Szonáták, mit akartok?
A Magyar Rádió „Világjáró művészeink” sorozatában május 22-én Csalog Gábor adott koncertet a Márványteremben, a műsort a Bartók adó élőben közvetítette. Az izgalmas kezdet után a koncert színvonala fokozatosan süllyedni kezdett, az összbenyomást alapvetően az utolsó percek élménye határozta meg.
Csalog Gábor zongoraestje
Km.: Varga István (cselló)
Mozart, Debussy és Brahms művei
Május 22., Magyar Rádió Márványterme
Csalog Gábor Felemás élmény a Márványteremben © Gramofon |
A főtéma sajátos ritmusprofilja és a kis területeken belül lezajló tempóváltások alakították a darab kezdetét, ez a karakter a két előadás alapján Csalog koncepciójának egyik alappillérének tűnik. A zárótéma zavarosságát viszont esetlegesnek kell tartanom, ezt a benyomásomat az expozíció megismétlése maradéktalanul igazolta. Izgalmas döntésnek bizonyult, hogy a kidolgozást váratlanul visszafogott tempóban indította el, de nem tetszett, hogy éppen akkor fokozta túl a tempót és a hangerőt, amikor a zenei anyag bonyolultabb textúrára és sűrű harmóniákra váltott. Rengeteget változott egy hónap alatt a lassú tétel, a korábbi jelentéktelenségnek nyoma sem volt, sőt, úgy éreztem, hogy Csalog a szokásosnál jóval nagyobb formátumú zeneként tálalta a tételt. Ebben az is közrejátszott, hogy az a-moll rondó hangulatát törés nélkül tudta újra idevarázsolni. A tétel végi szelíd naivitás pedig epikusan kerekítette le a formát. A zárórondó indítását talányos ritmizálás jellemezte, a regiszter- és dinamikai váltások pedig még egyszer emlékeztettek az a-moll rondó fantáziajellegű epizódjaira.
A folytatásban Debussy etűdjeiből játszott hármat. A díszítésekre komponált etűd valóban olyan volt, mintha benne különböző zenei elemek, díszítő figurák sorakoznának fel, a zeneszerzői lelemény pedig abban áll, hogy ezeket az apró elemeket koherens sorozattá fűzi össze. Az előadói teljesítményt ebben az esetben az minősíti, hogy képes egységes hangulatba, színvilágba öltöztetni ezeket az elemeket, a játékmód természetes folyamatossága, gördülékenysége pedig fokozza a mű egységének érzetét. A befejezést különösen beszédessé tette a visszatérést sejtető hangvétel. A tobzódó futamokba torkoló kóda meglepetéssé, azaz valódi eseménnyé vált. A nyolcujjas etűdöt szemfényvesztő lazasággal játszotta a zongorista, az arpeggiókra írt etűd címe pedig – annak ellenére, hogy Csalog nem játszik kifejezetten színesen – színtanulmány is lehetne.
A második félidőt alapvetően bizakodva várhattuk, Csalog partnere Varga István volt. Debussy szonátájának első tétele (Prologue) azonban csúnya intonációs bizonytalansággal kezdődött. A második tétel (Sérénade) bizarr hangulata biztató volt, a biztonsági üzemmódban előadott finálé viszont lelohasztotta a reményeket. Brahms F-dúr szonátájában már nagyon sok bosszantó elemre figyelhettünk fel. A nyitótételben a két hangszer hangzásaránya nem mindig volt szerencsés és a gordonka tónusa is gyakorta volt bántó. Úgy tűnt, hogy a két előadó nem hagyott elég időt a produkció összecsiszolására. A Fisz-dúr lassútétel előtt sajnos hangolnia kellett a csellistának, így a hangnemkontraszt varázsából szinte semmi sem érvényesült, ráadásul a gordonka pengetett hangjai is érthetetlenül durván szóltak. Az f-moll scherzo démoni vonásaiból csak a fogvicsorgatás látszott, a cselló pedig gyakran volt hamis. A finálét már csak a koncert végének ígérete tartotta életben.
Molnár Szabolcs
Gramofon Zenekritikai Műhely
A klasszikus zene felé nyíló ajtó
Akkora fába vágta a fejszéjét Oláh Kálmán zongoraművész-zeneszerző, amilyenbe jazzmuzsikus sem itthon, sem máshol nem sűrűn szokta. Big band számára sem kis feladat zenét komponálni, egy teljes szimfonikus zenekarban gondolkodni pedig különösen nagy kihívást jelent.
Hegymenetben, könnyedén
Schiff András Beethoven összes zongoraszonátáját bemutató koncertsorozatának utolsó előtti, hetedik estjén a kései művek szédítő meredélyei és szakadékai közé kalauzolta közönségét.
Felhős idő Jupiterrel
Mozart korát idéző hangszerekkel lépett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára a belga karmester, Philippe Herreweghe által vezetett együttes, s a hallgatót már puszta látványával lenyűgözte ennyi nemes zeneszerszám. A Gramofon Zenekritikai Műhely recenzense szerint az előadásból mégis hiányzott az ihlet, a tűz és a szenvedély.
Cigiszünet a színpadon
A közönségnek imponálnak Cesaria Evora nem zenei gesztusai: amikor cigire gyújt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán, és kitölt magának egy pohár bort. A dalok a régiek, fényük és értékük nem kopik, ám a díva nem tud megbirkózni az egyik legnagyobb előadói kihívással: hogyan lehet ezredik alkalommal is ugyanolyan ihletetten zenélni a közönség előtt.
