Brutális viszontvámokat jelentett be Donald Trump amerikai elnök főbb kereskedelmi partnereivel szemben, az Európai Unióból érkező termékekre a jövőben 20 százalékos vámteher rakódik majd. Az elmúlt órákban több ország vezetői is véleményt mondtak az amerikai lépésről, köztük a magyar külgazdasági és külügyminiszter is. Szijjártó Péter úgy véli, hogy
az európai gazdaság és így végső soron az európai emberek újra a brüsszeli politikusok alkalmatlanságának levét isszák”.
Szerinte a helyzet az amerikai elnök szerdai bejelentése után egyértelmű: „az Európai Bizottságnak tárgyalnia kellett volna! Minderre volt (lett volna) két és fél hónapjuk. Tárgyalni kellett volna az amerikai kormányzattal a vámügyi együttműködésről és le kellett volna csökkenteni az autóipari vámokat az európairól az eddigi amerikai szintre, vagyis 10-ről 2,5%-ra. Az Európai Bizottság azonban ezt is elhibázta. Nem tárgyaltak, helyette megint ideológiai kérdést csináltak egy gazdasági ügyből. S mindezt több ezer eurós havi fizetésért…”
Szijjártó tehát nem az amerikai lépést minősítette, pedig még a szintén Trump szövetségesének számító Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is arról beszélt, hogy a vámok bevezetése nem helyes.
Ahogy ebben a cikkünkben írtuk még az elnök bejelentése előtt: az egész világ azon spekulált, mik lesznek a kiskapuk, és mely országok kapnak enyhítést vagy felmentést. A látványosan Trumphoz törleszkedő magyar kormány képviselői is azt pedzegették, a háttérben már mennek a tárgyalások arról, hogy Magyarország valamiféle kedvezményes elbánásban részesül majd.
https://hvg.hu/360/20250327_Donald-Trump-gazdasagpolitika-usa-amerika-recesszio-vamok-vamhaboru-dollar-Mar-a-Lago-egyezmeny-mesterterv