Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyetlen darabot sem sikerült azóta eladni belőlük.
Évekig tartó pereskedést követően a Transparency International végre megkapta a Belügyminisztériumtól azokat az iratokat, amelyek igazolják, hogy a kormány által 2020-ban több mint 300 milliárd forintért vételezett 17 ezer lélegeztetőgépből azóta sem sikerült értékesíteni egy darabot sem, lényegében raktárakban porosodnak a megvásárlásuk óta.
A szervezet közleményében arról is beszámolt, hogy a lélegeztetőgépek jövője sem túl rózsás ebből a szempontból, mivel az egészségügyi készletekért felelős kormányszerv, a BM alá tartozó Országos Kórházi Főigazgatóság később sem tervezi egyetlen lélegeztetőkészülék értékesítését sem.
Mint korábban mi is megírtuk, a lélegeztetőgép-biznisz néven elhíresült ügy a Covid-járvány első, 2020-as kitörését követően kezdődött, amikor a magyar kormány nagy mennyiségben és mint utóbb kiderült, fölöslegesen vásárolt be lélegeztetőgépekből, az ügyletet pedig egy szövevényes céghálózat közvetítésével boltolták le.
A történetben megjelentek aztán offshore cégek, kamuszámlák, miközben eltűnt sok milliárdnyi közpénz, majd tavaly decemberben a bizniszt lebonyolító vállalat anyacégét is elkezdték felszámolni. Később pedig az is kiderült, hogy a Külügyminisztérium a beszerzés után alig 20 hónappal már meg is semmisítette a vonatkozó dokumentumok egy részét.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.