Mozart: Don Giovanni
Karmester és rendező: Kesselyák Gergely

Kesselyák Gergely Egy kézben rendezés, vezénylés © Gramofon

Mozart-év van, de a budapesti Operaháznak eredeti bemutatóra egyelőre nincs pénze és energiája, a születésnapra fölújították tehát a legutóbbi Don Giovanni-előadást. A futó Mozart operákat (Cosí fan tutte, Titus kegyelme, A varázsfuvola, Figaro házassága) pedig műsoron tartják az évadban. A 2003. decemberi Don Giovanni premiert nagy várakozás előzte meg, mert a Miskolcon korábban rendezőként is sikeres karmester, Kesselyák Gergely vitte színre a darabot. Akkor a középnemzedékre és egy-két fiatal művészre bízta a főszerepeket, most jóformán minden szólamban a legfiatalabbak, az operastúdiósok mutatkoztak be, szép sikerrel. A generációs összetartozás frissességet adott a produkciónak, bár a sodró lendületű előadás motorja Kesselyák volt, aki az ünnepi előadásokat vezényelte, és alighanem haldoklókba is életet lehelt volna.

A címszerepben Molnár Leventét láthattuk-hallhattuk. Ma még minden cikkben leírják róla, hogy csak huszonhárom éves, ám milyen imponáló teljesítményt nyújt a befutott énekesnek is komoly erőpróbát jelentő szerepben. Csíkszeredán és Nagyváradon tanult, 2004 őszétől a pesti stúdió tagja. Hangbéli adottságai valóban gazdagok, és jó technikával énekel. Giovannija az eminens tanuló magas érdemjegyet érdemlő interpretációja volt. Mert Molnár Leventének természetesen még nagyon sokat kell tanulnia, emberségről, hétköznapi helytállásról, hiszen az operaszínpadon sincsenek mindig ünnepnapok. Bretz Gábor, mint Leporello kitűnő játszótársa volt Molnár Giovannijának. Leporello és Giovanni tükörképek, jelmezük is erre utal. Nem csak a köpenycsere miatt éreztük, hogy csupán a sors játéka, ma ki az úr és ki a szolga. Bretz ábrázolása meghökkentően tónusos: kétségbeesett, alázatos, spleenes és pimasz, már nem is emlékszünk, hogyan énekelt, olyan természetes egységet mutatott az egész alakítás.

Kesselyák Mozart-univerzumán hol felfénylő, hol árnyékba boruló csillagként keringenek a szereplők. Egy parányi fülke a vonzásközpont a színpad centrumában, ez Giovanni menedéke, és elvileg a kormányzó sírboltja. Donna Anna szerepében Bakonyi Anikó, Donna Elviraként Fodor Beatrix halad a kijelölt pályaíven, ahonnan a szituáció ereje röpíti ki őket egy-egy jelenetre. Bakonyi drámai attitűdje helytálló, Fodor méltóságos, alázatos, bölcs és tébolyult, mindketten perfekt módon szólaltatták meg szólamukat. Ha egy-egy produkció fejlődésének figyelemmel kísérésére a hazai publikumban éppúgy meglenne az igény, mint mondjuk Bécsben, a szerepcsere kettőjük között is érdekes lehetne. Don Ottaviót Szappanos Tibor énekelte, vokálisan tisztán és azzal a kimért magabiztossággal, hogy e pillanatban nehéz lenne másra osztani a szerepet. A Zerlinát megszemélyesítő Sáfár Orsolya – úgy látni – a szubrett szerepkörbe soroltatott be, A varázsfuvolában például Papagenát énekel. Fontos képesség birtokosa, tud jelen lenni a színpadon. Kesselyák tudta, hogy tévedés lenne Masettót ügyeletes idiótaként elkönyvelni. Zerlina vőlegénye maximum naiv, mert hisz a becsületben. Persze nem is bonyolult jellem, így kevéssé hálás feladat, amelyet Molnár Zsolt emelt szinten teljesített, kicsit Figaró karakteréhez közelítve a figurát. Nem véletlenül, azt a szerepet már énekelte.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely