Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Digitális szakadék peremén imbolyognak a magyar gazdák. Műholdakra, drónokra és a legmodernebb technológiára kell átváltania a teljes magyar agráriumnak és élelmiszeriparnak, különben még többet veszít a versenyképességéből – ez pedig még magasabb árakat is jelent a fogyasztóknak. Támogatás van, tudás van, a kérdés, hogy ezzel a milliárdos forgalmat bonyolító cégek tudnak csak élni, vagy sikerül felzárkóztatni a kisebb piaci súllyal bíró gazdaságokat is.
A magyarok nem akarnak dolgozni.
A gombatermesztéssel és -forgalmazással foglalkozó Bio-Fungi vezetője a hazai mezőgazdaság egyik alapvető problémáját fogalmazta meg így: Mutsy Árpád, a kft. alapító-tulajdonosa növekedésük akadályát látja a munkaerőhiányban. És egyből magyarázatot arra, hogy a cég ócsai telepén ottjártunkkor miért meglepően sok délkelet-ázsiai dolgozó készíti elő szállításra a cég termékeit: termeszthető étkezési gombákat, gombaalapanyagokat és komposztokat.
Mutsy ezzel kapcsolatban annyit árult el, hogy egy szerencsés véletlen folyamán lett lehetőségük munkaerő toborzására Bangkokban, Thaiföldön – azóta pedig kiderült, a régióban könnyen tudnak munkásokat találni, akiknek aztán Magyarországon szállást is biztosítanak.
A Bio-Fungi ócsai telepén 12 864 négyzetméteres és 12 550 négyzetméteres termesztőfelületű felszíni gombatermesztő házban nőnek a csiperkék. A laskagombákat 12 termesztősátorban nevelik. Másik fő tevékenységük a komposztgyártás, itt a mezőgazdasági hulladékokat tudatosan szelektív táptalajjá alakítják.
A cég történetét ebben a cikkünkben mutattuk be:
A multikkal is megvívott a magyar gombás, aki nagyban játszott és bejött neki
Bár a magyarok nem eszik a gombát, a csiperke, a laska és a komposztgyártás több mint kilencmilliárd forintos éves nettó árbevételt hozott az év agráremberének megválasztott Mutsy Árpád cégeinek. Mutsy Árpád szerint kicsiben nem lehet elkezdeni: legalább 1-1,5 millió eurós gombafarmmal érdemes elindulni. Pedig egy négyzetméter termőfelület kialakításakor a bekerülési költség 500-550 euró.
Olcsó, könnyen kezelhető, mégis van mit fejleszteni rajta
A gomba aránylag olcsó élelmiszeripari termék, mivel rendkívül gyorsan nő, a Bio-Fungi pedig fennállása 31 éve alatt több bel- és külföldi piacot is ellát már vele – bevétele csaknem kétharmada származik exportból. Ezekre a helyekre a gombát a Budapesthez közeli Ócsán található telepéről akár órákon belül el tudja juttatni. A szállítás előkészítéséhez ráadásul a leszedés után mindössze hűtésre van szükség, több mezőgazdasági termékkel szemben a gomba más vegyi kezelésre nem szorul, hogy megőrizze állagát, amíg a boltba ér.
A Bio-Fungi is azt a maréknyi fajtát árulja gombából, amelyek amúgy a hazai kiskereskedelemben elérhető, pedig még a termeszthető gombákból is több létezik Magyarországon. Mutsy szavaiból az szűrhető le, hogy ez alapvetően keresleti kérdés: a csiperke jó mindenre, a laska is semleges, miközben több év munkája volt, hogy a karakteresebb ízű shitaakéval piacot szerezzenek, amit még most is az ázsiai közösség kedvel inkább. A kereslet szűkösségére az is magyarázat, hogy magyarok átlagosan mindössze másfél kiló gombát esznek évente, míg Európában 3-4 kiló fogy.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a cég ne fejlesztene folyamatosan: igyekszik például az ideális termesztőközeget kifejleszteni gombái számára, legyen szó a csiperke komposztjáról, a laskához felhasznált, hőkezeléssel sterilizálható szalmáról vagy az ínyencségnek számító ördögszekér laska „talajáról”, amelynek összetételét titokként őrzik.
