Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Tizenkét éve látták ennyire gyengének a gazdaságot a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérésének résztvevői, és a többség szerint vagy még el sem értük a gödör alját, vagy beragadtunk oda.
2013 óta nem látták ennyire sötéten a gazdaság helyzetét a Magyarországon működő német, valamint a német vállalatokkal üzletelő magyar cégek – derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara most kiadott éves konjunktúrafelméréséből. A nemzetgazdaság mostani helyzetéről a megkérdezettek alig 4 százaléka mondta azt, hogy jó – még tavaly ilyenkor is 14 százalék választotta ezt a válaszlehetőséget, 2021 elején, a Covid alatt pedig 20 százalék. Közben 44 százalék szerint kielégítő a helyzet, 52 százalék szerint pedig rossz.
Maga a felmérés az előtt készült, hogy „Trump elnök úr beindult volna”, illetve hogy kijött volna a várakozásoknál is rosszabb első negyedéves GDP-adat – figyelmeztetett Sávos András, a kamara elnöke. Ennek fényében kell értékelni azt, hogy a megkérdezettek 55 százaléka szerint rosszul fogja érinteni az új – a felmérés idejében még csak ígérgetett – amerikai politika, és csak 9 százalék szerint jöhetünk ki jól abból.
A döntő többség szerint vagy még el sem értük a gödör alját, vagy ott vagyunk ugyan, de be is ragadunk oda. Alig 14 százalék gondolja úgy, hogy a kilátások már jók, 42 százalék szerint a mostanihoz hasonló lesz a jövő is, 44 százalék szerint pedig romlani fog a helyzet.
A saját cégük üzleti helyzetét viszont ennél sokkal optimistábban látják a vállalatok vezetői. Persze azért nincs hurráhangulat: 28 százalék érzi jónak a saját üzleti helyzetét, ami 2011 óta a második legrosszabb adat, de a legrosszabb épp a tavalyi 27 százalék volt, ahhoz képest ez apró javulás. Az üzleti várakozásai 26 százaléknak jók, ez 2014 óta a leggyengébb mutató.
A legnagyobb gond az, hogy nincs kiszámíthatóság. A vállalatok arra rendezkedtek be, hogy ez a bizonytalanság és kiszámíthatatlanság hosszú távon velünk marad – mondta el a kamara elnöke.
Abban teljes az egyetértés, hogy nagy a bizonytalanság, ez pedig azt hozza magával, hogy sok cég visszafogja a beruházásait. A tavalyi felére, 16 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik növelnék a fejlesztési kiadásaikat, 30 százalék pedig vissza is fogja azokat.
A foglalkoztatás az, ahol nem várható a helyzet komoly romlása, 21 százaléknál jók, 56-nál kielégítők a tervek. Ez összefügg azzal is, hogy a béreknél már nem számítanak nagy emelési kényszerre: átlagosan 6,8 százalékos növekedést várnak az egy dolgozóra jutó bérköltségben, ahogy csökken az infláció miatti nyomás és enyhül a munkaerőhiány.
A felmérést elvégezték több más közép- és kelet-európai országban is, ez alapján a magyarországi hangulat valamivel a régiós átlag alatt alakul.
Az új német kormány felállása olyan volt, mintha egy meccs elején a középkezdésből öngólt rúgtak volna, innen nagyon nagyok az elvárások – fogalmazott Sávos András. Az ottani kormány költekezési tervétől is sokat várnak, de azért érdemes hozzátenni, hogy az 500 milliárd eurós kiadási csomagot tíz évre elosztva tervezik, vagyis nem feltétlen gyors eredmények jöhetnek.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.