ujjbegyeiről is eltüntette ujjlenyomatát. A nyomozásban mindenesetre jó eséllyel többet segített az, hogy környezetéből több mint száz ember került rendőrkézre, az utóbbi években közeli rokonait is letartóztatták. Sőt, több ember csuklóján kattant bilincs, mert Messina Denarónak hitték – másfél éve egy liverpooli férfit Hágában vettek őrizetbe ezzel a gyanúval, csak hogy nem sokkal később kénytelenek legyenek elengedni.

Holléte azonban mostanáig rejtély maradt, azt sem lehet biztosan tudni, hogy valóban bejárta-e a világot vagy valóban el sem hagyta szülővárosát – mindkettőt állították a nyomozás során kihallgatott személyek. A rejtőzés, de még inkább a pénzek tisztára mosása ma már alapeleme a maffia működésének, felváltva a nyílt, ennek megfelelően sokkal kockázatosabb támadásokat is. Messina Denarónak mostanáig csak az arcát nem ismertük, a maffia működéséről azonban még kevesebbet tudunk, mint a nyolcvanas évek kenőpénzes időszakában.

A most elfogott, idősödő és beteg maffiavezér mindkét időszakról többet tudhat bárkinél – a kérdés az lesz, vall-e bármiről, vagy titkaival megtölt egy másik temetőt.