Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Több településen is felmerült a gyanú.
A magyar–szlovák határ magyarországi oldalán, Dunakiliti településen lévő állattartó telepen is megjelenhetett a száj- és körömfájás – írja a Paraméter.
Domokos Zsolt, a Dunakiliti Agrár Zrt. ügyvezetője arról beszélt a lapnak, az állataiknál a betegségre jellemző enyhébb tüneteket fedeztek fel, ezért azonnal értesítették az illetékes állatorvosokat, akik mintákat vettek, de az eredményekre még várni kell. Domokos arról is beszélt, családi gazdaságukban összesen 2300 tejelő tehenet tartanak. Az istállóik egy részét, ahol erre lehetőség volt, hermetikusan lezárták.
A portál emellett úgy tudja, a betegség gyanúja egy Darnózseli településen lévő farmon is felmerült. Egy, a neve elhallgatását kérő forrás arról beszélt, az ott tartott állatoktól kedden vettek vért, hogy azt vizsgálatra küldjék, de azt azért hozzátette, az állatok ránézésre egészségesnek tűnnek.
Szlovákia a napokban lezárta az összes kis határátkelőt a Magyarországgal közös határszakaszán. Matús Sutaj Estok belügyminiszter azzal indokolta a döntését, hogy már a Mosonmagyaróvár melletti Levélen is megjelent a betegség, ami miatt 2300 marhát kellett leölni.
A betegség Kisbajcson jelent meg először március elején. Szlovákiában azóta már több helyen, Medvén, Csiliznyáradon, Bakán és Lúcson azonosították a betegség jelenlétét.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.