A vállalat Kanadáig ment, hogy a mostani működését robotizálja, automatizálja, többek között azért, hogy kiváltsa a nehezen megnyerhető munkaerőt. Mutsy azonban kiemelte, most még nagy szükség van az emberre ebben az ágazatban. Meg kell tudni ítélni a gomba érettségét, kell a kézügyesség a szedéshez is, a kísérleti robotok pedig még lassúak egy ilyen szintű üzemhez, de abban ő is biztos, hogy a váltás, a precíziós szintlépés náluk meg fog történni néhány éven belül.
Példát mutathat a mezőgazdaságnak a gombatermesztés
A precízió és a digitális áttérés azonban nem csak a gombaágazat számára jelenthet ugrást: anélkül nagy bajok várnak a hazai mezőgazdaságra, és ez nemcsak a munkaerőhiány gondját jelenti, de azt is, hogy mindenki nyakán ott marad a kirívóan drága élelmiszer súlya.
A mezőgazdaság jó ideje problémát jelent nagyobb léptékben is a magyar gazdaságnak. Ha az időjárási körülmények jól alakulnak, akkor a szektor nagyot dob az összterméken, de ha egy olyan aszályos év adódik, mint a tavalyi, és a termelők nem rendelkeznek a kellő öntözési technológiával, akkor ugyanannyi ki is esik.
Mindez pedig nemcsak a terméshozamokban jelenik meg, de az árakban is. Török Lajos, az Equilor befektetési cég vezető elemzője úgy véli, hogy
a hazai termelés alacsony hatékonysága önmagában legalább 3 százalékos differenciát hoz a kiugró – decemberben 24,5 százalékos – magyar inflációban más országokkal összevetve.
Ezt erősíti, hogy a 24,5 százalékos adatot jelentős mértékben tolta meg az élelmiszerek éves szinten csaknem 50 százalékos drágulása, amit csak részben magyaráz a forint gyengülése, hiszen jórészt hazai alapanyagokról van szó.
Nem informatikusok kellenek
Ezeket a problémákat a nagy gazdálkodók már felismerték, az átállás az adat alapú gazdálkodásra több fiatalt is elkezdett vonzani, pedig a generációváltás hagyományosan problematikus kérdés, nem csak a mezőgazdaságban. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Bio-Funghinál tartott sajtóbeszélgetésen strukturális változások szükségességéről beszélt. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának elnöke pedig kiemelte:
nem az a feladat, hogy a gazdálkodókból informatikusokat és adatelemzőket teremtsenek,
de a kormányzatnak és a kamarának kell olyan tudásanyagot összeállítani, amit az iparágnak ezt a területét kevésbé ismerő gazda is fel tud használni.
Mindez azért is fontos, mert az átalakuló uniós agrárpolitikában a pályázati rendszerben is kellenek majd olyan adatok, amit például egy drónnal, több éven keresztül lehet begyűjteni egy művelt területről, és műholdas adatszerzési lehetőségekhez is érdemes már nekiindulni, mert van ilyen a piacon. A folyamat beindult, egyre nagyobb arányú az üvegházakban termelt élelmiszer, a modernizált állattartás, azt azonban Mártonffy is elismerte, hogy ez a látványos átalakulás nehezen fog a mezőgazdaság minden szintjére egyhamar eljutni.
Amikor mindenki nyer: így lesz a 21. században tyúkból tojás, magból búza
Egyelőre megállíthatatlanul nő a világ népessége, emelkedik az életszínvonal, közben pedig - a klímaváltozás miatt - egyre több és nagyobb veszély fenyegeti a mezőgazdasági terményeket, egyebek mellet az egyik legfontosabbat, a búzát is. A növekvő igények kiszolgálására és a termést veszélyeztető kihívásokra is van válasz, amit úgy hívnak, precíziós termelés.
A precíziós gazdálkodás és a digitalizáció szerepére február elején egy konferencián is igyekeznek felhívni a figyelmet – ahogy arra is, az új technológiák alkalmazása jóval többet jelenthet, mint például a drónos permetezés.
A Bio-Funghinál például azt, hogy az ócsai telep egyes egységeit már gépes megfigyeléssel és vezérléssel üzemeltetik, így távolról is lehet figyelni a hőmérsékletet vagy a páratartalmat. Ha esetleg probléma lenne, ezeket a berendezéseket a helyszínen kézzel is lehet kezelni. A cég saját pályázatában pedig egy új, futószalagnak tűnő újítást vezetne be, amikor a gombasor megy a szedő dolgozók keze alá, míg jelenleg ez még fordítva van.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.