Tetszett a cikk?

Ariel Saron izraeli kormányfő kényelmes többséget szerzett kivonulási tervéhez, noha annak ellenzői az utolsó pillanatokban is nagy erőfeszítéseket tettek e terv kisiklatására, illetve a szavazás meghiúsítására.

A kneszet 120 tagja közül 67 képviselő szavazott a terv elfogadására, 45 ellene, hét pedig tartózkodott. (Egy törvényhozó betegség miatt nem volt jelen a szavazáson.)



A kormányfő nagyrészt ellenzéki pártok támogatásának köszönhette sikerét, mivel saját jobbközép kormánykoalíciójának törvényhozói közül sokan a Saron-terv ellen voksoltak.



Saron pártjának, a Likudnak három minisztere azzal fenyegetőzött a parlamenti voksolás után, hogy távozik a kormányból, ha a miniszterelnök nem bocsátja népszavazásra a kérdést.



A terv előirányozza, hogy az izraeli erők 2005-ben kivonulnak a Gázai övezetből, felszámolják a területen lévő összes zsidó telepet, és megszüntetnek négyet a ciszjordániai zsidó települések közül is.



A norvégiai látogatáson tartózkodó Nabíl Saat palesztin külügyminiszter úgy vélekedett az izraeli parlament döntéséről, hogy az a béke felé tett lépés lehet, de csak akkor, ha egy későbbi, nagyobb kivonulás kezdete. (MTI)
Újabb banknál igényelhető a munkáshitel

Újabb banknál igényelhető a munkáshitel

Sára Botondék visszafizettetnék az óbudai polgármesterrel a börtönből felvett fizetését

Sára Botondék visszafizettetnék az óbudai polgármesterrel a börtönből felvett fizetését

Szegedi kutatók dolgoznak rajta: olyan eszköz jöhet, ami otthon is kiszúrja a légzőszervi betegségeket

Szegedi kutatók dolgoznak rajta: olyan eszköz jöhet, ami otthon is kiszúrja a légzőszervi betegségeket

„Imádkozom Önért” – üzente Semjén a Karmelita megszentelését firtató Vadai Ágnesnek

„Imádkozom Önért” – üzente Semjén a Karmelita megszentelését firtató Vadai Ágnesnek