Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ennyibe fáj egy űrhajósóra – árulta el Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos
144 ezer dollár egy űrhajósóra, vagyis az az idő, amit munkával tölt az űrhajós az űrben, vagyis ennyi lesz a magyar űrhajós rezsióradíja – derül ki abból az interjúból, amit még a múlt héten adott Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos az InfoRádió Aréna című műsorának.
A biztos azt mondta, hogy az űrállomás tulajdonképpen egy kutatólaboratórium, ahova bejutni, kísérletet végrehajtani, laboridővel rendelkezni forintosítható értéket jelent, és őket is nagyon sokan keresik, “ha esetleg van egy kis idő még, ami kiadó, akkor ők szeretnék, ha a magyar űrhajós az ő kísérletükbe is beledolgozna. Ez egy érdekes, kicsit piaci világ is.”
Lehet-e holdkőzetből házat építeni a Holdon? - Interjú a magyar űrhajósjelöltekkel, akik közül a kiválasztott ezt is vizsgálja majd
Keményen dolgozik majd a magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson, ahol olyan sűrűn követik egymást a kísérletek, hogy semmilyen hiba nem fér bele. A többi között azt is vizsgálják, hogyan reagál az űrbéli környezetre a szervezet, milyen gyógyszereket lehet fent bevetni - ami a robbanásszerűen fejlődő űrturizmus miatt lehet fontos.
A miniszteri biztos emellett egyéb részletet is elárult a magyar űrhajósok felkészítéséről. A négy magyar jelöltnek már javában zajlik a kiképzése: együtt, csapatként gyakorolnak, és hamarosan zéró G repülést hajtanak végre az USA-ban. Az év végén fog kiderülni, hogy ki lesz az a két jelölt, akik Houstonban folytathatják az amerikai programot. Közülük kerül majd ki az, aki feljut az űrbe, de arról, hogy pontosan melyikük lesz az, a NASA fog dönteni.
Arra igyekeznek felkészíteni minden jelöltet, hogy esetleg nem ő fog repülni. Az egyes jelöltek alkalmasságvizsgálatnál eleve fontos volt, hogy félre tudja-e tenni az egóját, és képes legyen lemondani arról, hogy ő a legjobb.
Az interjúból sok más mellett kiderül még, hogy
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.