EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Csak azért nem omlott még össze a parajdi turizmus, mert a katasztrófaturisták és azok, akik rég megtervezték az utazást, még ott vannak.
Mi lesz a parajdi turizmus sorsa a májusi katasztrófa után? Ezt a kérdést járta körbe a Turizmus online. Emlékezetes, a parajdi sóbányát a megduzzadt Korond-patak májusban öntötte el, beleértve a turisták számára kialakított helyeket és a sókitermelésre használt részt is, és valószínűleg többé már nem is lehet majd kinyitni. Márpedig a településnek gyakorlatilag a teljes gazdasága a bánya miatti turizmusra épül.
A lap azt írja, a katasztrófaturizmus még létezik, nyilván azért is, mert sokan még az előtt tervezték meg az útjukat, hogy május végén minden tönkrement volna. Vannak turisták, akik odamennek, megnézik a lezárt bejáratot, vásárolnak némi sót emlékbe, és persze akkor már esznek is, de már középtávon sem lehet arra alapozni, hogy ez mindig is így marad.
Sokan Szovátáról jártak át Parajdra a sóbányába gyógykezelésre. Ehhez képest Szováta három négycsillagos szállodájában a forgalom a korábbi évek 20 százalékára esett vissza.
A cikk szerint a túlélést hosszabb távon az jelentheti, ha például öko- és aktív turisztikai programokat tudnának szervezni, vagy épp a gombászat, netán a kerékpáros túraszervezés adhatna menekülőutat. Nyilvánvaló, hogy ezekben sokkal nagyobb a konkurencia, mint a sóbánya gyógyturizmusában, de aki nem keres új megoldásokat, az egész biztosan csődöt jelenthet.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Az orosz területek sérthetetlenségéről az alkotmány rendelkezik, ezért nincs miről beszélni.
Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.