A klasszikus zene felé nyíló ajtó
Akkora fába vágta a fejszéjét Oláh Kálmán zongoraművész-zeneszerző, amilyenbe jazzmuzsikus sem itthon, sem máshol nem sűrűn szokta. Big band számára sem kis feladat zenét komponálni, egy teljes szimfonikus zenekarban gondolkodni pedig különösen nagy kihívást jelent.
Oláh Kálmán (zongora) és a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertje
Május 20., Jövő Háza (volt Millenáris) Teátrum
Oláh Kálmán Jazz-zenész szimfonikusokkal © Gramofon |
A budapesti koncerten bebizonyosodott, hogy az előadók szempontjából a jazzből a klasszikus zene felé nyíló ajtó tágabbra tárható, visszafelé azonban nem egyszerű átoldalazni. Oláh és jazzcombójának – Bacsó Kristóf szaxofonos, Szandai Mátyás bőgős, Balázs Elemér dobos és Pödör Bálint ütőhangszeres – játéka finoman simult a szimfonikus zenekar által játszott szólamokba, ami aláhúzza a pianista kiváló kompozíciós érzékét, és dicséri a jazz-zenekar minden tagját. A határozott lüktetést, szigorúbb tempót kívánó részekben viszont nem mindig jeleskedett a szimfonikus zenekar, és sajnos olykor tökéletesen illusztrálták a tételt, mely szerint a klasszikus zenészek hadilábon állnak az egyenletes tempókezeléssel. Főként a rezek lötyögtek, néha még hangmagasságban is pontatlanok voltak. Mindez azért nem zökkentette ki a hallgatót végzetesen.
Ha a biográfiáiban nem említené Oláh Kálmán Bartók és Stravinsky hatását zenéjére, akkor is tetten lehetne érni az árulkodó motívumokat, arról azonban szó sincs, hogy Kálmán epigon volna. Tény, hogy sűrűn és fürgén cikázó improvizációi alapján könnyebben azonosítható, mint sokszor képszerű kompozíciói nyomán , de elmondható, hogy minden tekintetben saját egyéniségének kifejezésére törekszik. Mértéktartó személyiségét tükrözi, hogy nem „zongorázza agyon” a darabot, épp megfelelő arányban jut szóhoz ő, a jazzcombo – mint egység és mint szólisták csapata –, valamint a nagyzenekar. A legtetszetősebbek számomra azok a részek voltak, ahol a jazzkvintett hangzását sűrítette, még terebélyesebbé, gömbszerűbbé tette a zenekar – de jó is egy valódi vonóskart hallani a szintetizátorszőnyeg helyett, főleg ha olyan gyönyörű felrakásokat hallhatunk, mint a Concertóban!
A szünet után két, szintén szimfonikus zenekarra és jazzegyüttesre íródott népdalfeldolgozást hallhattunk Szalóki Ági közreműködésével, aki most is lenyűgözte a közönséget sallangmentes, érzékeny, érzelemgazdag és autentikus éneklésével. Az amerikai vibrafonos, David Friedman Rossz hang-tangója, majd a Bacsó Kristóf szopránszaxofonjával a melankólia mélységéig hatoló Szomorú vasárnap után Oláh Kálmán Last Moment című darabja visszakanyarította a hangulati ívet, ha nem is az ujjongásig. A ráadásban a jazzkvintett rögtönzött egy standardet, míg a komolyzenészek csak figyelték kollégáikat. Többen elismerően bólogattak a szólók hallatán – mi is.
Bércesi Barbara
Gramofon Zenekritikai Műhely
Cigiszünet a színpadon
A közönségnek imponálnak Cesaria Evora nem zenei gesztusai: amikor cigire gyújt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán, és kitölt magának egy pohár bort. A dalok a régiek, fényük és értékük nem kopik, ám a díva nem tud megbirkózni az egyik legnagyobb előadói kihívással: hogyan lehet ezredik alkalommal is ugyanolyan ihletetten zenélni a közönség előtt.
Hegymenetben, könnyedén
Schiff András Beethoven összes zongoraszonátáját bemutató koncertsorozatának utolsó előtti, hetedik estjén a kései művek szédítő meredélyei és szakadékai közé kalauzolta közönségét.
Felhős idő Jupiterrel
Mozart korát idéző hangszerekkel lépett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára a belga karmester, Philippe Herreweghe által vezetett együttes, s a hallgatót már puszta látványával lenyűgözte ennyi nemes zeneszerszám. A Gramofon Zenekritikai Műhely recenzense szerint az előadásból mégis hiányzott az ihlet, a tűz és a szenvedély.
Zsonglőrparádé
A zsúfolásig megtelt győri Richter Terem - azelőtt Rába mozi – először a Grencsó Quartet produkciójának adott helyet, s ez jó felvezetés volt a Dave Holland Quintet koncertjéhez; energikus, megkomponáltságában is szabadon szárnyaló zenéjük hasonló beállítottságú közönséget vonzott. A Gramofon Zenekritikai Műhely tagja is erősen érezte ezt a vonzást.
