Ez a HVG hetilap ajánlója.

„Nem tud senki sem mondani olyan összeget, amelyért a jobbkezemről hajlandó lennék lemondani. Mi mindig is úgy gondolkoztunk Matolcsy miniszter úrral, hogy a munkamegosztás közöttünk az úgy fest, mint Németország újjáépítésekor. Tehát, hogy a miniszterelnök az kvázi Adenauer és a gazdasági miniszter meg kvázi Erhard. Ez szerénytelenül hangzik, de a struktúra így fest. Sosem vált meg egyik a másiktól” – reagált 2010 októberében Orbán Viktor azokra a híresztelésekre, hogy az alig néhány hónapja hivatalban lévő nemzetgazdasági miniszternek máris kitelt volna az ideje.

Szűk egy éven belül viszont valóban kitelik Matolcsy ideje a jegybank elnökeként, és e heti címlapsztorinkból kiviláglik, nemcsak jobbkéz mivoltát veszítette el már rég, de könnyen a nyakába varrhatják az elszabadult inflációt, a magas kamatokat és a gazdaság mindebből következő szenvedését. Afféle fordulat és deformként értelmezve, hogy immár nemcsak szakmai vitába, hanem személyeskedő viszályba is keveredett korábbi helyettesével, az amúgy kiállhatatlan természetű Nagy Mártonnal, akiről kiderült, hogy ő még nála is jobb kéz.

hvg címlap 2024_03_06

HVG

Adenauer a negyedik mandátuma végére összeveszett Erharddal, és mindent megtett azért, hogy a gazdasági minisztere ne lehessen az utódja kancellárként – nem járt sikerrel. Matolcsy persze aligha kerget miniszterelnöki álmokat, és nemcsak azért, mert rögtön elővehetnék, mint Fókuszban rovatunk összefoglalja, hogy az MNB alapítványaiba átcsatornázott milliárdok – amelyek Kósa Lajos szállóigévé vált szavai szerint elvesztették közpénz jellegüket – a fia és barátai gazdagodását is szolgálták. Hanem azért sem, mert a rendszerben Orbánnak nem lehet vetélytársa, ha mégis megjelenik valaki, rögtön kétbalkezes lúzerré fokozzák le. Erre a sorsra jutott a kilenc éve pártot ütött Simicska Lajos, amikor szakítani próbált Orbánnal. Hiába volt többször is a Fidesz gazdasági megmentője, tőle is elvették azt a vállalatbirodalmat, amit aztán a vele ellentétben semmilyen veszélyt nem jelentő Mészáros Lőrinchez vittek át, s gyarapítottak tovább – idézi fel a Szellem rovat cikke.

Az üzenet a március 15-ére zászlóbontó gyűlést hirdető Magyar Péternek – Kubatov Gábor szavaival Varga Judit volt igazságügy-miniszter „focistafeleségének” – szól, aki arra igyekszik felhívni a Fidesz-közösség tagjainak figyelmét, amit a HVG és a független sajtó többi szereplője napról napra, hétről hétre dokumentál: a korábban elvileg őket szolgáló cégbirodalom egyre nagyobb része a miniszterelnöki rokonok és a lojális új oligarchák családi vagyonává alakul át.

Mint a Magyarország rovat írása megállapítja, Magyar a lájkbajnokságban már fölényesen megverte Orbánt, ám a rendszer aligha engedi, hogy tartós kárt tudjon okozni. Könnyen – és persze átvitt értelemben – úgy járhat, mint a Szellem plusz ajánlójában szereplő új Michel Houellebecq-könyv, a Megsemmisülni legtöbbet hivatkozott gondolkozója, Blaise Pascal XVII. századi filozófus által emlegetett hős, akire „végül földet szórnak, s ezzel örökre betelt a sorsa”.

Az ellentmondásos hősként elbukott Simicska legnagyobb Fidesz-mentő erőfeszítései idején, 1995-ben érkezett Magyarországra a Portréban bemutatott Jin Kyoung Ae dél-koreai tanárnő és műfordító, akinek hét évvel korábban az keltette fel a figyelmét, hogy a szöuli nyári olimpián egy ilyen kis ország a hatodik tudott lenni az éremtáblázaton. Három évtizede még úgy tűnt, a politikai és gazdasági érmeket – ha lebukik is néhány doppingoló – Magyarországon is az arra érdemeseknek osztják. 2010 óta azonban olyan rendszer épült ki, amelyet Gyurgyák Jánosnak a Szellem rovatban idézett megfogalmazásával sakktáblához lehet hasonlítani, „ahol van egy vezér, és körülötte csupa paraszt, s még azt is a vezér határozza meg, hogy melyik paraszt léphet föl egyáltalán a táblára”.